Egyházi személyeket tüntettek ki nemzeti ünnepünk alkalmából

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes Orbán Viktor miniszterelnök előterjesztésére, Áder János köztársasági elnök által adományozott állami kitüntetéseket adott át nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából március 11-én, pénteken 15 órakor Budapesten, a Kármelita kolostorban.

A Magyar Érdemrend tisztikereszt kitüntetést kapta mások mellett a Szentírás legújabb kori magyar nyelvű fordítását, valamint a jövendő papok és teológusok nemzedékeinek a Szentírásban való elmélyedését szolgáló szentírástudományi, illetve oktatói tevékenysége elismeréseként Dr. Kocsis Imre, a Váci Egyházmegye nagyprépostja, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Kara Újszövetségi Szentírástudomány Tanszéke vezetője, egyetemi tanár; 

több évtizedes lelkipásztori szolgálata, a papi utánpótlás nevelése és teológiai felkészítése érdekében végzett munkája, valamint az egyházmegye és a helyi közösségek kapcsolatát segítő tevékenysége elismeréseként Dr. Kovács József kanonok, a Szeged-Csanádi Egyházmegye általános helynöke, a Gál Ferenc Egyetem Teológiai Kara dékánja, tanszékvezető főiskolai tanár, a Szent Gellért Szeminárium rektora; Magyarország és a Szuverén Máltai Lovagrend közötti kapcsolatok elmélyítését szolgáló, illetve az elesettek és a rászorulók felkarolása iránt elhivatott tevékenysége elismeréseként Szabadhegy Kristóf, a Magyar Máltai Lovagok Szövetsége elnökének, a KEVE Zrt. vezérigazgatójának.

A Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetésben részesült mások mellett a katolikus oktatás fejlesztését odaadóan szolgáló pedagógiai, illetve az értékalapú nevelés iránt elkötelezett tanügyi-igazgatási munkája elismeréseként Barcsák Marianna, a Katolikus Pedagógiai Intézet vezetője; a magyar keresztény filozófiai kultúra előmozdítása érdekében végzett négy évtizedes elkötelezett, tudományos kutató és oktatói tevékenysége elismeréseként Dr. Frenyó Zoltán Tamás filozófus, a történet- és filozófiatudomány doktora, a Szent István Tudományos Akadémia tagja; több mint fél évszázados, nagy elhivatottsággal végzett lelkipásztori szolgálata, a családokat, időseket és a betegeket segítő munkája elismeréseként Harangozó Vilmos, a Kőszegi Római Katolikus Egyházközség nyugalmazott esperes-plébánosa; 

a Pannonhalmi Főapátság országos iskolahálózatának kialakítását segítő munkája, valamint a test és lélek egységét figyelembe vevő lelkipásztori szolgálata és oktatói–nevelői tevékenysége elismeréseként Hardi Gábor Titusz bencés szerzetes, középiskolai tanár, a Pannonhalmi Főapátság oktatási igazgatója; az egyházi oktatás rendszerváltás utáni újjászervezésében vállalt kiemelkedő szerepe, valamint több évtizedes oktatói, nevelői és vezetői tevékenysége elismeréseként Kerpits Miklós, a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatóságának elnöke; 

odaadással és empátiával végzett gyógyítómunkája, valamint az emberi életet veszélyeztető bioetikai kérdésekben a helyes erkölcsi szemlélet melletti töretlen kiállása elismeréseként Dr. Rojkovich Bernadette orvos, a Budai Irgalmasrendi Kórház Reumatológia I. – Rehabilitáció Osztályának osztályvezető főorvosa, a Magyar Bioetikai Társaság elnöke; 

a szegény sorban élők, különösen a hátrányos helyzetbe került roma családok megsegítése érdekében végzett önzetlen lelkipásztori szolgálata elismeréseként Somos László, a Kaposvári Egyházmegye általános helynöke, a kaposfői Szent Vendel Plébánia plébánosa; a rábízott közösségeket lelkiismeretesen és hitelesen vezető, több mint negyedszázados papi szolgálata, valamint hazánk építészeti, kulturális örökségének megőrzését az egyházi tulajdonú értékek gondozása által gyarapító tevékenysége elismeréseként Szabó János, a Veszprémi Főegyházmegye gazdasági helynöke, főesperes, a veszprémi Szent László Plébánia plébánosa; értékes mérnöki és vezetői munkája, valamint a keresztény értékek és a nemzeti összetartozás képviselete iránt elkötelezett közösségi tevékenysége elismeréseként Dr. Tercsi Mátyás nyugalmazott okleveles gépészmérnök, okleveles hegesztő szakmérnök, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége kecskeméti csoportjának elnöke; 

a lelkivezető- és lelkigyakorlatkísérő-képzés magyarországi meghonosítása, valamint a magyar jezsuiták közösségének építését és a Szent Ignác-i szellemiségű intézmények fejlesztését szolgáló munkája elismeréseként Vizi Elemér jezsuita szerzetes, a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartományának tartományfőnöke.

Hírdetés

A Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést vette át mások mellett a kiemelt figyelmet igénylő fiatalok egyéni életpályáját szolgáló intézmény működtetésével a Kárpát-medence innovatív, befogadó és versenyképes munkaerő-piacának létrejöttét elősegítő, értékteremtő szakmai munkája elismeréseként Katona Miklós, a Kilátó Piarista Pályaorientációs és Munkaerőpiaci Fejlesztő, Módszertani Központ igazgatója; 

a fiatalok közösségépítését elősegítő és értékalapú nevelése iránt elkötelezett munkája, valamint a keresztény szellemiség közéleti képviselete érdekében végzett tevékenysége elismeréseként Megyesi Mária Klára nyugalmazott pedagógus, a nyíregyházi Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola volt igazgatója, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége nyíregyházi csoportjának elnöke; a gyermekek szellemi és lelki fejlődését elősegítő, valamint a családi és keresztény közösségek építése, illetve a népi hagyományok ápolása terén egyaránt jelentős tevékenysége elismeréseként Dr. Ottófi Rudolf Imréné óvodapedagógus, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége győri szervezetének elnöke; közel fél évszázados lelkipásztori szolgálata, a családokért, az idősekért és a betegekért kiemelkedő elhivatottsággal végzett tevékenysége elismeréseként Szabó Miklós, a sajtoskáli Szent Péter és Pál Római Katolikus Plébánia plébánosa; négy évtizedes elhivatott oktató-nevelő munkája, valamint kivételesen aktív és szerteágazó társadalmi tevékenysége elismeréseként Tóthné Barna Mária, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége kunszentmártoni helyi csoportjának elnöke, a Munkás Szent József Szociális Szövetkezet alapítója, igazgatótanácsának tagja; 

az európai magyar katolikusok közösségi életét újság- és könyvkiadói tevékenységével szolgáló munkája, valamint a határon túl és a diaszpórában élő magyarság támogatása, illetve hagyományainak megőrzése érdekében végzett tevékenysége elismeréseként Varga Gabriella újságíró, az Életünk főszerkesztője, a Misszió Média Lap- és Könyvkiadó Kft. ügyvezetője.

*

Művészeti és egészségügyi díjakat adott át Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Latorcai Csaba közigazgatási államtitkár tegnap délután a Pesti Vigadóban.

A névadó szellemiségéhez méltó, jelentős irodalmi alkotásért Gérecz Attila-díjban részesült mások mellett Regős Mátyás költő, író, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet és Társadalomtudományi Kar Irodalomtudományi Doktori Iskola hallgatója.

Kiemelkedő színvonalú irodalmi – költői, írói, irodalomtörténészi – tevékenysége elismeréseként József Attila-díjban részesült mások mellett Horváth László Imre költő, író, szerkesztő, a Kanizsay Dorottya Katolikus Egészségügyi Szakképzőiskola és Gimnázium tanára; Ködöböcz Gábor irodalomtörténész, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Irodalomtudományi tanszék docense.

Forrás: Kormany.hu

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »