El kell fogadni, hogy kétpólusúvá vált a vajdasági magyar politika

A közelmúltban lezajlott szerbiai választásokon a magyar szavazatok 20-30 százalékát a Magyar Mozgalom és a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége közös listája szerezte meg, miközben az eddig egyeduralkodó VMSZ története leggyengébb eredményét érte el – hangzott el az MM és a VMDK budapesti sajtótájékoztatóján.

A DélHír helyszíni tudósítójának jelentése szerint Korhecz Tamás, a Magyar Mozgalom társelnöke azzal kezdte Joó Horti Líviával, Kókai Péterrel (MM társelnökök) és Csonka Áronnal (a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége elnöke) közös sajtótájékoztatóját, hogy azért van szükség erre a budapesti eseményre, mert nagyon kevés a Magyarországra eljutó valós hír az MM és a VMDK szövetségéről. A szerbiai választások magyar „nemzetpolitikai vonású eredményei valahol elcsúsznak, amíg Szabadkáról és Belgrádból a magyar fővárosba érnek”.

Kétpólusú magyar politika

A szerbiai köztársasági parlamenti, tartományi parlamenti és helyi választások eredményeit értékelve Korhecz kiemelte, hogy a mindössze nyolc hónappal ezelőtt megalakult Magyar Mozgalom és a vele közösen induló Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége a magyar szavazatok 20-30%-át szerezte meg, és mindenhol képviselői helyhez jutott, ahol elindult. Szabadkán, a magyarság kulturális központjában például fej-fej mellett végeztek a VMSZ-szel, sőt, bejutottak a vajdasági tartományi parlamentbe is, így Korhecz, valamint Csonka Áron is tartományi képviselőként tevékenykedik a továbbiakban.

Az eddig egyeduralkodó Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) ugyanakkor huszonkét éves fennállása leggyengébb eredményt érte el. Országosan elveszítette szavazóinak 25-30 százalékát, Délvidéken 36 százalékát, míg például Szabadkán az 50 százalékát. Ráadásul az eredmények alapján kijelenthető, hogy nem kapta meg a magyar szavazók abszolút többségének támogatását. Egyértelmű tehát, hogy a délvidéki magyar politika kétpólusúvá vált, immár nem tekinthető a VMSZ a helyi magyar közösség egyetlen legitim képviselőjének.

Ellenségeskedés helyett párbeszédet

Korhecz Tamás kitért arra is, hogy ezeket az eredményeket óriási ellenszélben sikerült elérniük.

„Egyenlőtlen küzdelem volt, mert a szerb és a magyar kormány is a VMSZ mellett állt, sőt, ránk kifejezetten ellenségként tekintettek. Ilyenre még sohasem volt példa”

– húzta alá az újdonsült tartományi képviselő. Pásztor István VMSZ-elnök pedig döbbenetes módon kijelentette, hogy bárkivel összeáll, csak az MM-VMDK-val nem. Így történhet meg, hogy a legmagyarabb városokban, például Zentán a nacionalista-soviniszta pártból „européerre” fazonírozott Szerb Haladó Párttal fog a VMSZ helyettük együtt kormányozni.

Korhecz Tamás elmondása szerint az ellenséges hozzáállás a választások után sem változott meg. Arra az ülésre például, amelyen a Magyar Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottsága a választás eredményét értékelte, csak Pásztor István kapott meghívást. A DélHír információi szerint egyébként mindez annak ellenére történt, hogy Szávay István, a Jobbik alelnöke előzetesen külön felhívta a figyelmet arra, hogy a délvidéki magyar politika a választások eredménye alapján kétpólusúvá vált, és kezdeményezte, hogy hívják meg az MM-VMDK képviselőit is. A bizottság vezetése ezt a felvetést azzal utasította el, hogy az ülésen csak a köztársasági parlamenti választás eredményeiről lesz szó (a tartományi parlamenti és helyi eredményekről nem), azonban az ülés tudósításai világosan mutatják, hogy ez természetesen nem így volt, és ennek értelme sem lett volna.

Az MM társelnöke ugyanakkor elmondta, hogy ők mindezek ellenére továbbra is a párbeszéd mellett állnak. Mint elmondta, a délvidéki magyar közösség legválságosabb idejét éli, ezért muszáj együttműködni. Az egyre erőteljesebb elvándorlással, elöregedéssel csak akkor van esély szembeszállni, ha megtalálják a sokszínűségben az egységet és a nemzeti minimumot

„Sajnos azonban egyelőre csak mi vagyunk nyitottak erre a párbeszédre”

– hangsúlyozta Korhecz Tamás.

Ezzel kapcsolatban Joó Horti Lívia megjegyezte, hogy a magyar politikai élettel való kapcsolattartást és párbeszédet is fontosnak tartják, ezért az ideiglenes ügyviő testület múltheti döntése alapján, minden magyarországi parlamenti párttal felveszik a kapcsolatot.

Európai zubbonyba öltözött nacionalisták

Csonka Áron, a VMDK elnöke aláhúzta, azért tartja különösen veszélyesnek, hogy a VMSZ a magyar alternatíva helyett inkább szerb párttal akar együttműködni, mert Szerbiában jelenleg restaurációs időszak van. A Jugoszlávia szétesésében és a vérengzésekben résztvevők igyekeznek magukat európainak eladni, csak éppen az ehhez szükséges értékeket nem fogadják el. „Olyan politikai klímában, ahol pl. Milošević nem azért bűnös, amit tett, hanem mert nem nyerte meg a háborút, nagyon veszélyes egy magyar pártnak részt vennie a hatalomban” – húzta alá Csonka.

A pártelnök szerint azért szomorú ez igazán, mert ők felajánlották a segítségüket a VMSZ-nek mindenhol, Pásztorék azonban ezt elutasították, és inkább a szerbeket választják. Így jelen állás szerint a tömbmagyar területeken a korábbi hét polgármester helyett mindössze három magyar polgármester lesz. „Nem igazán értjük ezt a fajta nemzetpolitikát” – kommentált a VMDK elnöke.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »