Eldőlhet Ukrajna sorsa

Nagy hatással lehet a következő hetekben az egész Európai Unióra, de még a brit kilépés esélyeire is egy referendum: Hollandiában holnap tartanak népszavazást arról, hogy a parlament jóváhagyja-e az Ukrajna és az EU társulási szerződését. A “nem” győzelme vereség lenne Mark Rutte kormányfő számára, hiszen épp akkor erősödne tovább a széthúzás az EU-n belül, amikor Hollandia tölti be a soros elnöki tisztet. A Brüsszel és Kijev  által 2014-ben elfogadott szerződést – amely az orosz-ukrán konfliktus egyik fő oka volt – az EU 27 országa már jóváhagyta, Hollandiában viszont egy új törvény értelmében népszavazást kell tartani róla. A szavazás csak a jogosultak legalább 30 százalékos részvétele mellett érvényes, és bár nem kötelező érvényű, a holland parlament korábban kinyilvánította, hogy tartja magát az eredményhez.

A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint szűk többségben vannak az elutasításpártiak: ha elég magas részvétel mellett tényleg győznek, az szakértők szerint beláthatatlan következményekkel járhat. A társulási szerződés meghiúsulása nagy győzelem lehet Oroszországnak és még nagyobb veszteség Ukrajnának. Az Európai Bizottság ugyan dönthet úgy, hogy folytatja a szerződés ideiglenes alkalmazását – újratárgyalása évekig is eltartana –, de a vízummentesség megadását az ukrán polgároknak valószínűleg nem lenne érdemes erőltetni egy darabig, hiszen azt is meg kell szavazni minden tagállamnak. Mindezen túlmenően a brit EU-tagságról szóló június 23-i népszavazás előtt a kilépés hívei érvként használhatják fel Ukrajna közelítését az unióhoz, még ha a tagságára nincs is esély belátható időn belül.

Szerző: VG


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »