Egy mozdulattal jelezhető a veszély

Egy mozdulattal jelezhető a veszély

Az országban egyedül Pécsett működik a Kezedben a biztonságod elnevezésű okostelefonos segélykérő rendszer. Az eddigi tapasztalatokról, illetve a továbbfejlesztés lehetőségeiről tartottak konferenciát a baranyai megyeszékhelyen.

A helymeghatározáson alapuló, ingyen letölthető mobilalkalmazás segítségével egyetlen mozdulattal jelezhető a veszély. A jelet a pécsi közterület-felügyelet diszpécsere fogadja, aki azonnal visszahívja a számot. Ha nem jelentkezik senki, a rendőrséget riasztja. „Nemcsak arról van szó, hogy ha valakit megtámadnak vagy atrocitás éri a közterületen, ilyen módon tud segítséget hívni, hanem akkor is, hogyha a szülő elengedi a gyerekét valahova, és biztonságban akarja tudni, lehet kontrollálni a gyermek mozgását. Időskorúaknak is nagyon sokat tud ez segíteni” – mondta Páva Zsolt, Pécs polgármestere.

Az egy éve működő rendszert már több mint húszezren töltötték le. „A rendőrség szemszögéből úgy gondolom, hogy az egy év éles időszak sok pozitív vagy negatív információt nem hordoz. A lényeg az, hogy a letöltések száma nő, és az a bizonyos szubjektív biztonságérzet, amely ezzel a rendszerrel növelhető, garantált” – fogalmazott Korontos Zoltán, Pécs rendőrkapitánya.

Az applikációról naponta négy-öt riasztást kap a közterület felügyelet. „Meg tudnánk oldani azt, hogy a rendőrségi műveleti központokba fusson be a riasztás, érkezzen bárhonnan az ország területéről. Mindig a legközelebbi riasztási központba futna. Jelen pillanatban két országos rendőrségi központ van, ahova a 112-es hívások befutnak. Oda is be tudnánk küldeni ezeket a riasztásokat” – nyilatkozta Rózsavölgyi Péter ügyvezető.

A fejlesztő cég vezetője azt mondta, az alkalmazás iránt más önkormányzatok is érdeklődnek.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »