Egy nap alatt négy járművet lopott el egy baksi férfi

Két motorkerékpárt és két autót lopott el egy nap alatt egy baksi férfi, az ügyészség kezdeményezte az előzetes letartóztatását – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t.

Szanka Ferenc közölte, a vagyon elleni bűncselekmények miatt a közelmúltban többször elítélt férfit a többi között lopás bűntettével gyanúsítják.

A gyanú szerint a férfi vasárnapra virradóra a kerítésen átmászva jutott be egy mindszenti ingatlanra, ahonnan egy társával ellopott két, javításra váró motorkerékpárt. Az egyiket, miután eltörött a váza, útközben otthagyták, a másikat később a rendőrök foglalták le.

Még ugyanezen az estén a férfi társaival egy személygépkocsit is ellopott, téglával beverték a jármű egyik hátsó ablakát, majd eltörték az indítószerkezetet, és megpróbálták betolni az autót, de ez nem sikerült, ezért az út szélén hagyták.

A városban sétálva újabb járművet kerestek, és találtak is egy nyitva hagyott autót, benne a kulccsal. A gyanúsított és társai beültek és elindultak Mártély felé, de egy fának ütköztek – tudatta a csoportvezető ügyész.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »