Egyre több kínai nagyvállalat kész bevonulni Ukrajna piacára

Egyre több kínai nagyvállalat kész bevonulni Ukrajna piacára

Egyre több kínai nagyvállalat hajlandó bevonulni az ukrán piacra, ami vonzó képet mutat Ukrajnáról a külföldi befektetések illetően, nyilatkozta az Interfax-Ukrajina-nak adott interjújában Kína ukrajnai nagykövete.

„A kínai–ukrán kapcsolatok még sikeresebb fejlődésének minden előfeltétele megvan.

Optimista vagyok Ukrajnával való együttműködésünk kilátásaival kapcsolatban. Ennek érdekében a kínai fél készen áll továbbra is erőfeszítéseket tenni az ukrán féllel közösen” – mondta a nagykövet.

Hírdetés

Egyben kihangsúlyozta, hogy az elmúlt tíz év alatt a kínai–ukrán stratégiai partnerség nagymértékben fejlődött – írja a Karpat.in.ua.

„Ez a kétoldalú együttműködés különböző ágazatokban látható, Kína lett Ukrajna legnagyobb kereskedelmi partnere. Ez természetesen a két ország népeinek alapvető érdekeit szolgálja. Ennek a kapcsolatnak a lehetőségei még nagyobbak” – mondta Fan Xiangong.

Elmondása szerint nemrégiben egy nagyon fontos kétoldalú megállapodást írtak alá.

„Ez az infrastruktúra területén való együttműködésről szóló megállapodás. Új lehetőségeket nyitott meg a két ország között ezen a nagyon fontos területen” – tette hozzá a kínai nagykövet.


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »