Életvédő képzés indult fiataloknak Kaposfüreden

Életvédő képzés indult fiataloknak Kaposfüreden

Kilenc hónap – egy tanév címmel életvédő képzés indult november 20-án a kaposfüredi Szent Őrangyalok Plébánián a Fiatalok az Élet Szolgálatában (FÉSZ) támogatásával. A kurzust Udvardy Márton és Udvardyné Tóth Lilla, a Kaposvári Egyházmegye életvédő referensei, valamint Pisztora Ferenc egyházmegyés családreferens pap szervezik.

A Kilenc hónap – egy tanév képzés során a tizenévesek közelebbről megismerkedhetnek az élet csodájával, a magzati fejlődés bámulatos részletgazdagságával és az abortusz témája körül kialakult társadalmi nézetekkel is. Emellett szó esik az abortusz folyamatáról, annak jogi aspektusairól, testi és lelki következményeiről. A családvédelmi szolgálatok munkájáról, de a szeretetben és méltóságban megélt párkapcsolat fontosságáról és az örökbefogadásról is információhoz jutnak a képzésen résztvevők.

A témákat meghívott szakemberek segítségével dolgozzák fel a fiatalok, több interaktív feladattal, kommunikációs gyakorlattal. Fontos ugyanis, hogy segítséget kapjanak ebben a nehéz, tabunak számító témában való állásfoglaláshoz. A képzés gyakorlási lehetőséget biztosít, hogy megtanuljanak méltósággal és tényekre hivatkozva kialakítani egy értékrendet az élet ajándékáról. Lehetőséget adnak arra is, hogy a résztvevők megtanuljanak ítéletmentesen fogalmazni, vitázni, érveket ütköztetni. Mindemellett megtanulhatnak egy témára több szempontból ránézni és árnyaltabban gondolkodni is.

Hírdetés

A képzés a Fiatalok az Élet Szolgálatában (FÉSZ) támogatásával zajlik. Első alkalommal Keresztes Ilona, a FÉSZ alapítója vezette be a fiatalokat a témába. Ilona egy kiváló szemléltetőeszközzel, egy olyan sorozattal is megajándékozta a Kaposvári Egyházmegye életvédő referenseit, ami 7–10 hetes magzatok pontos másából áll. Ez a gyűjtemény, illetve a magzati fejlődés további állomásait szemléltető modellek sokat segítenek abban, hogy kézzelfogható közelségbe kerüljenek bárkinek az emberi élet első hónapjai.

A szervezők reményei szerint a „Kilenc hónap – egy tanév” képzés több fiatalhoz is közelebb hozza az életvédelem témáját, így talán a FÉSZ „kistestvére”, egy kaposvári FÉSZ-csapat is megalakulhat a jövőben.

Forrás és fotó: Joppé Evangelizációs Központ/Kaposvári Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »