Elégedetlen a román kormány nagy infrastruktúra-projektjeivel a román EU-biztos

Elégedetlen a román kormány nagy infrastruktúra-projektjeivel a román EU-biztos

Az EU finanszírozásával megvalósuló újabb nagy infrastruktúra-projektek benyújtását sürgette pénteken egy kolozsvári pódiumbeszélgetésen Corina Crețu, a regionális politikáért felelős román EU-biztos.
Corina Crețu elmondta, a nagy infrastruktúra operatív program keretében az EU még mindig azokat a romániai útépítéseket finanszírozza, amelyeket a korábbi költségvetési ciklusban kellett volna befejezni. A biztos jó hírnek tartotta, hogy az EU elfogadta ezeknek a projekteknek az átvételét a 2014-2020-as költségvetési ciklusba, rossz hírnek vélte azonban, hogy olyan pénzekből épülnek az utak, amelyeket újabb projektekre lehetett volna fordítani.

„Kérem a Szállításügyi Minisztériumot, hogy nyújtson be kimunkált projekteket, elsősorban a Nagyszeben – Pitești, a Pitești – Craiova autópályákra, valamint a brăilai Duna-hídra. Gondoljon az EU-s finanszírozás lehetőségére” – idézte az Agerpres hírügynökség a biztost. Hozzátette, Románia rendelkezésére áll a jelenlegi ciklusban a pénz a Marosvásárhely – Iași autópálya megvalósíthatósági tanulmányának az elkezdésére.

Az EU-biztos meglepetésének adott hangot, hogy a polgármesterek gyakran azt a választ kapják: nincsen pénz a nagy infrastruktúrára. Hozzátette: a román kormány Brüsszelben benyújtott legutóbbi nagy infrastruktúra-projektje a bukaresti Északi pályaudvart az Henri Coandă repülőtérrel összekötő metróvonal megépítésére vonatkozott.

Amint a Transilvaniareporter.ro kolozsvári hírportál felidézte, a bukaresti metróvonal projektjét 2017 decemberében nyújtotta be a román kormány, és az EU-biztos tulajdonképpen azt rója fel, hogy 2018-ban még egyetlen nagy infrastruktúra-projekt finanszírozását sem kérte az EU-tól a román kormány.

Corina Crețu a romániai kormánykoalíciót vezető Szociáldemokrata Párt (PSD) listavezetője volt a négy évvel ezelőtti európai parlamenti választásokon. A biztos a pártkötődése ellenére többször bírálta a bukaresti kabinetet, amiért képtelen lehívni a Románia számára elkülönített EU-s forrásokat.

Április végén egy Viorica Dăncilă miniszterelnöknek címzett levélben fejezte ki aggodalmát amiatt, hogy a költségvetési ciklus közepén Románia rendkívül rosszul áll a nagy infrastruktúra-projektekkel. Akkor azt is megemlítette, hogy Bukarestnek, a romániai nagy infrastruktúra-projektekre elkülönített 9,4 milliárd euróból a ciklus feléig csak 1,5 milliárdot sikerült lehívnia.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »