Egy lépéssel közelebb a ceglédi Gulag-emlékhelyhez

Egy lépéssel közelebb a ceglédi Gulag-emlékhelyhez

A debreceni székhelyű Egberstone Kft. alakíthatja ki a GulágG-Gupvi Múzeumot és Emlékhelyet, nettó 1,7 milliárd forintért.

A nyílt tender eredményét az ajánlatkérő BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. közölte az uniós közbeszerzési közlönyben – írja a Napi.hu.

A felújítandó épület nettó szintterülete 1880 négyzetméter. Hang- és hőszigetelést 7429 négyzetméteren kell végezni, a parkosítás pedig több mint ezer négyzetmétert tesz ki. Lesz az épületben egy lift, két előadóterem, járható tető, továbbá parkoló 27 gépkocsinak és 15 kerékpárnak.

Hírdetés

A nyertessel november 9-én kötött szerződést az ajánlatkérő.

A lap felidézi, hogy a kormány 2016-ban döntött arról, hogy a ceglédi volt huszárlaktanya is felkerül a történelmi emlékhelyek listájára.

Tervek szerint kutatóbázis, levéltár és kiállítóhely is lenne a Szolnoki úti laktanyában, ahol a Kárpát-medence legnagyobb szovjet lágere volt, több mint 200 ezer ember töltött itt hosszabb-rövidebb időt. A laktanyában meghalt, fogvatartott illetve onnan a Szovjetunióba, malenkij robotra vagy Gulág táborokba hurcolt civilek és hadifoglyok emlékére alakítják ki az emlékhelyet.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »