Egyre dühösebbek a Coca Cola kínai munkásai

Három kínai városban is sztrájkba kezdtek a dolgozók, miután a Coca Cola bejelentette, hogy gyárait helyi cégeknek adja el – számolt be róla a The Guardian. Egy Hong Kong-i konglomerátum, a Swire Pacific és a Cofco Corporation veszi meg az érdekeltségeket: ezek Kína egyik legnagyobb állami élelmiszeripari óriásai. A Swire 5,87 miliárd jüant (körülbelül 850 millió dollárt) fizetett ezért, míg a Cofco nem hozta nyilvánosságra az üzlet részleteit.

Állásuk elvesztésétől tartanak

Egységesen indítottak sztrájkot három gyár alkalmazottai hétfőn, többek között Chongqingban. „Keményen dolgoztunk közel egy évtizeden állt, de kevesebb mint egy másodperc alat adtak el minket. Kompenzációt, kompenzációt, kompenzációt!” – követelték. 

Hasonló tüntetések zajlottak észak-keleten, Jilinben, valamint dél-nyugaton, Chengduban is. Utóbbi helyen egy itteni munkás szerint több mint hatszázan léptek sztrájkra. 

A munkások attól tartanak, hogy az új tulajdonos alatt elveszítik állásukat, vagy csak súlyosan megvágják a fizetésüket. Emiatt követelik: hozzák nyilvánosságra, az adás-vétel megkötése után mit terveznek az új tulajdonosok.

Több munkabeszüntetés, mint a megelőző négy évben összesen

Közben egy kínai cég, a Shenzhen O-Film Tech vette meg a Sony Electronics Huanan telephelyét, így a gyártás két hétre leállt Guangzhouban. A dolgozók itt is munkakörülményeik jelentős romlásától tartanak. Egy tiltakozó, Liu elmondta: egy évtizede dolgozott a japán cégnek jó fizetés, megfelelő körülmények mellett. Szerinte mindenki tudja viszont, hogy a kínai cég gyáraiban keveset fizetnek, sűrűek az elbocsátások és a ki nem fizetett túlórák. 

A ki nem fizetett bérek miatt egyre inkább tiltakoznak a kínai munkások. A Hong Kong-i China Labour Bulletin (CLB) szerint 2774 sztrájk és munkahelyi tiltakozás robbant ki 2015-ben, leginkább a ki nem adott fizetések miatt. Ez a szám magasabb, mint ahány hasonló demonstráció volt az azt megelőző négy év alatt összesen. 


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »