Egyre több az amerikai felderítőgép Szíriánál

Hét amerikai katonai repülőgép felderítő tevékenységet végzett Szíria partvidékének közelében, ahol a tartuszi orosz haditengerészeti kikötő és a hmejmími katonai reptér található – közölte a katonai légiközlekedést ellenőrző orosz központ Twitter oldalán pénteken.

A beszámoló szerint az amerikai haditengerészet hat P-8A Poseidon típusú tengeri járőrrepülőgépe az olaszországi Szicília egyik támaszpontjáról indult bevetésre, míg egy másik, EP-3E Aries II típusú amerikai felderítőgép a görögországi Kréta szigetéről startolt.

A Szíria körüli helyzet súlyosbodását a kelet-gútai Dúmában végrehajtott állítólagos vegyi támadással kapcsolatos jelentések váltották ki. Donald Trump amerikai elnök korábban azzal fenyegetőzött, hogy megtorlásul a történtekre az Egyesült Államok katonai csapást mér a szíriai kormányerőkre.

A damaszkuszi kormány cáfolta részességét a vegyi támadásban. Moszkva pedig azt mondta, a nemzetközi közösség legfőbb feladata jelen pillanatban az, hogy – tekintettel a Washingtonból érkező fenyegetésekre – elkerülje a háborút Szíriában.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »