Együttműködési megállapodást írt alá a HM és Honvédelmi Sportszövetség

A fiatalok hazafias, honvédelmi nevelésének elősegítéséről írt alá határozatlan időre szóló együttműködési megállapodást pénteken Benkő Tibor honvédelmi miniszter és Simicskó István, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke.

A Honvédelmi Minisztérium épületében megtartott eseményen Benkő Tibor hangsúlyozta: bár nagyon sok fiatal jelentkezik katonának, a szűrőn az egyik legnagyobb rostát az jelenti, amikor fizikálisan alkalmatlannak kell őket nyilvánítani.
   
“A hazafias, honvédelmi nevelésnek nemcsak színtere, hanem eszköze és formája is a honvédelmi sport, illetve a Honvédelmi Sportszövetség, ezért szeretnénk ezen a területen is továbblépni.” Hozzátette: a megyénként, később járásonként létrejövő honvédelmi sportközpontokban igyekeznek majd a fiataloknak olyan színteret biztosítani, ahol mindenki megtalálhatja a lehetőséget a sportolásra.

 

A képen a következők lehetnek: 1 személy, túra/szabadtéri

Kép: Honvédelmi Sportszövetség   

A honvédelmi miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy bár fiatal korban még nem lehet elkezdeni a honvédelemre, hazafiasságra való nevelést, viszont a sport egyfajta tartást ad a fiataloknak, segít nekik abban, hogy egészségesen, életerősen nőjenek fel, ugyanakkor olyan erényekre – közösségi szellem, küzdeni akarás, kitartás – is megtanítja őket, melyekre a katonáknak is szükségük van. Benkő Tibor szerint ez a munka már kezd beérni, büszke arra, hogy olyan kiváló katonáik vannak, mint a Lőrincz testvérek, akik arany, illetve ezüstérmet nyertek a szeptemberi birkózó világbajnokságon.

Hírdetés

A képen a következők lehetnek: 3 ember, cipők, gyermek és túra/szabadtéri

Kép: Honvédelmi Sportszövetség   

Simicskó István, a hazafias nevelésért, illetve az ezzel összefüggő beruházásokért felelős kormánybiztos emlékeztetett rá: a két és fél éve megalakult Honvédelmi Sportszövetség missziója, hogy a szülőkkel és a kormányzati szervekkel szövetkezve a fiatalokat egészséges értékrendre neveljék.
   
Kiemelte: a sport ebben fontos nevelő szerepet tölt be, a cél pedig az, hogy a sportszövetség segítsen a fiatalok megszólításában, a toborzásban, hogy olyan képességekkel vértezzék fel őket, amelyekkel megállják a helyüket a világ nehézségeivel szemben, illetve szeressék a hazájukat és erős nemzeti identitástudat alakuljon ki bennük.

A képen a következők lehetnek: 4 ember, , mosolygó emberek, álló emberek, fa, túra/szabadtéri és természet

Kép: Honvédelmi Sportszövetség   

Az MTI kérdésére Simicskó elmondta, a megállapodás értelmében a Honvédelmi Sportszövetség köztestületként honvédelmi táborokat, sport- és akadályversenyeket, valamint haditornákat szervez majd a fiataloknak, és ezek költségeihez a minisztérium biztosítja a forrásokat.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »