Egy régi május elsejei felvonuló emlékei!

Egy régi május elsejei felvonuló emlékei!

Diákkorunkban főleg a Marx, Engels és Lenin képeket nem szerettük a május elsejei felvonulásokon, azoktól mindenki irtózott, ugyanúgy, mint a nagy zászlóktól, melyekbe rajtunk kívül gyakran a szél is belekapaszkodott.

 

Aztán mindegyiket mindig vissza kellett maradéktalanul szolgáltatni a felvonulás után az iskolába. Amíg a többiek rajtunk röhögve már javában söröztek a sátraknál. Főleg a fiúk kapták a nagy szocialista szimbólumképeket – persze kiszúrásból vagy büntetésből, nem megtiszteltetésből, mert nehezek voltak, egyenesen és feszesen kellett tartani őket.

 

Tribün, elvtársak

 

Egyszer arra gondoltam a menetben, hogy mennyivel fiúsabb lenne hatalmas Winnetou, Old Shatterhand vagy Sólyomszem képekkel felvonulni. De gyorsan elszégyelltem magam, félve, hogy a tribünről az elvtársak belelátnak a gondolataimba is, pedig ez még jóval az „orwellos” 1984 előtt volt.

 

Illusztrációs felvétel. Kép: nadasdymuzeum.hu

 

Mázlista diáktársaink már jóízűen majszolgatták az úttörő nyakkendőre is spriccelő mustáros virslit vagy az első harapásra szétfröccsenő kolbászutánzatot, mi, a „marxisták“ pedig a pedellusra várva őrjöngtünk, hogy végre leadhassuk az ünnepelt példaképek hatalmas képmásait. De a haverok hűségesen megvártak, és futotta még egy stikában megivott sörre, meg a sátrak mögött elszívott cigire is az érsekújvári Vásártéren, ahova a felvonulók mindig célba értek május elsején.

 

Marxista-leninista kép

 

A kis sarló-kalapácsos zászlókkal, a május elsejei színes galambokkal és egyéb integetős kütyükkel nem volt gond, azokat a felvonulás végén rögtön elhajítottuk, a fél várost beborították, pedig a rajzórákon januártól csak ezeket készítgettük, szépítgettük. Esőben viszont már problémát jelentettek, mert az akkor divatos – vörös színben pompázó, majd elázó krepp papírokról a ruhánkra csurgott a festék. A legrosszabb kombináció az eső, marxista-leninista kép és esernyő volt, esetleg nagy széllel kísérve, mert akkor minden összegabalyodott, kicsavarta a szél a kezünkből Lenint vagy az esernyőt.

 

A legunalmasabb a hosszú várakozás volt valamelyik főtérre nyíló kisutcában. Ha 10-kor rajtolták el az iskolákat, akkor már nyolctól hatos sorban sorakozva vártunk a sorunkra. De a gyerek két órán át nem képes egy helyben állni, és a fellazult sorokat a tanárok hasztalan próbálták állandóan rendezgetni, az idő múlásával megoldhatatlan feladatnak számított nekik.

 

Kép: novezamky.dnes24.sk

 

Aztán mérgükben nagy sunyiban, kis csoportokban egymást váltva vonultak félre valamelyik vendéglátóipari egységbe, ahol kávéscsészékben álcázva szolgálták fel nekik a „kávés rumot“, mert alkoholtilalom volt az egész városban a felvonulók levonulásáig. Az indulásra egész szép május elsejei pírt és bátorságot kaptak tanáraink. Ekkor már a fülesek se hiányoztak a fegyelmezés tárjából.

 

Pirospozsgás állami- és pártvezetők

 

Aztán a rajtszóra mindig valahogy csak kiegyenesedtek a sorok, megindult az iskola és az önfeledt ének, az igazgatók nagyon izgultak, hogy a sokhetes menetelési és ordítási gyakorlás a focipálya salakján mit eredményez a TRIBÜN elé érve, amelyen a szintén mosolygós és szintén pirospozsgás állami- és pártvezetők mellett ott voltak az ideiglenes országunkban tartózkodó szovjet tisztek is, akiknek akkor már kiosztották az öröklakásokat – gondolták ők.

 

De miért ne gondolták volna, hiszen azt kiabáltuk nekik, hogy ÖRÖK IDŐKRE  A SZOVJETUNIÓVAL! Jól becsaptuk őket, mert azóta se Szovjetunió, meg el is kellett menniük, reméljük örök időkre…Meg azt is kiabáltuk, hogy ÉLJEN MÁJUS ELSEJE, DOLGOZÓ NÉP  ÜNNEPE, hurrá, hurrá, hurrá – torka szakadtunkból, vidáman, de piszkosul! Bizonyára nem elég hangosan, mert másnap általában mentek raportra az iskolaigazgatók, hogy nem volt elég hangos, önfeledt és őszinte az intézmény öröme.

 

novezamky.dnes24.sk

 

Egyszer néptáncoltam is a tribün előtt, csak úgy mentében csapkodva, csápolva, pörgetve a tribünre mosolygó leányzót (de Marx kép nélkül legalább). A nagy gyárban dolgozók mindig a végén vonultak, tömegesen, de őket irigyeltük, mert a levonuláskor kaptak egy ötvenest a részvételért, amit gyorsan beváltottak, akkor már szabad volt a vásár, hivatalosan is.

 

Aztán volt május elseje előestje is! Szintén kötelezően felvonultunk, szintén ingyen, színes lampionokkal, melyekbe kis, fémből hajlítható gyertyatartók voltak elrejtve! Az volt ám a buli! Sötétedetéskor is kint lehettünk szülői felügyelet nélkül az utcákon és tereken!

 

A lampionok gyertyáit meggyújtottuk, a gyertyatartócskák a menetelésben kilazultak, a gyertyák eldőltek és a lampionok kigyulladtak, néhányan megpörkölődtek. Egyszer a lampionos felvonulás végét jelentő tűzijátékon a magasba tekintve kerestem a végtelenben Engelséket, egy eltévedt pernye megperzselte szemhártyámat.

 

Másnap bekötött szemmel nem láttam a tribünt…

 

Száraz Dénes

 

Nyitókép: novezamky.dnes24.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »