Egy szokatlan tanév margójára

Egy szokatlan tanév margójára

Furcsa tanévet hagyunk magunk mögött, vegyes érzésekkel megfűszerezve. Az elmúlt hetekből hiányzott a nagy év végi hajrá, a kilépő dolgozatok sikeréért és a jobb érdemjegyekért folytatott izgalmas küzdelem, a csapatépítő, huncut osztálykirándulások és a vakáció eljövetele felett érzett őszinte, csalafinta diáköröm. Bár sok iskolában és óvodában azért megúszott a levegőben a „ballagás-illat”, a búcsú mégis keserédesre sikeredett.

Éles kanyarokkal tértünk el a helyi tradícióktól, zavart és villámgyors ütemben lerendezett feladatok sorát teljesítve.

Érettségizőink és kilencedik osztályosaink nagy része hónapok óta elégedetten csüng a nagyvilág keblén, mivel az összes számonkérési formát kigolyózták a tanmenetből.

De azért mélyen valahol ők is érzik, nincs ez így rendjén, nem volt ez jó mulatság, sem férfimunka. Valami hiányzott még, kimaradt az életükből a folyosócsendbe való halk belesuttogás, a vizsgadrukk közben érzett félelem, mikor az izguló osztálytársak enyhén remegő, izzadó tenyere egymásba csúszik, a biztató kézfogások, tanáraik szeméből sugárzó bizalom és összekacsintás, a jól elvégzett munka felszabadító eufóriája.

A koronavírus járvány olyan intézkedéseket szült az enyhítések időszakában, amelyek kapcsán még a Mária Terézia korabeli Ratio Educationis összeállítói is csak csóválnák fejüket.

Az önkéntes alapon működő iskolalátogatás gyakorlatilag galambházzá változtatta az intézmények nagy részét, a bébiszitter és játszóház szolgálattá avanzsált tanárság pedig csak kapkodta fejét jobbra balra, tátott szájjal figyelve a diákok pendlizését, miközben aktahalmok és kitöltésre váró jelentések sora hever az asztalokon.

Hírdetés

A következő tanévre való felkészülés is lutrivá változott, hiszen felütötte a fejét a nagy tankönyvszabadság. A magyar iskolák itt úgy jártak, mint az egyszeri ember a népmesében: adtam is, de nem is, kaptam is, meg nem is. Bár szabad lett a tankönyvpiac, reálisan nincs miből választaniuk. Van választás, de nincs választék – talán ez lenne a megfelelő mottója az elmúlt hónapoknak.

Március idusán a felvidéki magyar iskolákban még gőzerővel folyt a felkészülés a március 15-ei műsorokra, a Tompa Mihály Vers -és Prózamondó Versenyre, a matematikai, testnevelési, nyelvi és más megmérettetésekre, versenyekre. Ezeket a rutinszerű, hagyományos feladatokat törte ketté egy járvány, egy vírus, egy ismeretlen és láthatatlan ellenség.

Kezdetben legyintve búcsúztunk azzal, hogy egy-két hét múlva majd visszatérünk az iskolapadba, továbbfejlesztjük a műsort, újra felvesszük a ritmust, egyszerűen ezt hittük lehetséges lesz az útvonal újratervezése. Aztán a tanulás-tanítás a digitális térbe helyeződött át. A szemfülesebb tanárok és iskolák időben felvették a ritmust, remek rendszereket kialakítva egy torzszülött helyzetben.

Oktatóként olyan terminus technicusok váltak az aktív szókincs részeivé, mint az edupage, a Zoom, a Google Classroom, a Redmenta, és még sok más. Tény az, hogy az aktív és rátermett tanártársadalom olyan ütemben fejlesztette ki a digitális, home office oktatást pár nap alatt, amelyre mindenkori minisztériumaink sohasem lesznek és voltak képesek évtizedek alatt sem.

Bár ezt kevesen hiszik el, de soha nem dolgoztak még annyit a tanárok, mint ezekben a „vírusos hónapokban”. A szüntelenül áradó üzenetek, kérdések, visszaigazoló feladatok, folyton változó rendeletek szinte nulla-huszonnégyben áradtak. Nem beszélve az „otthoni munkahely” pozícióban dolgozó szülőkről, akikről gyakorlatilag a szenteltvíz is csurgott egy-egy végigtanult és átdolgozott munkanap után. Egyszerre lett mindenki szülő és tanító, az otthonokba beköltözött az iroda, az iskola, az óvoda és nem volt hova futni. A szülők többsége azóta bevallotta, néma tisztelettel adózik a pedagógusoknak, akiknek minden nap nem egy, hanem legalább húsz gyerekkel egyszerre kell levezényelni az oktató-nevelő folyamatot.

Júniusban a diákság nagy része visszatért az iskolákba, az oktatás a klasszikus ütemben zárul le, de mégis hiányzik valami. Június 30-án újra elcsendesülnek az iskolák folyósói, a nebulók átveszik a bizonyítványaikat, ki szóbeli, ki hagyományos értékelést talál majd az okmányba.

Valami végetér, valami megszakad, egy kurta-furcsa tanév zárul, hiányérzettel.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »