Egy síneken rohangászó fiatalember bénította meg az M2-es forgalmát

Egy síneken rohangászó fiatalember bénította meg az M2-es forgalmát

Péntek reggel 8 óra előtt nem sokkal megállt a 2-es metró, amit áramtalanítani kellett, ugyanis egy fiatalember a síneken szaladgált.

A metró először reggel háromnegyed nyolc körül állt meg – adta hírül a Blikk egyik olvasójának beszámololója alapján, akinek a Stadionok állomáson kellett vesztegelnie. A szerelvényt azért kellett megállítani, mert az egyik állomáson valaki beugrott a sínekre, ahol mászkákni kezdett.

Hírdetés

Néhány perccel később aztán ismét megindulhatott a metró, ami csak az Astóriáig jutott, ahol a vezető a hangsosbemondón közölte, hogy az említett fiatalember „megint nem bír magával”, és ismét sínek között kellett „vadászni”.

A Budapesti Közlekedési Központ azt közölte, hogy az illető az Örs vezér térről indult el a Pillangó utca felé a síneken, amikor sikerült elkapni és kivezetni. De aztán újra beugrott a vágányokhoz. Újboli elfogása után már a rendőröknek adták át.

A különös esetet tehát egy pár perces áramtalanítással sikerült megúszni – teszik hozzá.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »