Egymást teszik gyógyszerfüggővé az amerikaiak

Az Egyesült Államokban szinte járványként terjed az opioid fájdalomcsillapítók használata – korántsem csak a betegek körében. Az addiktológusok kongatják a vészharangot, a gyógyszerek már több ember életét veszélyeztetik, mint a kábítószerek.

Évente nagyjából 40 ezer amerikai halálát okozza gyógyszer-túladagolás, ebből 16 ezer az opoioidok rovására írható.

Utóbbi számot a kokain és a heroin túladagolások száma összeadva sem éri el.

A Baltimore-i Johns Hopkins Egyetemen kutatói a veszélyes jelenség okait keresve a páciensek gyógyszerfogyasztási szokásait térképezték fel.

Ezer embert kérdeztek meg, akiknek olyan addiktív gyógyszereket írtak fel, mint az OxyContin vagy a Vicodin.

Tízből öt ember elismerte, hogy „segítő szándékkal másnak is adott a gyógyszerből” – emelte ki a kutatást vezető Alene Kennedy-Hendricks.

Elsősorban az együttérzés vezérelte őket, azért adtak a fájdalomcsillapítókból, mert „tudták, hogy a másik ember is szenved”.

Volt miből adni, hiszen hatvan százalékuknál maradt felesleges gyógyszer, amit eltettek későbbre, azzal a megfontolással, hogy „jól jön az még”.

A gyógyszerek tárolását sem a legnagyobb fegyelemmel oldják meg. A többség elől hagyja, míg alig tízből egy ember zárja el kulcsos szekrénybe.

A Johns Hopkins kutatói szerint az probléma, hogy a fekvőbetegek 15 százalékát plusz receptekkel engedik el a kórházból. Ők jellemzően három hónappal elbocsátásuk után is szedik a gyógyszereket.

„Eredményeink megerősítik, hogy egy rövid ideg tartó opioid-kezelés könnyen hosszú távú használathoz, esetenként függőséghez vezethet” – fogalmazott Alene Kennedy-Hendricks.

(Web MD – Híradó)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »