Elfogadta az EU a nemzetközi szállításra és a járművezetők kiküldetésére vonatkozó új szabályokat

Az Európai Unió tagállamai elfogadták az uniós közúti szállítási ágazat reformját jelentő új szabályokat, amelyek a nemzetközi szállítást végző járművezetők kiküldetését, munkakörülményeit is meghatározzák – közölte az uniós tanács kedden. A jogszabályt még az Európai Parlamentnek is el kell fogadnia ahhoz, hogy hatályba léphessen.

– közölték.

A reform keretében egyértelművé teszik a korábbi, félreértelmezhető rendelkezéseket, véget vetve ezzel annak a gyakorlatnak, hogy a tagállamok nem egyformán alkalmazzák az uniós előírásokat.

Az új szabályok a járművezetők kiküldetésével összefüggésben egyebek mellett meghatározzák, hogy a hivatásos gépjárművezetők miként részesülhetnek az “ugyanazon helyen elvégzett ugyanolyan munkáért ugyanolyan bért kell fizetni” elv előnyeiből.

A járművezetők maximális munkaidejére és minimális pihenőidejére vonatkozóan bizonyos rugalmasságot vezetnek be;

Hírdetés

a nemzetközi árufuvarozásban részt vevő járművezetők ezentúl több időt tölthetnek otthon, munkarendjüktől függően három- vagy négyhetente hazatérhetnek.

– rögzítették.

A járművezetők kiküldetésére, a fuvarozó saját országán kívül végzett szállítási műveletekre vonatkozó rendszer változatlan marad, eszerint 7 napon belül legfeljebb 3 szállítási művelet, úgynevezett kabotázs végezhető. A szisztematikus kabotázs megelőzése érdekében a javaslat 4 napos várakozási időszakot vezet be, és csak ezt követően lehet ugyanazon ország területén belül ugyanazon járművel szállítást végezni.

A szabályok előírják, hogy a nemzetközi szállításban részt vevő teherautóknak legalább nyolchetente egyszer vissza kell térniük a vállalat operatív központjába.

Ez a gyakoriság biztosítja, hogy a járművezetők második négyhetes munkaciklusuk végén a járművel együtt hazatérjenek.

Az uniós tagállamok elfogadták az áruszállítási információk digitalizációjára vonatkozó új szabályokat is. Ezek szerint például valamennyi érintett hatóságnak el kell fogadnia a hitelesített platformokon, elektronikusan rendelkezésre bocsátott információkat, ha a vállalkozások ilyen formában kívánják igazolni, hogy megfelelnek a jogszabályi követelményeknek. A vállalkozásoknak ugyanakkor továbbra is lehetőségük lesz arra, hogy ezeket az információkat nyomtatott formában nyújtsák be.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »