Élet a Földön kívül – 3. rész, a Naprendszer, mint kutatási terület
Mielőtt szélesebb spektrumban vizsgálnánk a Kozmoszban az élet nyomait, előbb a saját csillagrendszerünkben nézzünk körül! Mint látni fogjuk, „idehaza” is több a lehetőség, mint elsőre gondolnánk! A központi csillagunktól kifelé haladva vegyük át ezeket a lehetőségeket!
Ha legelőször egy pillantást vetünk a központi csillagunkra, a Napra, látni fogjuk, hogy felszínén öt-hatezer Celsius fok uralkodik40. Ilyen magas hőmérsékleten izzó plazmává alakul minden, ezért nem valószínű, hogy a miénkhez hasonló élet a csillagok felszínén kialakulhat. Hogy teoretikusan előfordulhatna-e ilyen élőlény, azt nem tudjuk, de a tudományunk jelenlegi álláspontja a csillagok felszíne alkalmatlan az élet megtartására. Éppen ezért első megállónk a Merkúr nevű bolygó legyen, amely a Naphoz legközelebb keringő égitest. Annyira közel van, hogy nappal a felszíne szinte felgyullad, 400 fok is lehet, míg éjszaka -173 Celsius fokra hűl a hőmérséklet. Már a hőingás is nagyon durva, de ehhez számoljuk hozzá azt is, hogy a Merkúr nem rendelkezik kellő sűrűségű és vastagságú légkörrel sem, vagyis nyomása is csak minimális (érdekessége, hogy többek között nátrium van benne). Bár méretéhez képest aránylag erős magnetoszférája van (a Mariner-10 űrszonda által mért értékek szerint a földi érték 1,1%-a), de ez nem elég az élet fenntartásához, mivel a napközelség miatt a napszél-hatás is erősebb41. Tulajdonképpen kijelenthető, hogy a Merkúr minden tekintetben sokkal inkább hasonlít a Holdra, mint a Földre. Mivel a felszínén nincs folyékony víz (nem is lehetne a szélsőséges hőmérsékleti értékek miatt), így csak a két sarkvidéken alakult ki jégsapka. Évszakos ingadozás jellemzi ezek méreteit42. Sajnos a bolygó “éghajlata” és zord elhelyezkedése kizárólag ezekre a jégsapkákra korlátozza az élet kialakulásának lehetőségét, de ezt vélhetően teljes egészében kizárja a Nap közelsége és annak pusztító elektromágneses és plazma szelei, melyek úgy félévente elérik a bolygó felszínét.
Az Esthajnalcsillag az emberiség kultúrájában nagyon fontos szerepet töltött be a kezdetektől fogva. Számtalan ezoterikus dolgot tulajdonítanak neki ma is. A hitvilágok elbeszélésein túl az első távcsövek megfigyelései szolgálhattak volna támpontul, hogy mi is van odafenn, de sajnos a fénylő korongján kívül nem sok minden látszott. Mindössze annyit tudtak megállapítani az első csillagászok, hogy egy körülbelül Föld méretű égitesttel van dolguk, amelynek légkörét vastag felhőréteg borítja. Ez nagyon sok találgatásra adott okot. A tudósok azt feltételezték, hogy a vaskos felhőréteg alatt akár sűrű őserdők és kolosszális óceánok lehetnek, amelyek csak azt várják, hogy a bátor földi megfigyelők szondát, majd űrhajót küldjenek oda. Sok korai filmben feldolgozták, ahogy a sűrű felhőréteg alól esőerdők, vagy primitív városok bukkannak fel a landolni készülő űrhajók ablakából. Regényekben írták meg a vénusziak mindennapjait. Sajnos, ahogy lenni szokott, ebben az esetben is sokkal inkább a vágyak és várakozások irányították az elképzeléseket, mint a realitás, amely arcul csapott mindenkit, amikor az első szondák elérték a felszínt. A „Venyera” szovjet űrszondák voltak az elsők, amelyek fényképeket küldtek a felhőréteg alatti vidékről és még korlátozott méréseket is el tudtak végezni43. A bolygó csalódást okozott. Bebizonyosodott, hogy a felhők nem vízből, hanem tömény kénsavból vannak. A légkör nagyon sűrű és forró. Az ottani légnyomás körülbelül 92X nagyobb, mint a Föld légköri nyomása. Úgy lapítaná ki az űrhajósokat, mint Jóskanéni a sörös dobozt a focivébé szünetében… A „Venyera” sem bírta sokáig, fél óra alatt összeégett, mivel a felszíni hőmérséklet 450-480 Celsius fok odafenn. A bolygó vulkanikus aktivitása sokszorosa a Földének44. Az üvegházhatás teljes egészében előrevetíti azt a jövőt, ami azokra a bolygókra vár, melyeknél elszabadul az üvegházhatás. A Vénuszra több „Venyera” szondát is küldtek, illetve a Vega ballont45. Az amerikaiak legeredményesebb programja a „Pioneer” keringő és légköri szondák voltak, amelyek pontosították a már meglévő számadatokat a bolygó anyagainak összetételéről46. A mai tudásunk már kiterjed a felszín domborzatának pontos ismeretére, valamint a légkör összetételére és a bolygó fizikai tulajdonságaira. Az Esthajnalcsillag egy kegyetlen pokol, amit ha tudtak volna őseink, talán nem bálványozták volna…
A Földről már volt szó, ugorjunk tovább a Marsra!
Kulturálisan nagyon fontos égitest. Méreteit tekintve jóval kisebb, mint a Föld, körülbelül az 1/8-a. Ettől függetlenül a felszíni viszonyai sokkal jobban hasonlítanak a földihez, mint az eddig bemutatott égitestek. A Mars már hidegebb és kevésbé mérgező, mint a Vénusz. A légköre ennek sem tökéletes, mivel jóval ritkább, mint a hazai. Ha egy pohár vizet felviszünk, már négy fokon megforr. Az alacsony nyomás miatt a szén-dioxid havat képez és a -125 Celsius fokos hidegben egész télen megmarad, de nyáron viszont elforr. Emellett vízjeget is találtak az amerikai Spirit és Opportunity űrszondák a kétezres évek elején47. A légkörben sok a vastartalmú por, ez borítja a felszínt is. Ettől olyan vörös a bolygó, hogy Sztálin is mind a tíz ujját megnyalta utána, ahogy megtekintette a távcsőben! A földönkívüli élet kutatása szempontjából a Mars kiemelt jelentőséggel bír. Mivel a felszínen folyómedreket és tavak nyomait találták, a tudósok feltételezik, hogy sok millió évvel ezelőtt a bolygó a földihez hasonló kinézetű lehetett. Ami a bolygó “halálát” okozta, az egy olyan kataklizma volt, amely a bolygó méreteiben előre kódolva volt. Mivel jóval kisebb, mint a Föld, vagy a Vénusz, ráadásul elég távol is van a Naptól, így hamarabb kihűlt a belső magja, amely így már nem, vagy csak nagyon lassan áramlik tovább. Ennek következtében a bolygónak nincs magnetoszférája, ezért a napszélnek teljesen ki van téve. Emellett, bár nincsenek földrengései, nem alakul tovább a felszín sem, hiszen a kihűlő belső mag a kőzetlemezeket már nem tudja mozgatni. A vulkánjai folyamatosan nőnek, hiszen a forrópont nem mozdul el alóluk, mint ahogy például a hawaii vulkánlánc esetében látjuk a Földön48. A Naprendszer legnagyobb vulkánja is ezen a bolygón van, a Mons Olympus, 21 283 méter magas és folyamatosan nő49. További probléma, hogy a bolygón az alap sugárzási szint jóval magasabb, mint a Földön, így sugárvédelem nélkül hosszú távon nem lehet megélni a felszínén (a DNS fragmentálja a DNS-t)50. Ettől függetlenül a mélyben, vagy a sarki jégsapkák mentén még van esély arra, hogy életre, vagy annak néhai nyomára bukkanjunk. A Mars egyébként is jó kolónia célpont lehet, feltéve, hogy vesszük a fáradságot a terraformálására. Ez utóbbi maga is megérne egy cikket, de most haladjunk tovább… A 2030-as évek végére tervezi az USA az Artemis programon keresztül51, de a Kínaiak is, hogy embert juttatnak a felszínére52. Jelenlegi tudásunk szerint 6 hónapot tesz ki az odaút és ugyanennyit a visszaút. De feltétlenül megéri, hiszen olyan vizsgálatokat lehet majd elvégezni, amelyeket másként nem, vagy sokkal körülményesebben. Egyszer talán a Marsról külön is lesz cikk, már ha igény lesz rá…
A következő terület a kisbolygó-öv, de itt csak megemlíteném, hogy ennek a jelentősége inkább abban áll, hogy a számtalan kisebb-nagyobb égitest között sok hordozhat a felszínén vízjeget, vagy akár szerves anyagot is. Egyes elméletek szerint a Jupiter gravitációs ereje miatt itt nem tud kialakulni egy normális bolygó (kb. Mars méretű), ezért a kisbolygók csak sodródnak, ütköznek és így köröznek a Nap körül. Ennek az aszteroida övnek a vizsgálata számos hasznos információt nyújthat számunkra a Földet az ősidőkben bombázó törmelékről, mivel feltételezzük, hogy sok becsapódást ebből az övből kaptunk53.
A Jupiter az egyik leglenyűgözőbb égitest Naprendszerünkben. Nem csupán mérete miatt figyelemreméltó (12X nagyobb az átmérője, mint a Földé), hanem azért is, mert egy színes gázóriás. A méretéből következik, hogy a légkörébe lehatolva a nyomás egyre nő olyannyira, hogy akár szilárd magot is összepréselhet magának. Ezt még vitatják54. Egy nemrég elvégzett kísérletsorozat alapján feltehető, hogy a Jupiter felső légkörének oxigéndúsabb rétege alkalmas lehet a légkörben szálló mikrobák túlélését biztosítani55. Ilyen magas légköri mikrobák vannak a Földön is, tehát a remény hal meg utolsónak! A Vénuszon nemrég felfedeztek egy érdekes anomáliát, nevezetesen, hogy a légkörének magasabb rétegeiben túl sok a foszfin ahhoz, hogy az véletlenszerűen kerüljön oda (ez méreganyag, de nem csak kémiailag, hanem biológiailag is képes keletkezni)56. Ugyanezen az elven a Jupiter magas légkörében is lehetnek ilyen parányi lakók. Ennek esélye azonban kisebb a minimálisnál. Jupiter sok egyéb érdekessége mellett (pl. több energiát bocsájt ki, mint amennyit a Naptól kap, s nem sokon múlt, hogy nem lett belőle “barna törpe”)57 a holdjai révén került be a megfigyelési spektrumba. Ezek a holdak izgalmas gravitációs kölcsönhatásban állnak a Jupiterrel. Olyan az egész szisztéma, mint egy mini-naprendszer a Naprendszeren belül. A Jupiternek jelenlegi tudásunk szerint (lehet, hogy mire kikerül a cikk, már felülírják a számadatot) 79 holdja van. Ezek közül a nagyobbakra érdemes fókuszálni.
Az Európa holdat korábban már emlegettem (Europé-nek kellene írnom, de ettől most eltekintek). Ez egy fagyott égitest, teljesen jég borítja. Méghozzá vízjég! Ami ennek a vízjégnek az érdekessége, hogy nem csatlakozik a hold felszíni alakzataihoz, hanem a megfigyelések szerint mozgásban van. 12 000 évenként megkerüli a hold felszínét. Ez csak úgy lehetséges, ha alatta folyékony óceánok vannak58. Mivel a hold közelsége miatt a Jupiter gravitációs ereje elég nagy hozzá, hogy a hold belsejében fellépő súrlódás felfűtse annak magját, így a mélyben működő vulkánoknak kell lenniük, amelyek melegítik a vizet. De nem csak a jég mozgása utal erre, hanem a felszínén látható vonalak (ezeket lineáknak nevezzük) is. Ezek az úszó jég megolvadásainak vonalai lehetnek, ahol mindenesetre vékonyabb a jégtakaró, mint másutt59. A Földön egy hasonló képződmény a Vosztok-tó az Antarktikán, amely szintén egy vaskos jégtakaró alatti folyékony víztömeg. Ez utóbbit nem vulkán fűti, hanem a jég nyomása miatt nem tud megfagyni. Természetesen az oroszok már évtizedekkel ezelőtt megfúrták ezt a jégréteget, hogy megtudják, mi minden lehet a vízben. Érdekesség, hogy egészen 2012-ig nem sikerült elérni a tó felszínét. Reméljük, hogy a további fúrásokat kellő óvatossággal végzik, hogy se a mélyvízi mikrobáknak, se a felszíni élővilágnak ne legyen ebből később problémája60! Ami viszont a középpontba emeli a tavat az az, hogy jól tudja modellezni az Európa holdon lévő állapotokat, így itt kiválóan lehet kísérletezni azokkal a technikákkal, amelyeket az Európára szánnak. Nem kizárt, hogy a földihez hasonló mélytengeri lényekbe szaladjon bele az Európa-felderítő szonda. Képzeljük el, micsoda meglepetés lenne! De a Vénusz példájából okulva, ne engedjük, hogy fantáziánk elragadjon minket és mindenféle tengeri szörnyeket vizionáljunk már jó előre61!
A következő bolygó a Szaturnusz, amely talán a leggyönyörűbb bolygó a Tejúton a pompás gyűrűrendszerével. Ennek a szaturnuszi gyűrűrendszernek az érdekessége, hogy a földi űrszemét-gyűrűtől eltérően ez kőzetszemcsékből és jégszemcsékből áll62,63,64. A rajtuk keresztülhatoló szondáktól tudjuk (pl. a Voyager-2 is áthatolt a gyűrűrendszeren), hogy nem olyan sűrűek ezek, mint amilyennek a Földről látszanak, de jól visszaverik a fényt65. A Szaturnuszról is elmondható mindaz, amit a Jupiter légkörénél szóba került, annyi különbséggel, hogy itt még kisebb az esély a légköri mikroorganizmusok megmaradására. A Szaturnusz főleg hidrogénben és metánban gazdag66. Nem is igazán a Szaturnusz, hanem a holdjai között van, ami számunkra érdekes.
A Titán hold a Szaturnusz legnagyobb, a Naprendszer második legnagyobb holdja (az első a Ganymedes, a Jupiter holdja; egyébként a Napon kívül a Naprendszer kilencedik legnagyobb égiteste, nagyobb, mint a Plútó67). A Titán azért nagyon érdekes, mert sűrű légköre van. Ezzel egyedülálló a Naprendszerben, mivel egyik másik holdnak sincs ilyen sűrű légköre. Ennek értéke kb. 160 kPa. Összehasonlításképpen a Földön körülbelül 100 kPa a légnyomás értéke. Ez a légkör azonban itt a Titán holdon nem csak a nyomása és sűrűsége miatt érdekes, hanem azért is, mert szerves anyagokat tartalmaz. Sőt inkább úgy fogalmaznék, hogy a légkör és a felszín tömve van szerves anyagokkal. Évszakok váltakoznak, igaz lassabban, mint itt a Földön. Az égbolton felhők úsznak, a felszínen folyók és tavak vannak. Ami viszont meghökkentő, hogy ezek a folyadékfázisok nem vizet, hanem metánt tartalmaznak. A felszíni metántengereket metánfolyók táplálnak, amelyek így képesek a légköri metánfelhők utánpótlását biztosítani. A légkör kb. 3%-át adja a metán, a többi nitrogén, akár itthon földiéknél68,69,70. A sűrű légkört egyébként a 2005-ben landoló Cassini-Huygens űrszonda törte át elsőként, így kaptunk képet a felszínről első ízben71. Mivel a felszíni hőmérséklet nagyon alacsony, mindössze -179,5 Celsius fok, így a metán úgy tud viselkedni, mint a Földön a víz. Ugyanúgy metánesők, sőt metánhó is esik ott. A tengerek árapály jelenségeit a Szaturnusz generálja, amely a megfigyelések szerint a 10 métert is eléri. A távolabbi jövő fontos célpontja, hiszen kizsákmányolható szénhidrogén forrás, és az élet kutatásához is jó célpontot ad!
A következő bolygó az Uránusz. Jórészt hidrogén és hélium alkotja, némi metánnal a légkörében, de oxigén csak molekuláris szinten figyelhető meg. A bolygó magnetoszférája aszimmetrikus és nagyon gyenge. Tulajdonképpen a tudósok nem számítanak rá, hogy a bolygón az élet nyomaira bukkanjanak72,73. Csak érdekességképpen említem meg, hogy ennek a bolygónak a tengelye csaknem 90o-al elfordult, amit a csillagászok egy ősi ütközés maradványának gondolnak74. További érdekessége a Miranda hold, amely olyan, mintha néhányszor már szétrobbant volna, csak mindig újra összeállt. Egy másik elmélet szerint, mivel 40%-a jég, az Uránusz gravitációs erejétől megolvadt belső víz tört a hold felszínére, ami kialakította a felszíni formákat. Amíg nem megyünk oda csákánnyal, addig nem lehetünk biztosak75,76!
A Neptunusz az utolsó nagy bolygó, ami a Naprendszerben van. Szintén gázóriás, amelynek légkörét a hidrogén és a hélium dominálja. A bolygónak a légkörében lévő gázoktól kék a színe, amiről a nevét kapta. A magnetoszférája hasonló az Uránuszéhoz. A központjában egy körülbelül Föld méretű szilárd mag található73. A nyomás odalent olyan nagy, hogy a metánból kicsapódik a szén és gyémánttá tömörül, a legtöbb molekula pedig atomokra bomlik. Ez a nagy központi nyomás izzó hőt generál, több ezer fokra melegíti a bolygó belsejét, amely feláramló légáramlatokat hoz létre. Ez viharokat gerjeszt a különböző légköri rétegek találkozásánál. A Naprendszer legnagyobb és legintenzívebb villámlásait itt lehet megfigyelni. A sarkvidékek állandó viharban állnak, ott soha nincs szélcsend, vagy villámnyugvás77. Talán kijelenthető, hogy a bolygó tökéletesen alkalmatlan az élet fenntartására.
A Plútó már csak törpebolygó 2006 óta78. Ez az égitest annyira messze van a Naptól, hogy már nem kap elég fényt és meleget ahhoz, hogy ne fagyjon agyon minden a felszínen. Az egész Naprendszer második leghidegebb égiteste. Az első a Triton, ott -233,15 Celsius fok uralkodik79, a Plúton ennél nem sokkal barátságosabb -229,15 Celsius fokot mértek. Igen vékony légköre van, amely hidrogénből, nitrogénből és némi metánból áll80. A bolygón nem várjuk élet nyomainak előkerülését, de néhány érdekesség talán még belefér. A bolygón előfordul a piros hó esésének jelensége, amin minden bizonnyal Öreganyáink is meglepődnének, hiszen ott mind megehetnénk a rétest már az ebéd előtt (“Megeszed ám a rétest ebéd előtt kiskomám, majd ha piros hó esik!”). A New Horizons 2016-os missziója óta tudjuk, hogy a felszín alatt lehetséges folyékony jégolvadék, amit a gleccserek mozgása, nyomása olvaszthat meg, az ilyen helyekről és a kanyonokból szerves anyag kerül a kipárló szemcsék közé, amely megfagy, és hó formájában visszahull. A bolygó másik érdekessége, hogy holdja a Charon majdnem ugyanakkora, mint maga a bolygó. A mérések szerint kb. 3,5-4 milliárd éves, összetevői megegyeznek a Plútóéval, tehát valamiféle apokaliptikus esemény következtében egy nagyobb bolygó valamikor régen szétszakadt és a két kisebb maradványa azóta is egymás körül kering, miközben ezek újra nagyjából gömbformára alakultak vissza80,81,82. A továbbiakban azt vesszük majd górcső alá, hogy a földönkívüli élet keresésének milyen módszerei lehetnek, ezeknek milyen előnyei és hátrányai vannak, illetve megvizsgáljuk, hogy mekkora az esélye annak, hogy valódi életet találjunk odakint. Vagy már találtunk is rá bizonyítékokat?
Felhasznált irodalom
40] ZIRIN, Harold. Astrophysics of the Sun. assu, 1988.
41] BROADFOOT, A. L.; SHEMANSKY, D. E.; KUMAR, S. Mariner 10: Mercury atmosphere. Geophysical Research Letters, 1976, 3.10: 577-580.
42] PAIGE, David A.; WOOD, Stephen E.; VASAVADA, Ashwin R. The thermal stability of water ice at the poles of Mercury. Science, 1992, 258.5082: 643-646.
43] KELDYSH, M. V. Venus exploration with the Venera 9 and Venera 10 spacecraft. Icarus, 1977, 30.4: 605-625.
44] PETROPOULOS, Basil. Physical parameters of the atmosphere of Venus. Earth, Moon, and Planets, 1988, 42.1: 29-40.
45] SAGDEEV, R. Z., et al. The VEGA Venus balloon experiment. Science, 1986, 231.4744: 1407-1408.
46] MORRIS, Steven. The Pioneer Spacecraft. American Journal of Physics, 2006, 74.5: 373-373.
47] SQUYRES, Steven. Roving Mars: Spirit, Opportunity, and the exploration of the red planet. Hachette Books, 2005.
48] TOUMA, Jihad; WISDOM, Jack. The chaotic obliquity of Mars. Science, 1993, 259.5099: 1294-1297.
49] ISHERWOOD, Ryan J., et al. The volcanic history of Olympus Mons from paleo-topography and flexural modeling. Earth and Planetary Science Letters, 2013, 363: 88-96.
50] KMINEK, Gerhard; BADA, Jeffrey L. The effect of ionizing radiation on the preservation of amino acids on Mars. Earth and Planetary Science Letters, 2006, 245.1-2: 1-5.
51] SMITH, Marshall, et al. The Artemis Program: An Overview of NASA’s Activities to Return Humans to the Moon. In: 2020 IEEE Aerospace Conference. IEEE, 2020. p. 1-10.
52] ZHENG, Yong-Chun. Mars Exploration in 2020. The Innovation, 2020, 1.2: 100036.
53] GRADIE, J.; TEDESCO, E. Compositional structure of the asteroid belt. Science, 1982, 216.4553: 1405-1407.
54] MILITZER, B., et al. A massive core in Jupiter predicted from first-principles simulations. The Astrophysical Journal Letters, 2008, 688.1: L45.
55] CRAVENS, T. E., et al. Auroral oxygen precipitation at Jupiter. Journal of Geophysical Research: Space Physics, 1995, 100.A9: 17153-17161.
56] BAINS, William, et al. Phosphine on Venus Cannot be Explained by Conventional Processes. arXiv preprint arXiv:2009.06499, 2020.
57] HANEL, R. A., et al. Albedo, internal heat, and energy balance of Jupiter: Preliminary results of the Voyager infrared investigation. Journal of Geophysical Research: Space Physics, 1981, 86.A10: 8705-8712.
58] GREENBERG, Richard. Europa–the Ocean Moon: search for an alien biosphere. Springer Science & Business Media, 2009.
59] CARR, Michael H., et al. Evidence for a subsurface ocean on Europa. Nature, 1998, 391.6665: 363-365.
60] BULAT, Sergey A. Microbiology of the subglacial Lake Vostok: first results of borehole-frozen lake water analysis and prospects for searching for lake inhabitants. Philosophical Transactions of the Royal Society A: Mathematical, Physical and Engineering Sciences, 2016, 374.2059: 20140292.
61] JOUZEL, Jean, et al. More than 200 meters of lake ice above subglacial Lake Vostok, Antarctica. Science, 1999, 286.5447: 2138-2141.
62] POLLACK, James B. The rings of Saturn. Space Science Reviews, 1975, 18.1: 3-93.
63] SEBALD, Winfried Georg. The rings of Saturn. New Directions Publishing, 1998.
64] ZEBKER, Howard A.; MAROUF, Essam A.; TYLER, G. Leonard. Saturn’s rings: Particle size distributions for thin layer models. Icarus, 1985, 64.3: 531-548.
65] LANE, Arthur L., et al. Photopolarimetry from Voyager 2; Preliminary results on Saturn, Titan, and the rings. Science, 1982, 215.4532: 537-543.
66] KOZAI, Yoshihide. Masses of satellites and oblateness parameters of Saturn. Publications of the Astronomical Society of Japan, 1976, 28: 675-691.
67] GALILEI, Galileo; GANYMEDIAN, Ganymedean. Ganymede (moon).
68] LINDAL, Gunnar F., et al. The atmosphere of Titan: An analysis of the Voyager 1 radio occultation measurements. Icarus, 1983, 53.2: 348-363.
69] WILLACY, Karen; ALLEN, Mark; YUNG, Yuk. A new astrobiological model of the atmosphere of Titan. The Astrophysical Journal, 2016, 829.2: 79.
70] LUNINE, Jonathan I.; ATREYA, Sushil K. The methane cycle on Titan. Nature Geoscience, 2008, 1.3: 159-164.
71] MATSON, Dennis L.; SPILKER, Linda J.; LEBRETON, Jean-Pierre. The Cassini/Huygens mission to the Saturnian system. In: The Cassini-Huygens Mission. Springer, Dordrecht, 2003. p. 1-58.
72] PETROPOULOS, B., et al. Physical parameters for the atmosphere of Uranus. Advances in space research, 1990, 10.1: 109-112.
73] HELLED, Ravit; NETTELMANN, Nadine; GUILLOT, Tristan. Uranus and Neptune: Origin, Evolution and Internal Structure. Space Science Reviews, 2020, 216.3: 1-26.
74] SLATTERY, Wayne L.; BENZ, Willy; CAMERON, A. G. W. Giant impacts on a primitive Uranus. Icarus, 1992, 99.1: 167-174.
75] HAMMOND, Noah P.; BARR, Amy C. Global resurfacing of Uranus’s moon Miranda by convection. Geology, 2014, 42.11: 931-934.
76] KUIPER, Gerard P.; URANUS, V. Miranda (moon). HTML.
77] HUESO, R.; GUILLOT, T.; SÁNCHEZ-LAVEGA, A. Convective storms and atmospheric vertical structure in Uranus and Neptune. Philosophical Transactions of the Royal Society A, 2020, 378.2187: 20190476.
78] INMAN, Mason. Pluto not a planet, astronomers rule. National Geographic News, 2006.
79] BURGDORF, M., et al. A tentative identification of HCN ice on Triton. The Astrophysical Journal Letters, 2010, 718.2: L53.
80] REINSCH, Klaus; BURWITZ, Vadim; FESTOU, Michel C. Albedo maps of Pluto and improved physical parameters of the Pluto-Charon system. Icarus, 1994, 108.2: 209-218.
81] GLADSTONE, G. Randall, et al. The atmosphere of Pluto as observed by New Horizons. Science, 2016, 351.6279.
82] STERN, S. A., et al. The Pluto system: Initial results from its exploration by New Horizons. Science, 2015, 350.6258.
Képek forrása: Az előző rész borítója a Föld az Apollo 12 felvételén. A mostani a Földkelte a Holdról nézve, az Apollo 8 felvételén (ők nem szálltak le, csak megkerülték égi kísérőnket, a kép ’68 Karácsonyán készült).
Forrás:ferfihang.hu
Tovább a cikkre »
