Egyedülálló kezdeményezés támogatja a megmaradást Kárpátalján

Bár rendhagyó módon, de idén is megrendezésre kerül a kárpátaljai Szülőföldön maradás napja, amelyet a vírushelyzetre való tekintettel online szerveznek meg október 26-án. A Mozgalom a Kárpátaljai Szülőföldért önkéntes munkacsoportja által életre hívott esemény fővédnöke idén is Böjte Csaba ferences rendi szerzetes lesz.

– A 2019-ben megalakuló, Mozgalom a Kárpátaljai Szülőföldért önkéntes munkacsoport első célkitűzése között szerepelt egy olyan nap megszervezése, amelyik csak Kárpátaljáról szól, ahol bemutatható a régió multikulturalizmusa és azon kiemelkedő értékei is, amelyeket a jó Isten adott számunkra – mondta a Magyar Nemzet kérdésére Simon Dominika. Az önkéntes mozgalom elnöke felidézte, hogy a szülőföldön maradás támogatása céljából életre hívott kezdeményezés hamar támogatókra talált: Böjte Csaba atya mellett – aki örömmel tett eleget a szervezők felkérésnek, hogy a bemutatkozó rendezvény fővédnöke legyen – Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztos, valamint több ifjúsági és egyházi szervezet is a Szülőföldön maradás napja nevet viselő rendezvény mellé állt.

A sikeresen megrendezett esemény után egyértelművé vált, hogy a programból szeretnének hagyományt teremteni, de a járványhelyzetre való tekintettel a tavalyi koncepció idén nem lett volna tartható. Az elszánt szervezők viszont ennek ellenére is az esemény megtartása mellett döntöttek, így a Kárpátalját ünneplő esemény – számos közreműködő segítségével – október 26-án online kerül megrendezésre.

Hírdetés

A tavalyi rendezvényen Böjte Csaba ferences szerzetes vezetésével zarándokoltak a kárpátaljaiak Fotó: Facebook/mozaglomkarpataljaiszulofoldert

Simon Dominika az idei programokat ismertetve elmondta: a hat órától kezdődő közvetítést három részre oszlik majd fel. Először a Szülőföld blokkban a közéleti és civil kárpátaljai emberek osztják meg gondolatikat, ezt követően a Megmaradás blokkban Böjte Csaba testvér előadását, egy Németországból hazatért fiatal vállalkozó történetét, valamint egy kilencvenéves hölgy kárpátaljai életútját és a fiatoknak szóló üzenetét hallhatják. A harmadik, az értékeink és kincseink blokkban pedig minden prezentálásra kerül, ami kárpátaljai: a természeti és kulturális értékek mellett népmese, néptánc, énekkar, gasztronómia, humor, illetve a kárpátaljai vállalkozások is bemutatásra kerülnek.

A főszervező felhívta arra is figyelmet, hogy különösen fontosnak tartják, hogy ne csak a helyi magyarságot, hanem a Kárpátalján élő többi nemzetiségeket is be tudják vonni ezekbe a programokba.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »