EKL: Döntetlennel debütált az európai kupaporondon a Sepsi

EKL: Döntetlennel debütált az európai kupaporondon a Sepsi

Klubtörténelmi mérkőzés várt az erdélyi Sepsiszentgyörgy csapatára, miután a szlovák Spartak Nagyszombat otthonában játszotta első európai kupamérkőzését az erdélyi együttes.

Az erdélyi gárda az Európa Konferencia Ligában debütálhatott az európai kupaporondon, a DAC kerületi riválisának a Nagyszombat otthonában lépett pályára a Konferencia Liga második selejtezőkörében.

A találkozóra a DAC szurkolói is kilátogathattak, ugyanis a lelátóról néha fel-fel hangzott a „Mindent bele” kiáltás.

A hazai nagyszombati együttesben a felvidéki játékosok közül csupán a dunaszerdahelyi Iván Alex lépett pályára csereként, míg a feketenyéki Tumma Gergely nem kapott lehetőséget.

A mérkőzés első negyedórája kiegyenlített játékot hozott, a negyedóra végén Rep bődületes 25 méteres bombáját a nagyszombati hálóőrnek kellett bravúrral hárítania, majd Stefanescu próbálkozását is Takáč hárította.

Hírdetés

Fél óra elteltével Cvetelin Csuncsukov kapott remek indítást Reptől, de a rövid sarok fölé lőtt, így gól nélküli döntetlennel mehettek pihenőre a csapatok.

Fordulást követően a Nagyszombat próbálta átvenni a kezdeményezést, ennek következtében a második játékrészben több lehetőség is adódott a csapatok előtt. Az 54. percben a vendégek játékosa Csuncsukov lövése kerülte el nem sokkal a jobb kapufát. A második félidő mozgalmas telt, csak úgy pörögtek az események és helyzetek is adódtak mindkét oldalon. Az 58. percben Bamidele kapott egy nagyszerű labdát, az erdélyiek kapusa remekül zárta a szöget, így nem született ebből sem gól. A mérkőzés 63. percében Cabral kapta üresen a labdát, de a vendégek játékosa Fofana nagyszerűen mentett az utolsó pillanatban. Négy perccel később Rep újabb távoli lövéssel próbálkozott, de ezúttal Takáč hárított. Húsz perccel a vége előtt Csuncsukov akrobatikus lövése után ismét Takáč hárított. A 77. percben egy komoly védelmi hibát használhatott volna ki a nagyszombati együttes, miután Boateng és Savvidisz törhetett volna kapura, azonban a görög elrontotta, így oda lett a nagy lehetőség.

A Nagyszombat korábbi játékosa Bogdan Mitrea a hajrában három perc alatt két sárga lapot is összeszedett, így négy perccel a vége előtt emberhátrányban került a Sepsi.

A hazaiak a végén megpróbáltak begyötörni a győzelmet jelentő találatot, de végül nem jártak sikerrel.

Ez pedig azt jelentette az erdélyi Sepsi OSK döntetlennel debütált az európai kupaporodon, így jó helyzetből várhatják a jövő heti hazai visszavágót.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »