Egyháztörténeti konferenciát rendeztek Veszprémben

Egyháztörténeti konferenciát rendeztek Veszprémben

A Veszprémi Püspökség 1777 és 1850 között címmel rendeztek konferenciát május 4-én a Veszprémi Érseki Főiskolán, a Veszprémi Érseki Könyvtár és Levéltár szervezésében. A főegyházmegye történetével foglalkozó bizottság 2013-as újjáalakítása óta ez volt kilencedik egyháztörténeti konferencia Veszprémben.

A mintegy nyolc évtizedet átölelő tanácskozás témái között szerepelt többi között a kor egyházlátogatási jegyzőkönyveinek elemzése, az akkori püspökség területén működő szerzetesközösségek életének bemutatása, valamint az oktatás helyzete is.

A tanácskozás fővédnöke, Udvardy György érsek elmondta: a krisztusi hit előre irányul, mégis fontos a múlt elemeinek megőrzése. A levéltárban elhelyezett anyagok az akkori kor vallásosságáról, egyházának életéről tanúskodnak.

Hírdetés

Az egyes plébániákon lezajlott főpásztori látogatással egybekötött felmérésekről számos úgynevezett egyházlátogatási jegyzőkönyv maradt fenn. Ezek a többi között kitérnek a templomok, egyházi ingatlanok állapotára, a plébánosok végzettségére és például a sekrestyék felszereltségére is. Ezekről is szólt előadás az 1777-től 1850-ig terjedő időszakot feldolgozó konferencián. Ez a korszak különleges jelentőséggel bírt a veszprémi – akkor még – püspökség életében. A vizsgált időszak elején történt ugyanis az egyházmegye első felosztása; ekkor Fejér, Pilis és Zala megye nyugati része más-más, újonnan létrehozott egyházi területi egységekhez került. A korszak zárása pedig az 1848-49-es szabadságharc leverését követő időszak, Ranolder Jánost püspöki munkásságának kezdete.

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »