A férjem, meg az ő protonjai!…
A pincéből naphosszat fel se jön már.
Vittem a múltkor szendvicset neki –
Nem nyitja ki, csak kiabál, hogy mingyár.
Nem, nem hiszem, hogy pornót nézne még –
Rég volt vitéz, ha érted, mire mondom;
Inkább csak bütyköl mindig valamit.
Nem igazodok ki a vén bolondon.
Hogy fontosat?… Hát azt sosem csinál –
Bár neki marha fontos persze minden –
Mondom “a polcot fúrnád végre fel!”…
A szomszéd végül megcsinálta, ingyen.
Csak azt tudom, hogy szörnyen ideges,
Ha elkezdek bent rendet rakni szépen:
Ordít, hogy “ki ne húzd a gyorsítót!”
Hogy mit gyorsít fel, meg minek? Nem értem.
A múltkor kéken füstölt valami –
Szegény Bundás csak ugatta a lépcsőt –
Már azt hittem, kigyulladt az öreg,
Aztán hallottam szitkozódni később.
Múlt héten láttam, nagyon izgatott,
Hogy “sikerült egy áttörést elérni” –
Hogy úgyse értem, meg hogy téridő,
Kvantum, lokál – szerintem ő se érti.
Minap meg ilyen szürke öltönyös
Nagy aktatáskás formák jöttek érte,
Mondom “vigyed, fiam, vissza se hozd!”,
De visszahozták másnap este hétre.
Azóta nem beszéltem még vele,
Most nem találom, valahova elbújt:
Bementem – csupa lim-lom szerteszét,
Az ételhez meg napok óta nem nyúlt.
Az öltönyösök jöttek érte újra,
Lementek, s jöttek álmélkodva fel,
“Hát megcsinálta!”, azt mondta az egyik,
“Épségben átért! Onnan jön a jel…”
Na mondom jóvan, mindegyik megőrült!
Aztán elmentek. Szörnyű kosz van itt bent.
Én nem tudom, előkerül-e még,
De holnap reggel kidobálok mindent…
Forrás:ferfihang.hu
Tovább a cikkre »
