Egy terítővel nyűgözte le Lázár Ferenc pápát

Úri hímzéses asztali bársonyterítőt vitt ajándékba Ferenc pápának Lázár János, amikor nemrég a feleségével együtt meglátogatta a szentatyát. A pápának nagyon tetszett az úri hímzés, és imádkozni fog a hódmezővásárhelyiekért.

Lázár János kancelláriaminiszter és felesége magánlátogatáson járt a Vatikánban I. Ferenc pápánál, mint ez a Nol.hu-n olvasható. A látogatás ténye úgy derült ki, hogy a miniszter megmutatta az ajándék átadásáról készült fotót a hímzőknek – a Hódmezővásárhelyi Városellátó és Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft. dolgozóinak, akik nagyon örültek, és a képet kiakasztották a műhely falára.

Lakosné Borák Anna, a terítő készítője a Délmagyar.hu-nak elmondta: a 30-szor 70 centiméteres terítőt gyapjúfonállal hímezte, és aranyszállal kontúrozta, körülbelül 3 hétig készült.

– Nagy dolognak tartjuk, hogy éppen a mi műhelyünkből került ki ez a darab. Bízunk benne, hogy előkelő helyre kerül a terítő Ferenc pápa otthonában – tette hozzá mosolyogva Angyal Frigyesné csoportvezető.

A vásárhelyi hímzőműhelyből számos ajándék jutott már el neves emberekhez. A katolikus egyház vezetője előtt az amerikai nagykövetnek is készítettek terítőt. A portál megtudta, Lázár János otthonát is több olyan tárgy ékesíti, ami innen került ki, például függönyt varrtak neki.

Jelenleg a ballagótarisznyákon dolgoznak, valamint készülnek hazánk legrangosabb kiállítására, a Kis Jankó Bori Hímzőpályázatra.

– Nagyon tetszett az ajándék Ferenc pápának, örömmel és szívesen fogadta. A pápát Lázár János magyarul köszöntötte: „Isten áldja, Szentatyám”. Ezt értette is a katolikus vezető, akit arra kért a miniszter, hogy imádkozzon a vásárhelyiekért – tájékoztatott a politikus sajtósa, Göbl Vilmos.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »