Egy orvos írása.

Egy orvos írása.

Egy orvos írása, felettébb érdekes!

Aki kézen fog: a háziorvos

Dr. Péter Árpád

A Magyar Idők 2018. szeptember 15-ei számának „LUGAS 3” oldalát teljesen betöltő interjú olvasható Betegútvesztő címmel. Készítője Heiman Éva, alanya Kovácsy Zsombor egészségügyi szakjogász. Miután magam a lapszám megjelenése napján éppenséggel a kárpátaljai Visken tartózkodtam – előadói minőségben résztvevőjeként a szeptember 14-16. között ott rendezett VIII. Dr. Novák Endre Napok keretében tartott nemzetközi orvos-konferenciának -, csak 2 nappal hazaérkezésemet követően nyílt lehetőségem elolvasni a cikket. Ám mielőtt annak nekikezdtem, feleségemet arra kértem, hogy könyves-szekrényem rejtekéből keresse elő a Népszabadság 2006. szeptember 16-ai, szombati számának egykor egy ismerőstől kapott, általunk féltve őrzött példányát. Annak 2. oldalán ugyanis egy tekintélyes terjedelmű, Füttykoncert és ultimátum c. riport olvasható, illusztrációként pedig egy szokatlanul nagyméretű színes fénykép látható (rajta fehér köpenybe öltözött gyógyszerészek és gyógyszertári asszisztensek sokasága, Megvédjük a Kamarát! – feliratú méretes transzparens, és csupán két, ülőhelyéről már felemelkedett civil ruhás tiltakozó: feleségem és én). „A Magyar Gyógyszerész Kamara nagygyűlésén kifütyülték a minisztert…” – olvasható bekeretezetten. „”Újra és újra fütty és bekiabálások szakították félbe Molnár Lajos egészségügyi minisztert tegnap, miközben ő a patikaliberalizáció mellett érvelt Budapesten, a gyógyszerészek nagygyűlésén… A közös munkára való felkérés óriási füttykoncertet váltott ki a patikusokból. Később Kovácsy Zsombor államtitkárt is csúnyán lehurrogták… A mintegy kétezer gyógyszerész tapsolt is: John Chavet, a gyógyszerészek európai szervezetének főtitkárát ünnepelték, aki hozzászólását azzal kezdte: nem igaz, amit a miniszter állít, vagyis hogy a liberalizáció európai követelmény lenne. Épp ellenkezőleg…”. A miniszter… nem élt a végszó elmondásának lehetőségével: Éger István orvoskamarai elnök felszólalását követően távozott” – olvasható Danó Anna riportjában.

Ami a tudósításba – lehet, lapzárta miatt – nem került: azon felszólalt még Péter Árpád, az idő tájt a gyógyszerészkamara szóvivője, egyszersmind a nagygyűlés szervezésében és lebonyolításában is jelentős szerepet kapott gyógyszerész fiunk (akitől magunk szülői minőségben kaptuk a meghívót; és akinek kisvártatva volt még egy, a patikaliberalizáció témájába vágó „csörtéje” Friderikusz Sándor műsorában, a Molnár János utódjául már kiszemelt Horváth Ágnessel, valamint egy másik, a liberalizáció mellett érvelő „szakértő asszonnyal”). És ami a tudósításból kimaradt: azt követően, hogy miniszter megelégelte a bekiabálásokat, a pfújolást, ismétlődő füttykoncertet, és kijelentette: „A politikai döntés megszületett!”, majd távozott, a helyén maradt államtitkára, Kovácsy Zsombor részesült a „csúnyán lehurrogásban”.

Hát magam azon a botrányos gyógyszerészkamarai nagygyűlésen ismertem meg „közelebbről” a napjainkban egészségügyi szakjogászként ténykedő illetőt, aki most Beutaló címmel könyvet írt, vagy ahogyan ő fogalmaz: „Iránytűt adott a magyar egészségügy labirintusához.”

Arra itt most nem kitérve, hogy csupán a patikaliberalizációnak hány patikus esett áldozatául, a vele készült teljes oldalas interjúban olvasható néhány állításának igazságtartalmát igyekszem megkérdőjelezni. „… a páciensek döntő többsége elveszetten bolyong egy számára átláthatatlan, érthetetlen rendszerben. Nincs, aki kézen fogja…” – állítja. Magam pedig azt, hogy hazánkban a páciensek döntő többsége számára létezik egy jól felkészült, szakvizsgával rendelkező, munkáját hivatástudattal végző háziorvos, „aki kézen fogja”. Állítom, indokolatlan – majdhogynem hangulatkeltő –  egy banális keresést indítani a világhálón azzal, hogy „fáj, ha pisilek”, és akár önnek, akár bármely páciensnek választ keresnie arra, hogy Debrecenben mikor, melyik tb-finanszírozott urológushoz fordulhatna, mert a cívisvárosban is, és az ország kisebb településeinek messze többségében napi 8 órán keresztül a háziorvos, 16 óra és másnap reggel 8 óra között pedig a központi háziorvosi ügyelet az, aki és amely ilyen „banális” problémával felkereshető. Dicséretére, könyvében igyekszik megértetni, „hogy nem szabad a magyar egészségügy hibájának felróni olyan problémákat, amelyek nem csak rá jellemzők”, ám szerencsétlennek tartom, hogy történetesen az Egyesült Királyságra vagy Kanadára hivatkozik, „ahol szintén állami egészségügy működik”, és ahol „legalább az az ember érzése, hogy „róla szól” a történet. Megannyi személyes, akár „ötvenhatostól”, akár csak tíz-húsz éve ott élő magyartól hallott történet ellentmond állításának. Amúgy pedig Kanada egészségügyéről általában: 2006. június 8-10-én Debrecenben került sor a Magyar Orvosok, Gyógyszerészek és Ápolók VI. Világtalálkozójára. A rendező városnak ’56-ban búcsút intett, ugyanott e rendezvényen nyitóelőadást tartott, Torontóból érkezett Forbáth Péter professzor (megj: nem mellékesen, kinek kulcsszerepe volt abban, hogy  Munkácsy Trilogiájának mindhárom remeke a magyar közönség által is egy teremben vált csodálhatóvá) a hallgatóságot szinte megrázó hírrel kezdte előadását, valahogy így: „Térdre kényszerült Kanada egészségügye! Megelőző 7 évnyi liberális kormányzás térdre kényszerítette!”. Aztán mit ád Isten! A rákövetkező évben, a Medicus Universalis szerkesztőségi rovatában dr. Hidas István A világ „egészség-napja” 2006-ban. Ünnep, vagy globális krízis?” c., – Bruce Sparks-nek, a Családorvosok Világszövetsége elnökének a WONCA-News 32:No 2 (2006) számában megjelent cikkéről készült – referátumában a következőkről informált: „A krízis… Vonatkozik ez elsősorban a családorvosi ellátásre, hiszen mind Új-Zélandon, mind Kanadában nagy területek, szám szerint betegek milliói, nem találnak alapellátásra módot ma, a 21. szd-ban. Kanadában jelenleg 3000 üres háziorvosi állás van, s további 1400 praxist nyugdíjas korú lát el, s közülük sokan heti 72 órát vannak szolgálatban…”. És, úgy hiszem, nincs különösebb oka példálózni napjaink akár a német, akár svéd – egykor szebb napokat látott – egészségügyi viszonyaival sem. Az interjúban aztán „mint a paraszolvencia elleni küzdelem élharcosa” is kifejti, mi a teendő; „az egészségügy gatyába rázását” is szorgalmazza, és „egy új szemléletű egészségügy” létrejöttét „a mostani 25-35 éves generációtól”, valamint az okoskütyüktől várja. Csakhogy: az okoskütyük világában vajon nem sokkal inkább „munkadarabként” sodródik majd a beteg? És a mostani 25-35 éves orvos-generációban elenyésző kisebbségben lesznek az olyanok, mint az a fiatal kolléga, aki azért nem vállalta fel az egyik történelmi városunkban 83 éves korában váratlanul meghalt kiváló háziorvos utódlását, mert számára a 3300 lakosságszámú praxis „túl sok munkát jelentene…”? Ám higgyük: a remény hal meg utoljára!

A szerző falusi háziorvos, aranykoszorús címzetes főorvos                                             

 

 

  


Forrás:badog.blogstar.hu
Tovább a cikkre »