Egyházmegyei kórustalálkozót rendeztek Nagyváradon

Egyházmegyei kórustalálkozót rendeztek Nagyváradon

„Énekeljetek új éneket az Úrnak, minden föld zengjen dalt az Úrnak!” (Zsolt 96,1) mottóval szervezték meg ötödik alkalommal a nagyváradi egyházmegyei kórustalálkozót. November 19-én tizennégy egyházi kórus énekelt a nagyváradi székesegyházban.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A kórustalálkozón részt vett kórusok mindegyike állandó jelleggel, heti rendszerességgel ünnepi liturgikus szolgálatot lát el a nagyváradi egyházmegye templomaiban. Minden kórus két szabadon választott darabot adott elő a találkozón. A rendezvény moderátora Oláh Gabriella székesegyházi kántornő volt.

A kórustagoknak Pálos István kanonok, nagyvárad-szöllősi plébános tartott rövid ráhangoló elmélkedést. Hangsúlyozta, hogy a kegyelmi töltekezés időszakát folytatni kell az irgalmasság szentévének lezárultával is, oly módon, hogy tettekre váltjuk, amit az elmúlt egy évben magukba gyűjtöttünk. Hiszen Ferenc pápa szerint is az irgalmasság eszközei kell, hogy legyünk, nem elég csupán megtapasztalnunk az irgalmasságot.

Az énekléseket követően Böcskei László megyéspüspök köszöntötte a kórusokat. A főpásztor elmondta, az irgalmasság rendkívüli szentéve és az egyházzene közötti kapcsolatot Ferenc pápa a jubileumot meghirdető, Misericordiae vultus kezdetű bullájának 3. pontjában vélte fellelni. E helyen olvassuk: „Vannak pillanatok, amikor még sürgetőbb meghívást kapunk arra, hogy tekintetünket az irgalmasságra szegezzük, annak érdekében, hogy mi magunk is az Atya cselekvésének hatékony jeleivé váljunk.” 

A kórusok éneklése és fellépése is egy ilyen rendkívüli pillanat – fogalmazott az egyházmegye elöljárója, megköszönve a jelenlevőknek nemcsak a találkozó alkalmával, hanem az év folyamán teljesített zenei szolgálatát is, amelyet prófétai szolgálatnak nevezett.

A találkozó három közös zenei darab eléneklésével zárult, Kristófi János székesegyházi karnagy vezetésével.

A következő egyházmegyei kórustalálkozót jövőre szintén a Krisztus Király vasárnapja előtti szombaton tartják meg, egy vidéki plébániatemplomban.

A kórustalálkozón készült további képek ITT tekinthetők meg.

Forrás és fotó: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »