Egy mondat az élet védelmében – Vértesaljai László SJ jegyzete

Egy mondat az élet védelmében – Vértesaljai László SJ jegyzete

Ez a mondat az Isten szava, a Bibliából leszűrt igazság. Ez a mondat a Krisztus-Test, az Egyház szava, mely meg nem szűnően hirdeti, „akár alkalmas, akár alkalmatlan”, hogy „az emberi élet szent és sérthetetlen, fogantatása pillanatától kezdve egészen természetes végéig”.

E sorok írója megszámolta a Hittani Kongregáció e hét kedden (szeptember 22-én) közzétett dokumentumának hivatkozásait. A Samaritanus bonus kezdetű levél kilencvenkilenc lábjegyzetéből huszonhat Szent II. János Pál pápa tanításából idéz, mintha pápasága minden évét egy-egy tőle származó idézet képviselné. A lengyel pápa ugyanis közel huszonhét éves péteri szolgálata egyik legfontosabb feladatának tekintette az élet védelmét, főként annak kiszolgáltatott helyzeteiben: az indulás magzati állapotában és a sokszor a betegségtől is sújtott, egyre jobban ellehetetlenülő idős korban. Világot járó apostoli útjai során fáradhatatlanul hirdette az emberi élet szentségét és sérthetetlenségét, a „fogantatás pillanatától kezdve egészen annak természetes végéig”.

Hiába is támadta az öntörvényű, abortusz- és eutanáziapárti liberális sajtó, II. János Pál pápa egyre csak ismételte az Egyház Istentől kinyilatkoztatott, megváltoztathatatlan tanítását, amit a mostani dokumentum is „definitív”, végleges jelzővel illet. Amikor pedig már idős és beteg volt, akkor is vállalta a péteri szolgálat továbbfolytatását, immár nem annyira szavainak meggyőző erejével, hanem puszta létével. Elfogyott a jártányi ereje, elakadt a szava is, de amíg a puszta léte itt köztünk az ő dobogó szívét jelentette, addig volt pápánk. Mint előtte kétezer éven át, az életfogytiglan megválasztott pápák esetében.

Továbbfolytatva az elemzést, a Samaritanus bonus kezdetű levél tizennyolcszor idéz Ferenc pápa tanításából – legtöbbet éppen az orvosok és egészségügyi dolgozók különféle csoportjai fogadásakor elhangzott beszédeiből merít. Ferenc pápa a Hittani Kongregáció éves közgyűlésein rendszeresen kitért az élet védelmére, mint ahogy az Amoris laetitia, az Evangelii gaudium és a Laudato si’ kezdetű megnyilatkozásainak is vissza-visszatérő eleme az éle védelme.

A Hittani Kongregáció Irgalmas szamaritánus kezdetű levelének közvetlen szakmai forrása az Egészségügyi Dolgozók Pápai Tanácsának egy dokumentuma, mely Az egészségügyi dolgozók új alapszabálya címmel 2016-ban jelent meg. Ebből a dokumentumból 14-szer idéz a levél. Az Egészségügyi Dolgozók Pápai Tanácsát Szent II. János Pál pápa alapította 1985. február 11-én, a Lourdes-i Boldogasszony emléknapján. A tanács feladata a Szentszék, illetve a helyi egyházak és az egészségügy kapcsolatának ápolása. Tagjai és tanácsosai püspökök, a betegápoló rendek képviselői, orvosok és ápolók.

A Hittani Kongregáció új dokumentuma kilencszer idéz XVI. Benedek és egyszer Szent VI. Pál pápa tanításából. Jelentős forrásai még a Hittani Kongregáció megnyilatkozásai, valamint a Katolikus Egyház Katekizmusa. Egyéb források a II. vatikáni zsinat, a trienti zsinat és a Kánonjogi kódex.

Hírdetés

Egyetlen teológustól vesz közvetlen tanítást a levél, mégpedig Aquinói Szent Tamás Summa Theologiae című művéből. „Nem elég ugyanis a fájdalomban osztozni, hanem bele kell merülni Krisztus Húsvétja Titkának a gyümölcseibe, hogy legyőzzük a bűnt és a rosszat, soha el nem feledve, hogy magában Istenben van annak az akarata, hogy úgy gyógyítsuk meg mások nyomorúságát, mintha az a sajátunk lenne” – tanítja a Doctor Angelicus (Summa Theologiae, I, q. 21, a. 3.).

A dokumentum egy XVI. Benedektől vett idézettel zárul, a Spe salvi kezdetű enciklikából: „A másik emberrel együtt szenvedni, másokért szenvedni; szenvedni az igazságért és az igazságosságért; szenvedni szeretetből, s azért, hogy igazán szerető ember lehessek – ezek az emberiesség alapvető elemei, melyeknek eltüntetése magát az embert semmisítené meg” (Spe Salvi, 39).

A Hittani Kongregáció Samaritanus bonus kezdetű dokumentuma valójában az egyház kétezer éves tanításának foglalata, melyben ott visszhangzik Urunk Jézus szép szava a János-evangéliumból, amikor Jó Pásztorként így szól: „Én azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen” (Jn 10,10).

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »