Egyre jobban emelkednek a negyedik hullám számai – a nap hírei

Egyre jobban emelkednek a negyedik hullám számai – a nap hírei

Az év végéig biztosan meghosszabbítja a veszélyhelyzetet és a rendkívüli jogrendet a kormány. Tovább emelkedett az új koronavírus-fertőzöttek száma. A Budapest Fejlesztési Központ átvette a BKK-tól a 2-es metró és a gödöllői HÉV fejlesztésének előkészítését.

Az év végéig biztosan meghosszabbítja a veszélyhelyzetet és a rendkívüli jogrendet a kormány – jelentette ki reggeli rádióinterjújában a miniszterelnök. Orbán Viktor hangsúlyozta: nem lesz kötelező a vakcina a teljes lakosság számára, de szó van róla, hogy egyes munkaadók kötelezővé tehetik. A kormányfő fontosnak nevezte, hogy minden konzultációt kormányzati intézkedések kövessenek. Az őszödi beszéd 15. évfordulóján Orbán Viktor a Kossuth rádióban azt mondta: Gyurcsány Ferenc kormányzásának gazdasági következményei még a politikainál is súlyosabbak voltak. A miniszterelnök kitért a pápa látogatására is, ami felértékelte Magyarországot, az 52. Eucharisztikus kongresszus résztvevőit pedig megerősítette a hitükben.

Tovább emelkedett az új koronavírus-fertőzöttek száma, az elmúlt 24 órában 479 új fertőzöttet igazoltak, 5 beteg halt meg. Egyre többen vannak kórházban is, a 353 koronavírusos beteg közül 41-en vannak lélegeztetőgépen. Az aktív fertőzöttek száma 7259-re nőtt.

A jövő héten kapják meg a tanév elején koronavírus ellen beoltott diákok a második vakcinát az iskolákban. A kormányzati koronavírus-portál összesítése szerint az internetes időpontfoglalással és az iskolai oltásokkal együtt már 228 ezer 12-17 év közötti diák kapta meg az oltást, a 18-19 éves korosztálynál 61 százalékos az átoltottság.

A héten újabb több mint 170 ezer adag Pfizer/BioNTech-vakcina érkezett Magyarországra. Ez már a 39. magyarországi szállítmány a két vállalat által fejlesztett oltóanyagból, az ideszállított vakcinmennyiség meghaladja a 8,7 millió adagot.

A Budapest Fejlesztési Központ átvette a BKK-tól a 2-es metró és a gödöllői HÉV fejlesztésének előkészítését. Vitézy Dávid Facebook-oldalán azt írta, hogy megállapodtak a további együttműködésről és a korábban elkészült tervdokumentációk felhasználásáról is. A tervek elkészítésének a határideje 2023, a kivitelezés leghamarabb ezt követően kezdődhet meg.

Önálló programot indít az őszi hónapokban a Budapestre irányuló belföldi turizmus támogatására a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, 25 millió forintos induló kerettel. A kezdeményezés lényege, hogy egy-két napos autóbuszos városnéző túrákat szerveznek a fővárosba olyan csoportok részére, akik a pandémia alatt a mindennapok hőseiként működésben tartották az országot.

Hírdetés

Az ökológiai termesztést 40 milliárd forint keretösszegű pályázati kiírással segítik jövő év január elsejétől – jelentette be az agrárminiszter. Nagy István kiemelt célnak nevezte az ökológiai gazdálkodás ösztönzését és a gazdálkodásba vont területek bővülését. Hangsúlyozta, hogy a közös agrárpolitika vidékfejlesztési támogatásaihoz 2021 és 2027 között a kormány a lehető legmagasabb, 80 százalékos társfinanszírozást biztosít.

A külgazdasági és külügyminiszter szerint reális esély van arra, hogy idén rekordot dönt a Magyarország és Németország közötti kereskedelmi forgalom, amelynek értéke így meghaladhatja a 60 milliárd eurót. Szijjártó Péter a német Schaeffler-csoport szombathelyi gyáravató ünnepségén beszélt erről, ahol igazi sikertörténetnek nevezte a két ország közötti gazdasági együttműködést.

A családtámogatási rendszer legfőbb elemeit megtartaná, progresszív adózási rendszert vezetne be, hosszabb távon lehetővé tenné a 4 napos munkahetet és a rugalmas nyugdíjba vonulást a Momentum miniszterelnök-jelöltje. Fekete-Győr András az InfoRádió Aréna című műsorában kitért arra is, hogy a külföldre vándorolt 6-700 ezer magyar jelentős része térne vissza, ha az országban kiszámítható környezetet, európai szabad légkört, jó, finn típusú iskolarendszert találna.

Szombaton kezdődik az ellenzéki előválasztás első fordulója. 106 egyéni választókerület 253 jelöltje és 5 miniszterelnök-jelölt közül lehet kiválasztani a Fidesz-KDNP tavaszi kihívóit. Az első forduló szeptember 26-ig tart. A második forduló október 4-től 10-ig tart, akkor lehet majd szavazni a miniszterelnök jelöltekre.

Nemesfémbánya nyílhat a Börzsönyben. A Hun-Bányászat Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Kft. ügyvezető igazgatója az InfoRádióban azt mondta, hogy a mélyben levő mennyiséget 14 év alatt lehetne kitermelni. A Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat jelenleg a koncessziós bányászati engedély kiírását megelőző érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálatot végzi.

Ötéves csúcsra emelkedett júliusban a hazai áramfogyasztás. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal tájékoztatott, hogy a 7. hónapban a villamosenergia-fogyasztás 7,5 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban, a rendszerterhelés maximuma több napon is megdöntötte a nyári csúcsértékeket.

Újabb ár rekordokat dönthet a már most is drága európai földgáz az alacsony gáztárolási szintek miatt – jelentette ki a Gazprom igazgatótanácsának elnöke. Alekszej Miller egy konferencián közölte, hogy a kontinens földgázkészlete jelenleg 23 milliárd köbméter, ami jelentősen elmarad a szokásos szinttől, ezért az őszi-téli időszakot hiánnyal fogja kezdeni a piac. Megismételte, hogy a Gazprom tartja magát a szállítási tervéhez és készen áll arra, hogy még több gázt szivattyúzzon, ha szükséges.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »