Egy rendellenesség miatt csonkítják meg a gyerekeket

A Tanzániában élő albínók üldözése továbbra is megoldásra vár, bár az ENSZ égisze alatt működő civil szervezetek mind nagyobb hangsúlyt fektetnek az érintett gyermekek társadalmi integrációjára és az albínók szervkereskedelmének felszámolására. A fekete kontinens törzsi rituáléja és az emberi jogok érvényesítésének szélmalomharca.

Nem szellemek, hanem emberi lények az albinizmussal élő emberek. E mottó szerepel az ENSZ Emberi Jogok Főbiztosának Hivatala által indított, az albínók jogairól és életkörülményeiről szóló weboldal címlapján. Míg Európában átlagosan 17 ezer emberből egy, addig Afrikában minden ezerötszázadik lakos albínó.

A legmagasabb arányú ilyen populáció Tanzániában él, közel 170 ezer ember, akiket születési rendellenességükön túl üldöztetések sújtanak, elszigeteltségben élnek, és sokan csonkításokat szenvednek el.

Nem elszigetelt probléma

Tanzánia lakosságának 90 százaléka hisz a boszorkányságban, a sarlatánok szerint ráadásul az albínók testrészei varázsfőzetek és szerencsehozó amulettek készítésére alkalmasak. Az albínók testrészeit azonban ma már nem csupán a helyi közösségek szertartásain használják, hanem jövedelmező szervkereskedelem épül rájuk, az eladásra szánt testrészek ára elérheti akár a 75 ezer dollárt is.

A leginkább veszélyeztetettek a gyerekek, mivel a „varázslók” annál nagyobb szerencsehozónak tartják a testrészt, minél ártatlanabb lélektől származik. A probléma gyökere a családokig nyúlik vissza, ahol az ilyen csecsemőt kezdetektől fogva külön nevelik és megbélyegzik.

A nemzetközi civil szervezetek ezért elsődlegesen a gyermekek társadalmi integrációján dolgoznak, így születhetett meg az Under The Same Sun (UTSS) kanadai szervezet közbenjárásával a Viktória-tó melletti magániskola is, a Lake View School, ahol az albínó tanulók vegyes osztályokba járhatnak, és integrációjuknak köszönhetően normális bánásmódban részesülhetnek. A közel 50 milliós Tanzániában azonban mindössze két-három ilyen központ működik.

Sok esetet nem is jelentenek

Nemrég jelent meg egy ENSZ-jelentés, amely a témát kutató Ikponwosa Ero kutatásait tartalmazza: nyolc hónapos felmérése alatt 40 bűncselekményt regisztráltak hét különböző országban, ez a szám azonban a napvilágra nem került esetek miatt a valóságban jóval nagyobb.

A szakértő a Reutersnek elmondta, veszélyes mítoszok motiválják az albínók elleni hajtóvadászatot és támadásokat, ezért az elkövetők gyors felkutatása, a megfelelő jogi, szociális és orvosi segítségnyújtás mellett elsődleges feladat a tudományos alapokra épülő közoktatás elterjesztése, amellyel az elavult hiedelmek felszámolhatók, így megszüntethető a faji megkülönböztetés valamennyi formájának kiküszöböléséről szóló nemzetközi egyezményben felsorolt, bőrszín alapján történő diszkrimináció is.

Nehéz sors vár rájuk

A Tanzániában élő albínókra nehéz sors vár. A melanin festékanyag hiánya miatt tejfehér bőrű és hajú emberek várható élettartama 30-40 év, fényérzékenységük miatt sokszorosan kitettek a bőrrák veszélyének, emellett komoly látásproblémákkal is küzdenek, és egészségügyi gondjaikat a babonák miatt állandó életveszély is súlyosbítja.

A tanzániai kormány az elmúlt két évben az üldöztetések elleni kampánnyal és a boszorkánydoktorok tevékenységének betiltásával igyekezett az albínók védelmére kelni, ám kevés sikerrel. Tavaly decemberben azonban megválasztotta első albinizmussal élő kormánytagját, Abdallah Possit védelmi miniszternek, aki a diszkriminációellenes küzdelem valóban hiteles harcosává válhat.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 04. 04.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »