Életformálódás – A Csak Egyet Szociális Segítő Központban jártunk

2021. január 1-jén éppen tíz éve, hogy Budapest szívében megnyitotta kapuit a Csak Egyet Szociális Segítő Központ nappali melegedő és szociális intézmény.

A Szolgálat az Új Jeruzsálem katolikus közösség igehirdetői tevékenysége során felismert igényekből és egy személyes inspirációból született több éves előkészítő munka és közös imádságok után. Hetente több száz rászorulót segítenek itt étkeztetéssel, ruhával, ügyintézéssel. Ám missziójuknak ez csupán az egyik oldala.

Pincehelyiségbe nyíló ajtón át lépek be egy keddi reggelen a budapesti Király utca és Izabella utca sarkán lévő nappali melegedőbe, amelyet az Új Jeruzsálem katolikus közösség működtet. Korábban még nem jártam itt. A konyhán kedves önkéntesek fogadnak, akik egyből eligazítást adnak, megtudom tőlük, hogy mit merre találok. Elmondásuk szerint sokan jönnek segíteni az állandó munkatársak munkáját. Van, aki csak besegít a reggeli elkészítésébe és az étkeztetésbe, aztán megy dolgozni, más akár órákon keresztül itt van, és segít, amiben tud. Reggelente a szendvics- és a teakészítés a legfőbb feladat. Nyitás előtt a csapat imával kezdi a napot, erőt kérve a napi munka elvégzéséhez.

Ekkor kezdem érezni, hogy itt többről van szó, mint a rászorulók fizikai segítéséről. Tudtam, mivel foglalkoznak az itt dolgozók, de most, hogy itt állok közöttük, akik nélkül nem létezne ez a szolgálat, és akik mertek igent mondani Isten hívására, egészen új élményként hat rám a bizonyosság, hogy van valami, amiért itt kell lennem, amit látnom kell ahhoz, hogy megváltozzak.

A közös ima után kinyílnak az ajtók, és megkezdődik az emberek beléptetése. Akik már régóta járnak ide, nagy bizalommal fordulnak az itt dolgozókhoz, bátran kérnek tőlük segítséget. Sokféle ember jön ide megannyi élettapasztalattal, örömmel és bánattal a szívében. Leülök egy idősebb, hajléktalan hölgy mellé. Az advent és a karácsony felől érdeklődöm tőle. Hamar kiderül, hogy régóta nem ünnepli már a karácsonyt. Szerinte az emberekben és a világban nincs már igazi szeretet, a helyét felváltotta a pénz. Mindig csak költekezünk, még karácsonykor is. Hamar megnyílik, és mesél a múltjáról, a családjáról, a problémáiról, a munka fontosságáról. Sok mindenről beszélgetünk, sok bölcsességet oszt meg velem, amiért nagyon hálás vagyok.  

Amikor elköszönünk egymástól, Ágnes nővérhez vezet az utam, aki a Szent Szív Társaság elsőfogadalmas nővére. Novíciaként találkozott a Csak Egyet Szolgálattal. Önkéntesként itt teljesítette az úgynevezett hosszú tapasztalatszerzést. Ittléte alatt egyre többen jöttek ide fizikai és lelki segítséget kérni. A nővér szerint ezen a helyen, ebben a végtelen egyszerűségben egészen biztosan jelen van az irgalmas Isten, aki karácsonykor emberré lett értünk. Az első pillanattól úgy érezte, hogy Jézus itt van a vendégekben és a munkatársakban. Mindannyiunkban vannak sebek, amelyeket magunkkal viszünk egy életen át, de Isten örömhírét is hordozzuk, és szinte közösséget alkotnak azok, akik belépnek ide. Ismerik egymást, odafordulnak egymáshoz, beszélgetnek. Ágnes nővér azt is hangsúlyozza, hogy az érzelmeket kapcsolatokban tudjuk megélni. Akik az utcán töltik az egész napjukat, és kint is alszanak, azoknak az életéből gyakran hiányoznak ezek a kapcsolatok. Sokan belefáradtak már a próbálkozásokba, de amikor itt vannak, reggeliznek vagy ebédelnek, lehetőségük van arra, hogy néhány emberi szót váltsanak valakivel.

A beléptetés sokáig eltart, sorra érkeznek az új és új vendégek. Van, aki maszkot kér, másvalaki gyógyszert. A recepciós sokakat már messziről megismer és üdvözöl. Számomra, aki kívülálló vagyok, lenyűgöző ez a közvetlenség. Hosszú hetek, hónapok vagy akár évek találkozásai és tapasztalatai lehetnek a bizalom mögött.

Egy férfi fordul felém, és biztat, hogy fényképezzem le nyugodtan. Szóba elegyedünk. Hamar kiderül, hogy börtönben volt, három éve szabadult, és már egy éve jár ide. Számára nem az étkezés a fontos, hiszen van otthona, családja, gyermeke. A szentmise miatt jár ide, számára ez itt a legnagyobb ajándék. Elmondása szerint sokan előítélettel gondolnak erre a helyre, az ide járó emberek miatt. Az ilyenek úgy ítélkeznek, hogy soha be sem tették ide a lábukat. 

Hírdetés

Teljesen egyetértek vele, nem véletlenül ragadott meg ez a mondata. Magam sem tudtam előre, mivel fogok itt találkozni, hiszen eddig csak hallottam erről a szolgálatról. Ahogy látom, beszélgetőtársam sokakat ismer, és őt is sokan ismerik. Többekkel is testvérnek szólítják egymást. Egyszerűen szemmel látható módon van jelen itt a szeretet az emberek között. Szerinte nincs különbség az adventi időszak és az év többi szakasza között. Látja, hogy a vezetőség és munkatársak hívő és megtért emberek, hiteles példák számára. A rászorulóknak sokat segít ez a lelkület és az, hogy foglalkoznak velük. Nem csak az ételre és a fizikai segítségnyújtásra gondol, sokkal inkább a lelki ajándékokra, amiket itt kapott. Tudja, hogy honnan jött, és ennek a helynek hála azt is tudja már, hogy hová tart. Jézus jelen van az ide járó emberekben – mondja. – Igaz, ami a Szentírásban van: „Bizony, mondom nektek: amikor megtettétek ezt egynek e legkisebb testvéreim közül, nekem tettétek.” (Mt 25,40) Adventben az ember leborul Isten elé, de nem csak ilyenkor kell megtenni ezt, vagy amikor bajban vagyunk. Nem kell adventnek lennie ehhez – folytatja. A jövő is szóba kerül: a munka mellett szeretne majd segíteni a szolgálatban dolgozóknak. Hihetetlen élmény volt beszélgetni vele a kis kápolnában Jézus keresztáldozatáról, a megbocsátásról, az elfogadásról, a bizalomról és a hűségről.

Kunszabóné Pataki Annával, a Csak Egyet Szolgálat és az intézmény vezetőjével is sikerül pár szót váltanom. Számára nagy boldogság, amikor egy ide járó rászoruló önbecsülése idővel helyreáll. Arra is akad példa, hogy aki egykor vendégként érkezett, később munkatárs lesz. Amit nem lehet elképzelni anélkül, hogy ne ismerné meg Jézust, az ő szeretetét, irgalmasságát és a reményt, amit Szentlelke által küld el nekünk.

Ágnes nővérék lassan készülődni kezdenek a szokásos keddi bibliaórára. A középre helyezett asztalra kitett nagy feszület mellé most adventi koszorú is kerül. Kezdődik a gitáros dicsőítés és az ima. Ekkor válik igazán kézzelfoghatóvá, hogy milyen értékesek ezek az emberek.

Távolságtartással mentem a Csak Egyet Szolgálat központjába. Nem tudtam, mire számítsak, mennyire lesz kellemetlen számomra egy-egy beszélgetés vagy a környezet. De a fenntartásaim alaptalannak bizonyultak, sőt olyan élménnyel gazdagodtam, ami nem mindenkinek adatik meg. Olyan embereket ismerhettem meg, akik, bármi történik is velük az életben, mindig tudják, hogy Isten mellettük van, nem hagyja el őket, és belé vethetik minden bizalmukat. A Csak Egyet Szolgálat ezt a látásmódot erősíti meg az emberekben, és távlatot ad nekik.

Sok éhes, szomjas, lelkileg megtört, sebzett emberrel foglalkoznak, és hatással vannak a jövőjükre. Megmutatják nekik Jézust, akiről ez az egész kezdeményezés szól. Nincs semmi kétségem az itt végzett evangelizáció, a fizikai és lelki segítségnyújtás eredményességével kapcsolatban.

2021. január 1-jén tízéves lesz a szegény- és hajléktalanmisszió, amely nem véletlenül kapta a Csak Egyet nevet. Ez a szolgáló közösség és ez az intézmény valóban csak egyvalamit szeretne megéreztetni a segítséget kérővel: a végtelenül irgalmas Atya Jézus Krisztusban megtapasztalható szeretetét.

Szöveg és kép: Árki Kristóf

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2020. december 20–27-i ünnepi számában jelent meg.


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »