Egyre népszerűbb a biztosítás a fix juttatások között

A tavalyi évhez képest idén nem változik jelentősen a cafetéria-rendszer, ugyanakkor bizonyos pontokon bővül az igényelhető szolgáltatások köre. Egy friss kutatás szerint a biztosítás egyre nagyobb népszerűségnek örvend a fix juttatások között. Kockázati biztosítást ebben az évben is havonta a minimálbér 30 százalékáig adhat a munkáltató dolgozóinak.

A MABISZ novemberi kutatása szerint a biztosítás egyre népszerűbb a fix juttatások között:

míg 2015-ben a válaszadók csupán 13 százaléka kínált biztosítást a választható juttatási rendszerében, ez az arány 2016-ban 18 százalékos volt, 2017-ben pedig már 27 százalékra ugrott.

A fix és a választható juttatások között is előforduló elemek sorában az egészségbiztosítás a negyedik helyet foglalja el a SZÉP Kártyát, az Erzsébet utalványt és az iskolakezdési támogatást követve – olvasható a CIG Pannónia Életbiztosító közleményében.

Hírdetés

2018-ban az eho 22 százalékról 19,5 százalékra csökken, ezért az adóköteles juttatások adóterhe alacsonyabb adót eredményez: 43,66 százalékról 40,71 százalékra módosul. Ennyi lehet többek között az Erzsébet-utalvány, a munkahelyi étkeztetés, a helyi bérlet, az iskolakezdési támogatás, a vállalati üdültetés, az iskolarendszerű képzés, az önkéntes nyugdíjpénztári és az egészségpénztári munkáltatói hozzájárulás, a személybiztosítási díj, illetve a keretösszegen felüli béren kívüli juttatás adóterhe.

Az egészségbiztosítást egyre több vállalat vezeti be juttatási rendszerébe. 2018-ban kockázati biztosítást havonta a minimálbér 30 százalékáig adhat adómentesen a munkáltató bármely dolgozójának; ez idén már több mint negyvenezer forintos felső határt jelent.

– mondta Fekete Zsuzsanna, a CIG Pannónia marketing és kommunikációs igazgatója.

2018-ban kedvezőbb feltételekkel lehet majd adni mobilitási célú lakhatási támogatást: tovább nő ugyanis a munkáltató által 5 évig adómentesen nyújtható támogatás mértéke. Figyelembe véve a minimálbér-növekedést, a 2017-es legfeljebb 51 ezer forint helyett idén 82,8 ezer forint is lehet az adómentes munkáltatói támogatás mértéke. Idén is adómentesen adható kulturális vagy sportrendezvényre belépő, lakáshitel-támogatás, bölcsőde, óvoda költségének térítése, kockázati biztosítások a törvényben meghatározott mértékig – áll a közleményben.


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »