Egyes megyében éveket kell várni a gyerekeknek fogszabályzásra

Egyes megyében éveket kell várni a gyerekeknek fogszabályzásra

Zala megyében nagyjából három évet kell várni egy fogszabályzásra, mert ott 45 órát van havonta a szakorvosi rendelés, Komárom-Esztergomban és Nógrádban pedig már csak egy fogszabályozó rendelés működik, így akár 5 év is lehet a kezelésre az előjegyzés – számolt be a Népszavának Nagy Ákos fogorvos. Az Országos Alapellátási Szövetség alelnöke szerint sok gyerek mire sorra kerül, már ki is növi a problémát. Hozzátette, tízből 2-3 gyereknek mindenképpen szüksége lenne fogszabályzásra.

Hírdetés

Nagy rámutatott, ilyen állapotok mellett nem meglepő, hogy a magyar 12 évesek fogazata a legrosszabb Európában. A felnőtteknél sem jobb a helyzet: az alelnök szerint a negyven felettiek 35-40 százalékának szüksége lenne ínykezelésre, de a rászorulók többsége nem jut el a paradontológushoz. Az országban összesen nyolc közfinanszírozott ínybetegségekkel foglalkozó rendelés található. A WHO adatai megerősítik, hogy nem túl fényes a helyzet, teszi hozzá a lap: a 65-74 éves magyar emberek negyedének már egyetlen foga sincs.

Cselekvést várnak a kormánytól

Az Országos Alapellátási Szövetség szeretné, ha a kormány még a 2019-es költségvetés beterjesztése előtt ismertetné, hogy mi a szándéka a közfinanszírozott fogászati ellátással. Nagy Ákos szerint három lehetősége van a kabinetnek: vagy megemelik a hozzájárulást a jelenleg praxisonkénti havi 900 ezerről körülbelül 1,7 millióra, vagy az összeget igazítja a rendelési időhöz, és megduplázza a várólisták idejét, vagy hozzájárulást kér a betegektől.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »