Egymillió mécses világíthatja be Magyarországot a béke jegyében

Egymillió mécses világíthatja be Magyarországot a béke jegyében

Szeptember 29. és október 1. között a Mária Rádió arra hívja az embereket, hogy imádkozzanak a békéért és ennek jeleként mindhárom este 20 órakor helyezzenek egy mécsest az ablakukba, melyek bevilágítják egész Magyarországot. A Mária Rádió célja, hogy 1 millió ember imádkozzon ezekben a napokban az esti órákban a békéért. Az imalánchoz online is lehet csatlakozni. Az időzítés nem véletlen, hiszen szeptember 29. Szent Mihály napja, aki a mennyei seregek vezéreként mozdítja az angyalokat.

A felhívásban emlékeztetnek arra, hogy az orosz-ukrán fegyveres konfliktus február 24-én, vagyis fél éve kezdődött. Mindenki bízott benne, hogy csak pár napos villámháború lesz, de azóta is tart.

Lukovits Milán atya arról beszélt, hogy kisemberként mindenki úgy érzi, hogy ő tehetetlen, de ha összefogunk, van erőnk, lehet tenni a küzdelem ellen.

Hírdetés

„Mindenki tehet valamit, valaki fizikailag tud segíteni, például küld valamit a menekülteknek. De az is segít, ha a belső békétlenségeket rendezzük, annál kevesebb esély van arra, hogy újra háború legyen a világban”

– fogalmazott. Az összefogás során arra hívja az embereket, hogy imádkozzanak a békéért, és ennek jeleként mind a három este 20 órakor helyezzenek egy mécsest az ablakukba. Mint Lukovits Milán atya fogalmazott, szép lenne, ha ezek az apró fények megvilágítanák Magyarországot, és melegséget sugároznának a szomszédos országokba is.

Az imalánchoz a Mária Rádió honlapján (https://www.mariaradio.hu/) és a Facebook-eseményen (https://www.facebook.com/events/425264512810952?active_tab=about)keresztül elérhető űrlapon lehet csatlakozni. Mindezzel párhuzamosan a Mária Rádió tematikus műsorokat készít szeptember 29-e és október 1-je között, megszólítva az ukrajnai Radio Maria igazgatóját, valamint a Kárpátaljáról Magyarországra érkező vagy onnan elszármazó embereket. A magyarországi rádió felhívásához a következő Mária Rádiók is csatlakoztak: a franciaországi, az írországi, a lettországi, a macedóniai, a máltai, a svájci, az ukrajnai. Kapcsolódik az eseményhez továbbá az örményországi, a malawi és a názáreti rádió is.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »