Egységet csak a szeretet képes teremteni – Kránitz Mihály előadása az ökumenikus mozgalomról

Egységet csak a szeretet képes teremteni – Kránitz Mihály előadása az ökumenikus mozgalomról

„Nem magunkat, hanem Krisztust kell megmutatni a világnak” – fogalmazott Mit ér el az egységben az ökumenikus mozgalom? címmel tartott előadásában Kránitz Mihály. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) Hittudományi Karának dékánja a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa Teológiai és Keresztény Egység Bizottsága nyílt bizottsági ülésén tartott előadást az ökumenéről szeptember 23-án.

„Bármerre is tekintünk a világban, természetes harmóniát, egységet látunk. Nem a rendezetlenség jellemző a világegyetemre – a csillagok mozgására, a bolygónkra, a természetre, a növény- és állatvilágra –, hanem egy belső összetartó erő következtében célszerű és kiegyensúlyozott működés. Egyedül az ember és az emberi közösség képes önmagában és környezetében zavart kelteni, önmagával meghasonlani és a természetbe írt törvény ellenében cselekedni” – mutatott rá Kránitz Mihály az emberi szabad akarat lehetőségére, egyben mindebből fakadó veszélyére. A dékán a szabad akaratról elmondta, hogy azt azért kapta az ember Istentől, hogy „felismerje az ember küldetését és végső célját”. Ezzel szemben „ha a múltba visszatekintünk, azt látjuk, hogy az emberiség története szembenállások és háborúk története. Isten kegyelméből mégis van út a megbékélésre: az egység újra megtalálásának az útja.”

E távoli, ugyanakkor az ökumené vonatkozásában korántsem elhanyagolható felütés végigkísérte az előadást, melynek első felében a dékán többek között az Ó- és Újszövetségből idézett történeteken keresztül mutatott rá arra, hogy már a bibliai időkben sem volt magától értetődő az egyének és a társadalmak összetartása. Kránitz hangsúlyozta: „Egységet csak a szeretet képes teremteni.”

A dékán Jézus főpapi imádságát (Jn 17) idézve jelölte ki az ökumenikus egységkeresés útját: „Ha megtérünk és visszatérünk Isten eredeti tervéhez – amely Jézus Krisztusban teljesedett be –, akkor van reményünk, hogy megkapjuk az egység ajándékát mint a Szentlélek adományát. Jézus nem véletlenül imádkozott követőinek egységéért az utolsó vacsorán!”

Kránitz Mihály előadásában a huszadik századi egységkeresés mérföldköveit ismertette. Kitért az először 1908-ban megrendezett imanyolcadra, ez a kezdeményezés az ökumenikus imahét formájában immáron 122 éve hirdeti az ökumenére törekvést. A dékán elmondta, hogy előremutató és kifejező, hogy a keresztény felekezetek közötti közeledés a közös imádsággal kezdődik. Kránitz az 1910-ben a skóciai Edinburgh-ben megrendezett Világmissziói Konferencia jelentőségéről is beszélt, mely a modern kori ökumenikus mozgalom első állomásának tekintendő, valamint szólt az 1948-ban megalakult Egyházak Világtanácsa jelentőségéről is.

Hírdetés

Az egyháztörténet ökumenikus mozgalmait megelőzően „a másikkal szembeni előítélet, irigység úgy tűnt, hogy megszilárdította az elválasztó határokat az egyes egyházak között. Egy új pünkösd azonban a korábban szemben álló feleket közel hozta egymáshoz. Ez volt a huszadik század.” Az ökumenikus közeledés dokumentumokban, közös imádságokban, ökumenikus istentiszteleten való kifejezései alapján a

Kránitz Mihály a felekezetek közötti közeledés tekintetében rámutatott a II. vatikáni zsinat jelentőségére, Szent II. János Pál pápa és Ferenc pápa ökumenére törekvő kijelentéseire csakúgy, mint azokra az egyházak között létrejött közös dokumentumok súlyára, melyek a kölcsönös elfogadáson és a bűnbánaton alapulnak. A dékán szólt azokról a kérdésekről is, melyekben az egységkeresés útján járnak az egyházak, így a péteri tisztség értelmezését ugyanúgy kifejtette, mint a Mária-tisztelet és az úrvacsora értelmezéseit.

A PPKE Hittudományi Karának dékánja előadásában hangsúlyozta: „A krisztusi egységszemlélet megszilárdításához rendkívül szükséges a lelki nevelés, amely a gondolkodásban és a szívben hoz megnyílást és változást. A keresztény egységért mondott ima az ökumenizmus szíve. Találékonynak kell lennünk – ráhagyatkozva a Szentlélekre –, hogy személyesen, közösségben, vagy intézményi szinten mit adhatunk hozzá a keresztény egység fejlődéséhez. A lelki ökumenizmusban páratlan lehetőségeket kínál az egyházak közötti együttműködés különféle területein. Nem magunkat, hanem Krisztust kell megmutatni a világnak, de éppen a mi, vagyis valamennyi keresztény egységével. Törekvésünkben nem fog hiányozni a Szentlélek kegyelme, mivel Ő az egység lelke, és Jézus éppen azért küldte a Szentlelket, hogy elvezessen minket, Krisztusban hívőket a teljes igazságra. Ezt a kölcsönös szeretet és egymás iránti áldozat segíti elő. Korunkban minden feltétel adott ahhoz, hogy az Úr Jézusnak a kétezer évvel ezelőtt az utolsó vacsora imájában elhangzott egységre hívását a mi nemzedékünk megvalósíthassa.”

Szöveg és fotó: Galambos Ádám/evangelikus.hu

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »