Éjszaka a fák lombjai között. Már bérelhető a csodaházikó Pozsonyban – Képek

Pozsony lakosai és látogatói nemsokára megtapasztalhatják, milyen érzés a fák lombkoronái között tölteni az éjszakát. A városi erdőkben ugyanis a mai naptól egy olyan faházat adtak át, amelyben kényelmesen aludni is lehet. Az építmény hat méterrel emelkedik a felszín fölé, a Kačín üdülőtelep felé vezető erdei úton.

 

fotó: Facebook

 

Ivo Nesroval pozsonyi főpolgármester elmondása szerint Szlovákiában elsőként kínálják ilyen lehetőséget éjszakára a fák lombkoronái között. A ház három ember kényelmes elszállásolására alkalmas, biztonsági okokból azonban nem vezették be a vizet, illetve nélkülözi az elektromos áramot és a fűtést is. Ugyanakkor rendkívül kényelmes és folyamatosan őrizve lesz. A házikó építési költsége 13 ezer euró volt, amit a főváros a Milión pre Bratislavu nevű projekt forrásaiból finanszírozott.

 

fotó: Facebook

 

A házikót átalánydíjért a jövőben bárki kibérelheti, amihez engedélyt is kap ahhoz, hogy autóval megközelítse. A szolgáltatás egész évben elérhető, az érdeklődők a Pozsonyi Városi Erdők honlapján foglalhatnak és tájékozódhatnak a további részletekről. (http://www.ba-lesy.sk)

 

fotó: Facebook

 

Az objektum teljes nagysága 26 négyzetméter, beleértve a külső teraszt is.

 

Körkép.sk, Teraz.sk
képek: Ivo Nesrovnal Facebook oldala


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »