Ejtették Seal ellen a zaklatás vádját

Ejtették Seal ellen a zaklatás vádját

Nem emel vádat a Los Angeles-i ügyészség Seallel szemben szexuális kényszerítés miatt – közölte a USA Today.

Sealt, azaz Henry Olusegun Adeola Samuelt még januárban vádolták meg azután, hogy a #metoo-kampánnyal kapcsolatban Hollywood álszentségét ostorozta. A szexuális ragadozókat szabadjára engedik, eközben viszont a nőket arra buzdítják, hogy számoljanak be a zaklatással kapcsolatos tapasztalataikról – állította a brit énekes egy, a Facebookon közzétett videójában.

Emellett maga is arra biztatta a nőket: álljanak ki, és mondják el, ami velük történt. „Amit tesztek, ahhoz valódi bátorság kell” – jegyezte meg. Az énekes úgy vélte, hogy a molesztálásukról beszélő nők egyikének sem szolgáltattak igazságot, az pedig, hogy az elkövetők elveszítették a munkájukat, „nem igazi büntetés”. Kiállását egyébként azt követően érezte szükségesnek, hogy a korábban Harvey Weinsteinnel jó viszonyt ápoló Oprah Winfrey-t kritizálta, a műsorvezetőt „a probléma részének” nevezve. 

Ezután állt elő Tracey Birdsall színésznő azzal, hogy Seal korábban molesztálta őt. A nő arról beszélt, hogy egy salátástálat vitt vissza 2016-ban a zenész házába, aki viszont elkezdte fogdosni, illetve erőszakkal csókolgatni őt. Birdsall állítása szerint egyértelműen hangot adott ellenérzéseinek, az énekes mégsem állt le. A Los Angeles-i ügyészség ezután kezdte vizsgálni a nő szavait, de végül úgy határozott, hogy nem emel vádat Seallel szemben. 

http://mno.hu/

Az énekes egyébként még a vád megfogalmazása után kiadott egy közleményt, visszautasítva a korábbi szomszédja által mondottakat.

„Nem az én dolgom, hogy megmondjam, az ügyészség miként végezze a munkáját” – mondta a vádak ejtése kapcsán a USA Todaynek a színésznő. Hozzátette, senki nem állna elő egy ilyen esettel csupán a figyelemért – „legalábbis senki, aki a józan eszénél van”. Üzent azoknak is, akik eddig nem álltak ki: szerinte nincs benne semmi szégyellnivaló, de dicsőség sincs. „Ne hallgassátok el, amit átéltetek, csak hogy védjetek valakit, aki nem vette korábban figyelembe az érzéseiteket” – mondta. 

A Kiss From a Rose, a Crazy és a Killer című slágereiről ismert Seal lemezek millióit adta el világszerte. Legutóbbi albuma, a Standards tavaly novemberben jött ki, és egyszerre tartalmaz jazzes, swinges, popos dalokat. Tracey Birdsallt pedig olyan filmekben láthattuk már, mint A prófétajáték (2000), a Dawn of the Crescent Moon (2014) vagy a Rogue Warrior: Robot Fighter (2017). 


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »