Egyik fél, másik fél

Egyik fél, másik fél

A felén lassan túl vagyunk. Ennek az évnek. Lehet, fel sem tűnt neked sem, olyan gyorsan váltakoznak a napok, a feladatok.

Most azonban arra kérlek, állj meg néhány pillanat erejéig, s tudatosítsd, ennek az évnek a fele lassan elmúlik. Hogy lassan vánszorgott-e vagy sebtében beköszönt és szinte tovarohant, jó kérdés. Nézd végig, akár csak gondolatban, mi minden történt. Nem holmi életbölcsességek összegzésére invitállak (ám, ha ahhoz van kedved, tedd bátran), pusztán egy kis tudatosítási játékra, amelynek során a rohanásban a feledés homályába merülő helyzetek újra életre kelhetnek.

Természetesen nem tudsz minden megélt pillanatra emlékezni, nem is kell, de játssz el azzal, mi minden történt (vagy épp nem történt) meg ez ideig ez évben. Utóbbi is igencsak jelzés értékkel tud bírni, mint ahogy az is, hova billen a mérleg nyelve: a jobb vagy a kevésbé jobb megélések irányába. Azt is beleteheted a mérleged serpenyőjébe, vajon az általad kitűzött célok megvalósultak-e, eljutottál-e oda, ahova szerettél volna, megélted-e, amit elterveztél magadnak, mit mért rád eddig a Jóisten, hogyan alakultak az ünnepnapok és a szürke nappalok.

Hírdetés

A felénél vagyunk. Érdemes ezért rátekintened, hol tartasz most, jó kis visszajelzést kaphatsz ugyanis. A felénél lenni és megállni azért jó, mert nincs rajtad nyomás, nincs kényszer, nincs rossz érzés. A másik fele ugyanis még előtted áll. Rápillantasz, és ha azt látod, billen a mérleg, s nem abba az irányba, ahova jólesnék, tudsz korrigálni, változtatni, akár a teljes irányon is. Büntetlenül, tiszta lélekkel, rákészülve a következő félre. Jó mérlegelést Neked így a felénél.

 

Szöveg Ambrózai Zsuzsanna, Ember_kép


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »