Egy nép, amely szereti az öniróniát

A magyarok ritkán tudnak felszabadultan nevetni önmagukon. Van viszont egy nép, amelyiktől tanulhatunk ezen a téren: Andrus Kivirähk szerint az észtek legjobban azokat a történeteket szeretik, amelyekben az egyik észt jót nevet a másikon. Az észt olvasókból nem vált ki indulatokat az sem, amikor egy író az észt hagyományokon humorizál. Kivirähk regényei részben éppen erről híresek, így vált Észtország talán legsikeresebb kortárs írójává. Kedden Budapesten mutatta be Az ember, aki beszélte a kígyók nyelvét című regényét a budai Nyitott Műhelyben, itt beszélgettünk vele.

Észtországban kevesebben élnek, mint Budapesten; a tavaly januári adatok szerint 1,3 millióan. Andrus Kivirähk könyveinek sikere így számszerűen is elképesztőnek tűnik: több mint 25 ezer példány kelt el mindkét regényéből, gyerekkönyvei is átlépik a tízezres példányszámot. Arányaiban olyan ez, mintha a Kárpát-medencében 250 ezer példány fogyna el egy kortárs magyar regényből. Ilyen számokról persze álmodni sem mernek a magyar írók és kiadók, de még nemzetközi bestsellerekkel is csak ritkán sikerül elérni ehhez hasonló számokat hazánkban.

Igaz, hogy Andrus Kivirähk regényei nagyon szórakoztatóak és tele vannak humorral. Második regénye – Az ember, aki beszélte a kígyók nyelvét – tulajdonképpen irodalmi igénnyel megírt sci-fi, nemrég jelent meg magyarul a Typotex Kiadónál. Hazájában még társasjáték is készült belőle.

A kígyók nyelvét beszélő ember

A regény története a középkorban játszódik, amikor az erdőben lakó, farkastejen élő és néha medvékkel randevúzó észtek nagy része falura települ, elsajátítja a földművelést és felveszi a kereszténységet, ezzel elfelejtve az ősi hagyományt, többek között a kígyók nyelvét.

„Az volt a jó ebben a történetben, hogy az írott észt források előtti időkben játszódik, vagyis nagyon jól tudtam használni a fantáziámat. Tulajdonképpen arról szól a könyv, hogyan születik meg a modern észt keresztény nemzet. Egyben jelzésnek is szántam, mert a történet azt is ábrázolja, hogyan tud egy nép kihalni. Mint észt írót, nagyon érdekel, hogy száz év múlva vajon lesz-e bárki, aki el tudja majd olvasni az észt nyelven írt regényemet. A statisztika azt mutatja, hogy valószínűleg nem, de a csodára lehet számítani. Lehangol ez a gondolat, ugyanakkor ott vannak például az írek: angolul beszélnek, mégis megvannak” – mondja Andrus Kivirähk.

Azért választotta ezt a témát, mert érdekesebbnek és hitelesebbnek tűnt neki észt témáról írni, mint valamilyen „európai témát” feszegetni, amiről mindenki más is ír. Első regénye, az Ördöngös idők szinte kizárólag észt mitológiai alapokra íródott. A második regényhez inkább skandináv sagákat olvasott, igaz, a kígyók nyelvét beszélő ember kifejezetten az észt mitológiából származik – bár ott meg kell ölni egy kígyókirályt, hogy ezt a tudományt elsajátítsa az ember.

Visszafelé Európából

A regényben viszont békés úton jut ehhez a tudáshoz a Leemet nevű kisfiú; nagybátyjától és a kígyóktól lesi el a sziszegéseket. A történetben a hagyomány követése és a hagyománytól való eltávolodás egyaránt komikussá válhat, és nincs igazán jó választás; a kereszténység és a pogány hiedelmek egyaránt véres kegyetlenségekre vihetik rá az embereket. A főhős végül az ősi hagyományt választja; egymagában őrzi az Észak Sárkányát, és ő marad az egyetlen, aki emlékszik még a kígyók nyelvére. Mindenki más behódol a német kereszteseknek, felveszi a kereszténységet és falura költözik.

„A tradíció fontos, mert sok mindent összetart. Az ilyen kis népek számára a hagyományok nagyon fontosak. Egy népet nem tarthat más össze, mint a közös emlékek, közös szokások vagy azok az irodalmi művek, amelyeket mindenki ismer. Ugyanakkor mindig van egyfajta erős késztetés, hogy az ember ellentmondjon és megtörje a tradíciókat. De a tradíciók elleni lázadás feltételezi, hogy mégiscsak ismered azt, ami ellen tiltakozol. Ez magában foglalja a lehetőséget, hogy egyszer majd követni fogod. Most úgy tűnik nekem, mintha a tradíciók felé fordulás és nem az elfordulás lenne fontosabb az észtek számára. Korábban másképp volt, mindenki Európába szeretett volna eljutni. Most, hogy ott vagyunk, úgy tűnik, visszafelé szeretnék elindulni” – fejti ki Andrus Kivirähk.

Az észt olvasóktól sosem kap kritikákat, amiért humorosan ír az észt hagyományokról. Szerinte az észtek az olyan történeteket szeretik legjobban, amelyekben az egyik észt kineveti a másikat; az öniróniának kitüntetett helye van a kultúrájukban.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »