A gömbakácok árnyékában a prímás most éppen a „Csak egy kislány van a világon” című hallgatóba kezdett. A hegedű vonójába az egyik gáláns vendég az előbb húzta bele a gondosan összehajtogatott tízrubelest… A kertvendéglő mellett kialakított, gyengén megvilágított tánctéren legalább harminc pár simul még közelebb egymáshoz. Fiatal még az idő, senki sem siet haza, holnap ugyanis vasárnap. Az érzelmes nóta további maradásra késztette az éjszakai fürdőzőket is, akik meggyőződéssel vallották, hogy ilyenkor naplemente után a legkellemesebb a víz. A víz, a gyorsan folyó Vérke tiszta vize…
A múlt században, a hatvanas évek közepén járunk, s a helyszín a beregszászi strand. Ott, ahol az erre közlekedő vonatok átrobognak a Vérke-hídon, s a vasúti pálya keresztezi az Arany János utcát, valamint a szovjet érában Matroszovról elnevezett utca találkozik a Bercsényi utcával, nos, ebben a háromszögben alakították ki a városi strandot. Kertvendéglővel, kölcsönzővel, kosárlabda- és röplabdapályával, gömbakácok és virágágyások övezte hangulatos sétánnyal. A drótkerítéssel körbevont területen az itt mintegy háromszáz méter hosszan elnyúló és hetven-nyolcvan méterre kiszélesedő Vérkén több attrakció is helyet kapott. A csatorna bal parti részén egy rugalmas pallóról lehetett fejest ugrani a két és fél méteres mélységű vízbe.
Lejjebb a gyerekek számára kialakított tágas pancsoló következett, s távolabb, már a vasúti híd szomszédságában, három-négy horgászhely volt található. Nincs itt valami ellentmondás, kérdezhetnénk? Strand és horgásztanya?… Nincs bizony, mert a leghűségesebb horgász például, Dani bácsi, aki a közelben lakott, általában este jóval tíz után érkezett és reggel fél hatkor már szedte is fel a szerelését… Nem is találkozott a fürdőzőkkel, ahogy a többi pecás sem.
A bal parti részen találjuk a kertvendéglőt, mellette meg a kétszintes, pagodaszerű tetővel ellátott épületet, melynek felső részében az öltözők kaptak helyet, lent pedig a kölcsönző működött meg a fodrászat. A vendéglő közelében két pingpongasztalt állítottak fel, s a hosszú hétvégeken, amikor igen sok volt a vendég, kihozták a billiárdasztalt is. Hogy el ne feledjem, a közelben egy 40-45 méteres többsávos úszómedencét találunk, ahol a közeli laktanya katonái az úszóvizsgákat tették le.
Még az elő és utószezonban is felkapott a hely, ilyenkor legfőképpen azért, mivel vendéglő étlapján előkelő helyen szerepelt a bográcsgulyás és a halászlé, természetesen mindig kapható volt finom saslik is, meg limonádé és fagylalt.
A strand vízszintjét a vasúti híd közelében felépített zsilippel szabályozták. A másik zsilip természetesen a Borzsán található, ahol a Vérke csatorna kezdődik… „Az illetékesektől annyi vizet kaptunk, amennyire szükségünk volt ahhoz, hogy a fürödni vágyókat mindig átlátszó, tiszta víz várja” – emlékezik vissza egy szemtanú.
De mégis, mikor kezdődhetett el ennek a gyorsan népszerűvé váló helynek a kiépítése?
– A régi újságokban bizonyára ennek a nyomára tudnánk akadni – vélekedik Sepa János, a Beregvidéki Múzeum igazgatója. – Egyelőre csupán egy fényképre hagyatkozhatunk, amelyen a strand – ugyan még nem kiépített formájában – látható, s az egyik oszlopon ott leng a csehszlovák zászló. Az imént már szó volt róla, hogy mindkét partot és a gyerekstrandot teljes egészében kikövezték. Márpedig azt pontosan tudjuk, hogy a Vérke kikövezése a múlt század harmincas éveinek elején, a csehek alatt történt. Ám a fürdőzőhely fénykorát mindenképpen a múlt század ötvenes-hatvanas éveiben élte. Hogy kielégítsék a megnövekedett igényeket, a hatvanas évek elején téglából több házikót emeltek a jobb parton, s azt kiadták a messziről érkezett vendégeknek.
Ha nem lenne birtokunkban néhány korabeli fénykép, aligha hinnénk el, hogy a strandon egy meleg vasárnap délutánon kétezren is kerestek felüdülést.
– Itt nőttem fel a közelben, s számtalanszor megtapasztaltam, hogy ekkora tömeget is simán képes volt befogadni a strand – magyarázza Kovács László kiállításszervező. – Ne feledjük, akkoriban ehhez hasonló komfortfokozatú fürdőzőhelyet egész Kárpátalján keveset találunk. A Borzsa-parti üdülőhely csak valamivel később válik felkapottá, akkor, amikor sűrűsödnek a vonat- és buszjáratok, illetve amikor egyre több fiatalember motorkerékpárt tud vásárolni magának. Ez már mindenképpen a hetvenes évekre jellemző, annak is a második felére.
– Télen a strand felhizlalt jegén korcsolyapályát alakítottak ki – magyarázza az imént már megszólaltatott Sepa János. – A nagyobb hidegek beálltával másként is hasznosították a kommunális vállalat birtokában levő területet. A közeli bányatóból kitermelt jégtáblákat a Vérke partján létesített jégvermekben fűrészporral vastagon befedve tárolták. Ezt nem csupán a Beregszászon működő, élelmiszert előállító vállalatok hasznosították, hanem olyan ügyes kezű magánszemélyek is, akik horgonyzott lemezekből maguk készítettek alkalmi „hűtőládákat”.
Amilyen nagy hirtelen népszerűvé vált a strand, olyan gyorsan néptelenedett el, s vált fokozatosan minden az enyészetté. Kezdődött azzal, hogy a város vezetése az egyik napról a másikra megszüntette a belépőjegyek szedését, s ezzel megpecsételődött a fürdőzőhely sorsa, tönkrementek a sportpályák, a sétányt felnőtte a gaz, a partot felverte a gyékény, a sás és a bozót, az öltözőket szétszedték, ami mozdítható volt, azt szétlopkodták.
– Az 1980-as évek elején itt már a pusztulás volt az úr – emlékezik vissza Kovács László.
Jellemző módon a kocsmává lezüllesztett vendéglő tartotta magát a legtovább. De ekkor már a fülledt nyári estéken a környékbeli nótakedvelők hiába füleltek, nem hallatszott a víztükrön máskor messzire terjedő hegedűszó. Nagy bánatukra többé soha nem csendült fel a „Csak egy kislány van a világon”…
Kovács Elemér
Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »
