Elege lett Mészáros vasútépítéseiből

Elege lett Mészáros vasútépítéseiből

Megelégelte Mészáros Lőrinc vasútépítéseit a Jobbik.

Az ellenzéki párt azt követeli, hogy a felcsúti milliárdos érdekeltségei vonuljanak ki az ilyen beruházásokból, és a jövőben a valódi vasútépítések és felújítások helyett foglalkozzanak inkább csak játékvasutakkal, mert az kevesebbe kerül majd az adófizetőknek.

Kepli Lajos emlékeztetett rá: először a csaknem 900 millió forintos felcsúti kisvasút átadása okozott felháborodást, nemrég pedig kiderült, hogy a Szántód–Balatonszentgyörgy és a Fonyód–Kaposvár közötti vasúti szakaszok felújítását is olyan konzorcium nyerte el, amelyiknek tagja egy Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó cég. Ráadásul mindkét beruházás ára több lett annál, mint amennyit eredetileg szántak rá.

„Mintegy 111 milliárd forintnyi európai uniós forrást és magyar költségvetési pénzt költöttünk arra, hogy kiélhesse ezt a hobbiját. Ezek után talán jogosan merül fel az igény, hogy valamivel olcsóbb hobbit keressen magának, és ha már ennyire ragaszkodik a vasútépítéshez, akkor mi ennek is fel tudjuk ajánlani egy olcsóbb verzióját, és ezúton szeretnénk tőle egy vasútépítési munkát megrendelni, és azt gondolom, hogy mindannyian jobban járunk, és a magyar adófizetők és társadalom is jobban jár, ha ebben a méretben kezd el gondolkozni Mészáros Lőrinc” – mondta a jobbikos országgyűlési képviselő.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »