Egyre nehezebb helyzetbe kerülhet a maroknyi keresztyén Nigerben

Az utóbbi hetekben azzal került be a hírekbe a Száhel-övezeti ország, hogy a demokratikusan megválasztott vezetést katonai puccs döntötte meg. A káosz következtében a Nigerben egyébként is erős iszlamista jelenlét feltehetően tovább fokozódik majd, amely végzetes lehet a helyi keresztyének számára.

niger_puccs_afrika_youtube

Fotó: YouTube

Mohamed Bazoumot, Niger elnökét július 28-án katonai puccsisták távolították el a hatalomból. Az államfőt saját gárdájának tisztjei fogták el, és helyette Abdourahmane Tchiani tábornokot, az elnöki gárda parancsnokát iktatták be államfőnek. Az új elnök ideiglenesen felfüggesztette a köztársasági intézmények működését, lezáratta több napra az ország határait, és éjszakai kijárási tilalmat rendelt el. Az 1960-ban függetlenné vált, nagy kiterjedésű, ám szegény sivatagi országban eddig négy államcsínyt hajtottak végre és számos puccskísérlet hiúsítottak meg. A legutóbbi, 2021. március 31-i hatalomátvételi kísérletet, melynek célja szintén Mohamed Bazoum eltávolítása volt az államfői tisztségből, még sikerült megakadályozniuk a nigeri hatóságoknak.

Niger egy muszlim többségű ország, lakossága jelenleg megközelítőleg 26 millió fő, ennek nagyjából 0,3 százaléka keresztyén, túlnyomó részt római katolikus. Bár az országban hivatalosan biztosított a vallásszabadság, az iszlám a nigeri identitás részét képezi: ha valaki nigeri, akkor muszlim – foglalható össze röviden. Az iszlámról bármely vallásra való áttérést a többségi társadalom árulásnak minősíti, így a keresztyén hitre térők családjuk és közösségük részéről megvetésre és elutasításra számíthatnak. Megeshet, hogy a család kitagadja, elűzi őket otthonról, illetve akár erőszakkal „házi őrizetbe” is vehetik őket. Több megtérő szembesül azzal, hogy az iszlám megtagadása miatti büntetésként megfosztják őket öröklési joguktól, kisemmizik őket – olvasható az Open Doors honlapján. Az üldözött keresztyéneket támogató szervezet minden évben nyilvánosságra hozza a World Watch List elnevezésű jelentését, amely szerint Niger a 28. azon országok sorában, ahol a keresztyének a legtöbb üldöztetést szenvedik el.

nigeri_keresztyének_youtube

Fotó: YouTube

Az elmúlt öt évben a Száhel-övezetben rendkívüli módon elszaporodtak az erőszakos iszlamista támadások, a nigeri kormány egyre több terület felett vesztette el az ellenőrzést. Ezeken a vidékeken a dzsihadisták vették át az uralmat. Olyan militáns csoportok vannak jelen a térségben, mint a Boko Haram, az Iszlám Állam Nyugat-Afrika Tartománya (ISWAP) és az Al-Kaida az Iszlám Maghrebben (AQIM), amelyek állandó fenyegetést jelentenek az állami hatóságokra, illetve a keresztyénekre nézve. Az iszlamista ellenőrzés alatt álló határ menti területeken a szélsőséges csoportok erőszakkal lépnek fel a nyilvánosan összegyűlő keresztyénekkel szemben, így azok csak titokban találkozhatnak.

A közszférában a keresztyének diszkriminációval és ellenségeskedéssel néznek szembe. Ritkán tudnak elhelyezkedni az önkormányzatoknál, előléptetésekben pedig csak ritkán reménykedhetnek. A keresztyéneket a hatóságok is akadályozzák abban, hogy összegyűlhessenek, az egyházak bejegyzésének jogi folyamata nagyon hosszú és rendkívül nehézkes. A törvényekből hiányzik a keresztyén szülők megfelelő védelme is, a gyermekfelügyeleti harcokban az esetek nagy többségében a bíróságok a muszlim szülőket részesítik előnyben.

Emlékezetes, hogy 2015-ben a Charlie Hebdo nevű francia lap nyilvánosságra hozott egy Mohamed-karikatúrát, amelyre válaszul zavargások törtek ki Franciaországban. Iszlamista terroristák megtámadták a lap szerkesztőségét, tizenkét személyt megöltek, tizenegyet pedig megsebesítettek. Az ügynek Nigerben is voltak következményei, Zinder, Maradi és Gouré városában, valamint a fővárosban, Niameyben templomokat, keresztyén tulajdonú üzleteket és egy francia kulturális központot ért támadás. Az akkori elnök szerint a zavargásokban tíz ember vesztette életét.

niger_oroszpárti_puccs_youtube

Fotó: YouTube

Niger destabilizációja rendkívül hátrányos az ottani keresztyén közösségek számára, mivel a zavaros politikai és gazdasági helyzetben a már említett terrorszervezetek hatalma szemmel láthatóan növekszik. Korábban a viszonylag stabil államhatalom képes volt ugyan kezelni a helyzetet, de a puccs következtében ez könnyen megváltozhat.

A szomszédos országok sem nem nézik jó szemmel a változásokat. Július végén a Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közösségének (ECOWAS) tizenöt országa a puccsra válaszul szankciókat fogadott el a katonai junta vezetőivel szemben. Az MTI augusztus 2-án arról számolt be, hogy Niger nagyobb városaiban – Niameyben, Maradiban és Zinderben – áramszünetek vannak a múlt heti államcsíny óta. Az ország energiaellátása hetven százalékban függ déli szomszédjától, Nigériától, amely a legfontosabb áramellátója. A nigériai áramszállító nem akarta kommentálni az áramkimaradásokat, de egy illetékes arról tájékoztatta a BBC-t, hogy elnöki utasításra állították le kedden a nigeri áramszállítást. Feltehetően ezzel akarnak nyomást gyakorolni az új vezetésre. Emellett a katonai konfliktus veszélye is fenyeget, hiszen az ECOWAS-államok mozgósították hadseregüket, hogy akár katonai erővel helyezzék vissza a hatalomba a demokratikusan megválasztott államfőt. Erre válaszul a nigeri junta is mozgósítást rendelt el. A helyzetet bonyolítja, hogy az ECOWAS-szal, illetve a közösséget támogató Franciaországgal szemben álló puccsisták Oroszország támogatását igyekeznek elnyerni. Moszkva többször is jelezte, ellenez bármilyen katonai beavatkozást Nigerben, amely szerinte elhúzódó konfrontációhoz vezethet az afrikai országban.

sikeres_puccsok_száhel_övezet_you_tube

Sikeres katonai puccsok a Száhel-övezetben 2020 óta

Fotó: YouTube

Niger szomszédságában, Burkina Fasóban, illetve Maliban is katonai puccsal döntötték meg a demokratikus vezetést még 2022-ben. Az említett országok korábban Franciaországgal és a Nyugattal ápoltak szorosabb kapcsolatot, de a hatalomátvétel után elkezdtek Oroszországhoz közeledni, és a Wagner zsoldoshadsereg katonái is megjelentek a térségben. Niger szerepe többek között azért is fontos Európának, mert az ország a világ hetedik legnagyobb urántermelője. Franciaország is innen vásárolja az atomerőműveihez szükséges nyersanyag egy részét.