Egyre többen szilvesztereznek borhotelekben

Egyre többen szilvesztereznek borhotelekben

Villányban már hónapokkal ezelőtt lefoglalták az összes szálláshelyet. A vendégeket az év utolsó napján különleges borvacsorával várják a helyiek. Jellemző, hogy az ide érkezők nemcsak egy helyen szórakozhatnak, sok pincészet szilveszter éjszaka is nyitva tart.

„Nagyon sok magyar vendégünk van, és külföldi vendégünk is van. Úgyhogy kérdeztem a szállodavezetőnket, tele lesz a szálloda, durván nyolcvan fő. Van wellnessünk, ahol, ugye, szabadidőben tudnak foglalkozni. Ezenkívül körülnéznek Villányban. Én azt gondolom, hogy ez a 2017-es év nagyon jól sikerült, és ez látszik az év végén is” – fogalmazott Bock József, a villányi Ermitage Hotel tulajdonosa.

Ennek a hotelnek a különlegessége, hogy akár borban is fürödhetnek a vendégek. Jellemző, hogy aki Villányban szilveszterezik, nem két-három napra érkezik, akár egy hetet is eltölt a faluban.

„A vidék egyre populárisabb lesz az utazók körében. Mi nagyjából egy három éve figyeltük meg, hogy a szilveszterek abszolút telt házasak, és nemcsak a szilveszteri időszak, hanem már a karácsony után már érkeznek a vendégek, és egész január elsejéig, másodikáig tart” – mondta el Schmidt Ferenc, a Gere Crocus Borhotel igazgatója.

A szomszédos Siklóson is érezhető, hogy az év végén is egyre több borkedvelő turista jön a városba.

„Szezonalitás benne van, és inkább a nyári időszakban van több vendég fönt a hegyen, itt a Tenkes-hegyen. Ugye a Villány-Siklósi borvidékről beszélünk, de Siklóst jelen esetben a Tenkes-heggyel kötik össze. De észrevehető az, hogy a helyi szállodákban is és panziókban is úgy foglalnak a vendégek, hogy keresnek olyan lehetőségeket, hogy a hegyre tudnak kimenni és ott tudnak szilveszterezni. Elég sok pincészet tart ilyen zártkörű szilveszteri rendezvényeket, ahova szívesen látják ezeket a vendégeket” – nyilatkozta Balázs Csaba, Siklós alpolgármestere.

A borvidéken gondoltak azokra is, akik gyerekekkel érkeznek. Nekik külön programokkal és menüvel készülnek az óév búcsúztatásra.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »