Egy nap alatt elfogyott az első keret, ezért a teljes összegre megnyitják a pályázatot az elektromos autó vásárlásához

A nagy érdeklődés miatt már a pályázat megjelenésének napján, hétfőn kimerült az elektromos autók vásárlásához kapható első, egymilliárd forintos keret, ezért az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. honlapján kedden megjelent tájékoztató szerint elérhetővé válik a teljes 3 milliárd forintos keretösszeg.

Az IFKA oldalán közzétett tájékoztatás szerint az elektromos autók vásárlását segítő pályázati konstrukcióban benyújtott pályázatok támogatási igénye elérte az első szakaszra tervezett 1 milliárdos keretösszeget, így a pályázatok beadását átmenetileg szüneteltették.

Hírdetés

Közölték ugyanakkor azt is, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel az Innovációs és Technológia Minisztérium indítványozására az IFKA közös megállapodással úgy döntött, hogy június 15-én, kedden az E-AUTO-2021 / lakossági kódszámú pályázati felhívás módosításával a teljes 3 milliárdos keretösszeg elérhetővé válik, az első szakasz keretének rendkívül gyors kimerülése miatt.

A pályázatok benyújtását eredetileg három ütemben tervezték, az első ütem június 14-én indult és július 2-ig vagy a keret kimerüléséig tartott. A teljes keretösszeg 3 milliárd forint, minden ütemre 1-1 milliárdot terveztek, a támogatás vissza nem térítendő.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »