Egy tüntető dilemmája

Tavaly januárban, tíz nappal a Charlie Hebdo szerkesztősége elleni terrortámadás után, amikor Angela Merkel több tucat állam- és kormányfővel egybekapaszkodva tüntetett Párizs sugárútján többek közt a szabad véleménynyilvánítás mellett, aligha gondolta volna a kancellár asszony, hogy hamarosan újra állást kell foglalnia a témában. Azok után, hogy az egyik német közszolgálati tévécsatorna adásba rakta Jan Böchermann humorista trágár, „charliehebdós” gúnyversét Erdogan török elnökről (nem idéznék a kecskenásztól, falloszmérettől hemzsegő alkotásból), Ankara pedig azonnali eljárást követelt a német kormánytól, valamit lépnie kell Merkelnek… Jó, de mit? Ha következetes, és karját széttárva a sajtó- és véleményszabadságra hivatkozik, akkor alighanem még a mostaninál is lassabban mennek majd a migránsokat Törökországba visszaszállító hajók. (Ha ugyan „léket” nem kapnak.) Ha eleget tesz Erdoganék követelésének, és előveszi a szerzőt, a médiumot, önmagával megy szembe. Arról nem beszélve, mit kapna a német sajtótól.

Vajon mit lép Merkel? Kitart hangoztatott elvei mellett, vagy ijedten számolni kezdi, mi mindennel járna, ha leáll a milliárdokkal megtámogatott tengeri akció? Nem szólva arról, hogy utóbbi a kétségbeejtő migránsstratégiáját is felborítaná. Mondani sem kell, a komplett kancellári hivatal, a külügy és az igazságügy azon vakarózik, hogyan lehetne kimászni a slamasztikából. Ha Merkel leteremtené a sajtót, ha „belenyúlna” a történetbe, akár arra is következtetnénk, máskor is tehetett már ilyet. Magyarországról sokat – sok rosszat – cikkeznek odaát…

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 04. 13.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »