Egy mese csókjelenete miatt vizsgálódik a médiahatóság

Egy mese csókjelenete miatt vizsgálódik a médiahatóság

A magyar médiahatóság a holland társhatóság közreműködését kérheti a tavaly elfogadott gyermekvédelmi törvény alapján befutott panaszokra hivatkozva egy Netflixen elérhető tartalom miatt.

A Mandiner számolt be – egyik olvasója jelzése alapján – nemrég arról, hogy a Netflixen futó Jurassic World: Krétakori tábor 5. évad 9. epizódjában a mese egyik lány főszereplője szerelmet vall egy másik lánynak, amit egy csók követ. A mese egyébként 7+ besorolású a streaming-szolgáltatónál, vagyis hétéves kortól ajánlják megtekintését.

Az eset kapcsán a lap felkereste a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóságot érdeklődve egyrészt a streaming-szolgáltatókra vonatkozó jogi szabályozásokról, illetve hogy a konkrét ügy kapcsán tesznek-e valamit.

Az NMHH válaszában elsőként is jelezte, hogy a Netflix (HU) Hollandiában bejegyzett társaság, így a holland médiaigazgatási szabályoknak kell megfelelnie,

Hírdetés

a Hollandiában érvényes besorolási szabályokat kell alkalmaznia.

Továbbá, hogy a magyar szabályozás alapján a műsorszámok korhatári kategóriába történő besorolási kötelezettsége a rádiós és televíziós médiaszolgáltatást nyújtó médiaszolgáltatóknak van. Az úgynevezett lekérhető médiaszolgáltatások (streaming) esetében a médiaszolgáltatóknak 2010. évi CLXXXV. törvény (médiatörvény) alapján hatékony műszaki megoldásokat kell alkalmazni azért, hogy a tizennyolc éven aluliak számára nem ajánlott, és pornográfiát vagy szélsőséges, indokolatlan erőszakot tartalmazó műsorszámok kiskorúak számára ne legyenek elérhetők.

Azt is közölték a lappal, hogy

több bejelentés is érkezett a cikkben szereplő műsorszámról, melyet az NMHH jelenleg hatósági ellenőrzés keretében vizsgál.

Amennyiben nem magyar joghatóság alá tartozó médiatartalommal kapcsolatban a magyar médiaigazgatási szabályok alapján jogsértés merül fel, a Médiatanács – főszabály szerint – értesíti a joghatósággal rendelkező társhatóságot, jelen esetben a holland Commissariaat Voor De Mediát (CVDM) a további szükséges intézkedések megtétele céljából.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »