Egyre több otthon épül, egyre drágábban

Egyre több otthon épül, egyre drágábban

Az idén 15-20 ezer új lakás épülhet meg a tavalyinál 10-12 százalékkal drágább építőanyagokból és 10-15 százalékkal nagyobb munkaerőköltséggel. Az építők és a gyár­tók is a lakásáfa meg­hosszabbítását sürgetik – derül ki a szerdán nyílt Construmán készült piaci körképünkből.

Az idén 15 ezer lakás épülhet, jövőre még több, vagyis néhány év alatt megépülhet évi 30-40 ezer új lakás, ami már elfogadható mennyiség – jelentette be a térség legnagyobb építőipari szakkiállításának megnyitóján Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.

A szakpolitikus szerint a kormány megteszi a szükséges lépéseket a vállalkozások kapacitásbővítéséhez és hatékonyságnöveléséhez, ezt szolgálja a 20 milliárd forintos gépesítéstámogatási csomag is.

A keresletet már megteremtette a CSOK bevezetése és a lakásáfa csökkentése. A több mint 300 ezer fős építőipar idei 3 ezermilliárd forintos termelési teljesítményéhez a nagy állami projektek, a Paks II., a Puskás Ferenc Stadion és a Liget projekt is hozzájárul.

A lakáspiac mint az építőipar egyik fókuszterülete további bővülés előtt áll, ezt jelzi a válság előtti szintre nőtt lakáshitelezés is – mondta Becsei András, az OTP Lakástakarékpénztár Zrt. vezérigazgatója, aki a Világgazdaság kérdésére elmondta:

A piacvezető építőanyag-kereskedő cég, az ÚjHáz Centrum a Construmán hozta nyilvánosságra első lakáspiaci trendjelentését. Eszerint – mint Juhász Attila, a társaság igazgatósági elnöke ismertette – a tavaly 350 milliárd forintos forgalmú építőanyag-piacon az idén 15-20 százalékos bővülést várnak a szereplők.

Az építőanyagok ára 10-12 százalékkal nőhet.

A teljes cikket a Világgazdaság csütörtöki számában olvashatja


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »