Egyelőre csak egy magyar asztaliteniszező lesz Rióban

A magyar küldöttségnek nem sikerült kvótát szereznie az asztaliteniszezők szombaton befejeződött európai olimpiai selejtezőtornáján a svédországi Halmstadban. A szakvezetők így kénytelenek számolgatni a világranglista-pontokat és reménykedni abban, hogy a biztos bejutónak számító Póta Georgina mellett még egy-egy női és férfi játékos riói indulási joghoz jut a nemzetközi szövetség (ITTF) májusi rangsora alapján.

Az ITTF jövő hónap elején-közepén nyilvánosságra kerülő úgynevezett olimpiai ranglistájáról 22 játékos kap részvételi jogot

“Szerintem Lovas Petra és Pergel Szandra is a helyén szerepelt ezen a versenyen, sajnos az az egy-két bravúr, ami a világranglistán mögöttük lévő játékosok közül néhánynak összejött, nem sikerült, bár ők is arattak értékes győzelmeket” – értékelt Téglás Péter, a női válogatott szövetségi kapitánya. Hozzátette: Póta Georgina számára gyakorlatilag tét nélküli volt a svédországi viadal – az olimpiai szereplés miatt volt kötelező számára a részvétel -, ezzel együtt ő is megfelelően teljesített.

A szakember azt mondta: számításai szerint a mostani állás alapján Lovas Petra lenne az utolsó bejutó a ranglistáról. “De persze hátravan még a jövő heti, varsói World Tour-verseny, és többen is néhány pontra vannak Petrától, nagyon szoros az állás. Sőt, Pergel Szandra sincs behozhatatlan hátrányban, ha bravúrt ér el Lengyelországban, még neki is lehet esélye. Mindketten indulnak Varsóban, az utolsó pontszerzési lehetőséget kínáló tornán” – mondta Téglás Péter, aki hangsúlyozta: csapatban Magyarországnak szerinte nincs esélye az olimpiai indulásra, a két egyéni kvóta lehet a reális cél.

A férfi válogatott élén álló Aranyosi Péter úgy fogalmazott, hogy a háromfős együttes tagjainak – Kosiba Dánielnek, Lakatos Tamásnak, Pattantyús Ádámnak – a mutatott játékával elégedett, de a fő kérdésre, hogy lesz-e magyar férfijátékos Rióban, még nem kaptak választ.

“Az ideutazás előtt tudtuk, hogy a világranglistás helyezés és a játéktudás alapján is Pattantyúsnak van a legnagyobb esélye a kvótaszerzésre. Ő védekező stílusú játékos, így mindig lutri, hogy milyen ellenfelet kap. Sajnos a nyolcas táblája első körében kifogott egy olyan riválist, aki nagyon érzi ezt a stílust, így kikapott, másrészt viszont korábban megverte a kínai-horvát Tan Ruiwut, így a pontokat tekintve pluszban zárt. Más kérdés, hogy ez mire lesz elég” – mondta a szövetségi kapitány.

Ahogy fogalmazott, most osztanak-szoroznak, de valószínűleg a 37 éves Pattantyúsnak is indulnia kell majd a varsói WT-viadalon és  jól kell szerepelnie. “Nagyon reménykedem abban, hogy neki sikerül kiharcolnia a riói részvételt” – hangsúlyozta Aranyosi Péter.
   
   

 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »