Éles Elméjűék eddig sem nagyon létező pénzügyi szektorának kíván keresztbe tenni az EU

Elsősorban a kereskedelmi és a pénzügyi szektort érintő büntetőintézkedések szigorításáról határozott pénteken az Európai Unió Észak-Koreával szemben.

A tagállamok kormányait tömörítő, a szankciókról dönteni hivatott tanács közleményében azt írja, hogy a lépés megfelel az ENSZ Biztonsági Tanácsa márciusi határozatának. A döntés a Phenjan által januárban végrehajtott kísérleti atomrobbantásra és az egy hónappal későbbi ballisztikusrakéta-kísérletre adott válasz.

Mint írják, az észak-koreai lépések komoly fenyegetést jelentenek a nemzetközi békére és biztonságra, a távol-keleti térségben és globálisan egyaránt.

Az újabb szankciók értelmében tilos lesz a kőolajtermékek és a luxuscikkek behozatala Észak-Koreából, és emellett tilos az úgynevezett kettős felhasználású, vagyis polgári és katonai célra egyaránt felhasználható termékek exportja az elzárkózó hadikommunista országba.

Bizonyos kivételektől eltekintve tiltják a szankciók az unióból Észak-Koreába irányuló átutalásokat. Észak-koreaiak nem ruházhatnak be az Európai Unióban, valamint az uniós állampolgárok és az itt bejegyzett cégek sem fektethetnek be pénzt a távol-keleti diktatúrában.

A döntés értelmében az észak-koreai repülőgépeket és hajókat is kitiltják az Európai Unió területéről.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa márciusban fogadta el az eddigi legszigorúbb büntetőintézkedéseket Phenjannal szemben, mert Észak-Koreában január elején újabb kísérleti atomrobbantást hajtottak végre, majd egy hónappal később műholdat bocsátottak fel ballisztikus rakétával, mindkét alkalommal megsértve a testület korábbi határozatait.

Az Európai Unió 2006 decemberében rendelt el büntetőintézkedéseket Észak-Korea ellen. Ezen korlátozások a tömegpusztító fegyverek és a ballisztikus rakéták fejlesztésére vonatkozó észak-koreai programokat hivatottak akadályozni. Az unió legutóbb márciusban szigorított a Phenjan elleni szankciókon.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »