Egyházzenei fórumot rendeznek holnaptól Kolozsváron

Egyházzenei fórumot rendeznek holnaptól Kolozsváron

Kolozsvár nyolc templomában negyven kortárs magyar zeneszerző 77 egyházi alkotása csendül fel liturgikus keretben vagy koncert formájában augusztus 12–17. között.

Az egyházzenei fórumon a rendszerváltozás óta született magyar egyházzenei alkotásokat állítják az érdeklődés középpontjába, kitekintve a Kárpát-medence egészére. A rendezvényt a Kincses Kolozsvár Egyesület és az Auris Művészeti Ügynökség szervezi a történelmi keresztény egyházak és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával.

A fórum nyitó hangversenye a Szent Mihály-templomban lesz augusztus 12-én, pénteken este 19 órától. A Szent Cecília Kórus és Zenekar előadásában, Potyó István vezényletével felcsendül Horváth Márton Levente Szent Mihály-himnusza és Kolozsvári miséje, valamint Vajda János Te Deuma. Közreműködik Miklósa Erika (szoprán), Horváth István (tenor) és a kolozsvári Fórum zenekar.

Augusztus 13-án délután 17 órakor a piarista templomban Főhajtás címmel a két világháború közötti mesterek (Werner Alajos, Bárdos Lajos, Pikéthy Tibor, Halmos László, Farkas Ferenc, Harmat Artúr, Beretvás Hugó, Kodály Zoltán) műveiből szólaltat meg néhányat az ipolybalogi Szent Korona Kórus, vezényel Pászti Károly és Molnár Ottó, közreműködik Takács Lilla (szoprán).

Augusztus 14-én, vasárnap 11 órától a kolozsmonostori apátsági (Kálvária-) templomban szentmise keretében Daróci-Bárdos Tamás Missa Sacrae Coronae-miséjét énekli az ipolybalogi Szent Korona Kórus, 12 órától a ferences templomban Tempfli Zsolt Missa Brevisét a nagyváradi székesegyház Szent László Kórusa énekli Kristófi János vezényletével.

Hírdetés

Ugyanaznap délután 17 órától a piarista templomban énekel a nagyváradi székesegyház Szent László-kórusa (műsoron Lászlóffy Zsolt: A vértanú Bogdánffy – Isten szolgája emlékének; Horváth Márton Levente: O salutaris hostia; Karai József: Ének Szent Lászlóhoz; Mohay Miklós: Ének Szent László királyhoz; Fekete Gyula: Salve Regina), 18 órakor a Szent Mihály-templomban a szentmisén a pécsi székesegyház Palestrina-kórusa énekel Jobbágy Valér vezényletével, és este 19 órakor a ferences templomban Ványolós András vezényletével a csíkszeredai Lux Aurumque Énekkart lehet meghallgatni.

A műsor változatos, sok gyönyörű egyházzenei művet lehet meghallgatni a Kolozsvári Magyar Napokkal párhuzamosan, lesz kerekasztal-beszélgetés a kortárs magyar egyházzene kereteiről és távlatairól, és lesz a kórusok számára találkozási lehetőség, közös éneklés is.

„Globalizált világunk egyre látványosabban szembesül az általános érték- és minőségvesztéssel, mely áthatja napjainkat, teret hódít a közgondolkozásban, megjelenik az élet számos területén. Ezért különös jelentősége van annak, hogy a magyar zeneszerzők, előadók, templomi szolgálatot teljesítő egyházzenészek kicseréljék tapasztalataikat és elősegítsék az egyházzenei alkotások találkozását a hívő közösségekkel” – írja Selmeczi György, a Magyar Egyházzenei Fórum szervezője.

A kolozsvári születésű zeneszerző és a szervezőbizottság meggyőződése, hogy Kolozsvár történelme és topográfiája szimbolikus módon jeleníti meg a magyarság vallási hagyományait, így ideális helyszíne az egyházzenei szakma törekvéseinek.

Forrás és fotó: Romkat.ro

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »