Egy utasszállítóról is látták az észak-koreai rakétatesztet

Szemtanúja volt az észak-koreai ballisztikus rakétakísérletnek az ázsiai Cathay Pacific légitársaság San Franciscóból Hong Kongba tartó járatának személyzete. A gép legénysége észlelte a Föld légkörébe visszatérő rakétát, amely röppályáján négy és fél ezer kilométeres maximális magasságot érhetett el, és 53 percen át volt a levegőben – írja a CNN.

A légitársaság közleménye szerint a fedélzeten tartózkodó személyzet a rakétateszt idején kapcsolatban volt az illetékes hatóságokkal és más légitársaságokkal is, de nem volt szükség ara, hogy megváltoztassa úti célját.

http://mno.hu/

Múlt szerdán majdnem két és fél hónap elteltével végzett rakétakísérletet Észak-Korea. Az elszigetelt rezsim eddigi legnagyobb szabású tesztjét szinte egy időben igazolta vissza a dél-koreai hadvezetés és az Egyesült Államok. Még a levegőben volt a kelet felé kilőtt rakéta, amikor Donald Trump amerikai elnököt tájékoztatták a tesztről. Akkor még csak a kilövés tényéről és irányáról tudtak neki beszámolni, szerdára derült ki, hogy a rakéta nem repült át a japán Hokkaido szigete felett, mint a legutóbbi, hanem a Japán-tengerbe zuhant. 

Szöul a kilövésre válaszul precíziós rakétacsapásokat hajtott végre gyakorló célpontok ellen. Tokió közölte, a rakéta Japán kizárólagos gazdasági tengeri övezetében csapódott be.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »