Egy kis jó értelemben vett nyelvtannácizmus: olvasónk a helyesebben írt hozzászólásokért, II. rész

Egy kis jó értelemben vett nyelvtannácizmus: olvasónk a helyesebben írt hozzászólásokért, II. rész

Tisztelt Szerkesztőség!

A múltkori kis nyelvtannáculás (túlnyomórészt) pozitív fogadtatásán felbuzdulva most szintén egy olyan témát vennék nagyító alá, amikor is egyetlen kulcsgondolat, koncepció megértése ki tudja váltani több tucat olyan szabály bebiflázását, amik igazából csak ennek a koncepciónak a következményeit formalizálják.

De mielőtt belevágnánk, szeretném megköszönni minden kedves fórumtársnak a hozzászólásokat és az észrevételeket, igyekszem ezeket tematikusan csokorba fogni és szépen sort keríteni mindegyikre. (Az angol nyelv szépségeibe, mivel irodalmi szinten nem beszélem, nem akarnék viszont túlzottan belemenni, úgyhogy ezzel kapcsolatban inkább csak egy "Édes-ékes apanyelvünk"-szerű verset hivatkoznék, amúgy érdekességképpen.)

De visszatérve a mi nyelvhasználatunkra, a koncepció, amire rá szeretnék mutatni, az nem más, mint a szóelemző írásmód.

"Az írás a beszédnek a jelekkel rögzített alakja" – szoktuk hallani gyakran, pedig ez valójában nem így van: az írás a közlendőnek, a másik félhez eljuttatni kívánt gondolatnak a jelekkel rögzített alakja, mint ahogyan a beszéd ugyanezen közlendőnek a hangokkal megformált alakja.

Első ránézésre fölösleges szőrszálhasogatásnak tűnhet ez a megkülönböztetés, de hogy mennyire nem az, azt akkor fogjuk igazán látni, ha megnézzük, hogy mikor tér el az íráskép és a hangalak, miért térnek el, és mihez vezet, ha csak a hangalakot próbáljuk leírni, és nem a közlendő értelmét.

A kiejtésbeli hasonulások és írásmódjaik

Az ember hangképzése olyan, hogy bizonyos hangokat egyszerűen nem lehetséges egymás után fűzve kiejteni, például a "b"-nél a hangszálaink rezegnek (azaz a "b" egy zöngés mássalhangzó), a "p"-nél pedig nem (azaz ez zöngétlen), és az egymásutánisághoz szükséges gyorsasággal, megtorpanás nélkül nem tudjuk a hangszalagokat sem nyugvó állapotból rezgésbe hozni, sem pedig rezgésből megállítani.

Emiatt aztán amikor "b" és "p" kerül egymás mellé, akkor vagy megtorpanunk a kettő között egy pillanatra, vagy pedig az elől lévő mássalhangzó átveszi a másodiknak a zöngésségét, és így lesz a "zabpehely" kiejtve "zappehely", illetve ezért lesz a "Napba" szóból "Nabba". Ez a fajta hasonulás tetszőleges egyéb zöngés és zöngétlen mássalhangzó találkozásánál is így történik, például a "ragtapasz" kiejtve "raktapasz": A "g" zöngés, a "t" zöngétlen, ezért nem tudjuk egymás után ejteni őket, tehát az első, a "g" hasonul a zöngétlen "t"-hez, azaz a "g" helyett annak zöngétlen párját, a "k"-t ejtjük. (A zöngétlen-zöngés párok: p–b, t–d, ty–gy, k–g, f–v, sz–z, s–zs, c–dz, cs–dzs.)

Nehogy bárki is nekilásson bebiflázni ezeket! Ezt a fajta hasonulást a hangképző szerveink maguktól is csinálják, és az összes hasonulási szabály mind ennek a hangképzési viselkedésnek valamely szabályszerűségét írja le csupán.

Tehát a hangképzésünknek vannak korlátai, sajátosságai. Ha az írásunk a beszédet, a hangalakot rögzítené, akkor valóban "zappehely" és "Nabba" formában írnánk a szavakat, illetve mindenki úgy, ahogy ejtené, és az olvasóra lenne bízva, hogy próbálja meg kitalálni, hogy mi mit is jelenthet.

Ehelyett a magyar nyelvben a közlendő gondolatot írjuk le, azaz a szavakat az értelmük szerint, és nem a kiejtett hangalakjuk szerint írjuk. Ez az a kulcs-gondolat, ami fölöslegessé teszi több tucat helyesírási szabály memorizálását. Ne a kiejtett "zappehely"-ből próbáljuk meg valami szabályrendszerrel kibányászni, hogy azt "pp" helyett "bp"-vel kell írni, hanem, lévén hogy összetett szó, már eleve az önmagukban is értelmes részeiből rakjuk össze: "zab+pehely".

Most valószínűleg fölöslegesnek tűnik, hogy ezt ennyire hangsúlyozom és részletezem, de azt figyelembe véve, hogy milyen sok esetben találkozunk ilyen jellegű hibákkal, talán mégis van értelme… Valamelyik nap egy olyasmi szövegtöredékkel találkoztam, hogy "… és a kisgyerek odafordult az anyához, majd …" Bár ez így még helyes is lehetett volna, de a szövegkörnyezet alapján a gyerek nem csak egy általában vett anyához fordult oda, hanem konkrétan az ő anyjához, csak ezt ugye a hasonulás miatt "annyához"-nak ejtjük, amiről a szöveg írója is érezte, hogy írni nem "nny"-nyel írjuk, viszont azt már nem tudta kitalál(gat)ni, hogy mi is lenne a helyes.

A sok, hasonlóan ejthető lehetőségből kitalálgatni valóban nehéz, viszont ha értelmezzük, hogy mit is akarunk tulajdonképpen mondani, akkor azonnal minden sokkal egyszerűbb: "anya" + "-ja" = "anyja".

A sok hasonulási szabály között természetesen ez is ott van:

  • "ny, gy" + "j" = kiejtve "nny, ggy": "anyja" kiejtve "annya", "hagyjon" kiejtve "haggyon"
  • De a kulcsgondolat megintcsak: A toldalékolt és összetett szavakat a jelentésüket megtartva írjuk le, és úgy ejtjük ki, ahogy az a hangképző szerveink sajátosságai miatt amúgy is alakul.

    Csak hogy lássunk példákat arra, hogy miért nem felesleges ezt hangsúlyozni, az ilyen, kiejtési torzulásból fakadó gyakoribb hibáink (igen, a mieink):

  • nincsennek -> nincsenek
  • nyugdíjjas -> nyugdíjas
  • heggesztő -> hegesztő
  • pöcöktető -> pöcögtető (lásd pl. kopog / kopogtató, rezeg / rezegtető, hacsak nem egy pöcöknek a tetejéről van szó :) )
  • tejhatalom -> teljhatalom (teljes hatalom)
  • szekfű -> szegfű
  • külömbség -> különbség
  • A másik véglet, amikor valaki "túlkompenzál", és ott is kiejtési torzulást vél felfedezni, ahol nincs is:

  • foghagyma -> fokhagyma: írva is "k", nem csak ejtve
  • koléga -> kolléga: a latin "co-" + "legere" = együtt olvasni/beszélni/előadni származéka, és a "nyugdíjjas" kettőződést túlkompenzálva szokták egy "l"-lel írni
  • mond (felszólításként) -> mondd: "Erről mindenki mást mond. Mondd el te is a véleményedet!"
  • mint … mint … -> mind … mind …: "Mind a kutyák, mind a macskák itt vannak."
  • még (ellentétként) -> míg: "A halak pikkelyesek, míg a békák bőre sima"
  • ien -> ilyen: Ezt inkább nem minősíteném…
  • Ennek a szóelemző írásmódnak a velejárója tehát, hogy a helyes íráshoz ismerni kell a szavak jelentését, azaz pl. egy külföldi a hallott magyar szöveget nagyon nehezen tudja csak leírni, viszont cserébe az olvasás könnyű (a hasonulásokat a hangképző szerveink maguktól is csinálják), és az értelmezés is az, mert könnyen fel lehet bontani az olvasott szavakat a szótőre (összetett szavak esetén részszavakra) és a toldalékokra.

    Külföldiek számára a hallott szöveg megértésénél egyébként a másik nehézséget az szokta jelenteni, hogy ami hangokat pár hónapos korunkig nem tanulunk meg megkülönböztetni, azoknak a különbségét később, felnőttként sem halljuk. Tehát nem csak nem értjük, de valóban nem is halljuk – amíg külön odafigyelve meg nem tanuljuk megkülönböztetni őket!

  • Ezért keverik a németek a "gy" és a "ty"-t: mert ők ezt ugyanazon hangnak hallják
  • Ezért hallja ugyanazon hangnak az "l"-t és az "r"-t egy japán vagy vagy egy hawaii
  • Ezért keveri egy angol a "kár" és a "kar" szavakat
  • Ezért természetes az "ü" hangunk egy németnek, viszont ezért hallja csak "furcsa u"-nak egy amerikai
  • Hírdetés

  • És magyarként ezért nem egyszerű megkülönböztetni a portugál "ó"-t és "ô"-t, vagy az arab nyelv sima és nyomatékos mássalhangzóit, vagy kínai nyelvek hanglejtéseit
  • A helytelen szóhasználatról

    Az értelmezés nélküli fogalmazás okozta hibák másik válfaja a helytelen szóhasználat, amikor egyes szavakat nem azon jelentéssel használunk, ami az eredetükből vagy az összetételükből következne, vagy egyszerűen csak a jelentésüktől függetlenül, panelszerűen használjuk őket. Ez leginkább jövevényszavaknál fordul elő, és minél elterjedtebb a helytelen használat, annál kevésbé feltűnő.

    Ilyen például az "alternatíva" szó, amit általában "választási lehetőség" jelentésben használunk: "Az alábbi három alternatívánk van".
    Az eredeti jelentése viszont "a másik lehetőség", tehát kettőből a másik: "A gyógytorna alternatívája a műtéti beavatkozás." A "harmadik alternatíva" ugyanúgy értelmetlen, mint "a harmadik másik lehetőség".

    Szintén gyakori a "koedukált" kifejezés, ami alatt szinte kizárólag a "nemi különválasztás nélkülit" értjük: "koedukált vécé".
    Az eredeti jelentése: "együtt oktatott" (co- + educatio), azaz a külön fiú- és lányiskolák korában nevezték így azon osztályokat, amelyeket a fiúk és a lányok elkülönítése nélkül oktattak. "Koedukált vécé"? Kivel vagy mivel oktatják együtt azt a vécét? Vagy a vécén oktatnak együtt valakiket? Sehogy sincs értelme…

    A "szóban forgó ember"-t szokás "delikvensnek" nevezni: "… és akkor bejön a delikvens a boltba …"
    Egyrészt már az írott alakból is hiányzik egy "n" betű, másrészt a "delinkvens" az nem csak "egy ember", hanem konkrétan olyan ember, aki a kötelességét nem teljesíti, tehát a jelentése: vétkesen hanyag, illetve eggyel bővebb jelentésben általánosan véve: bűnös. Valaki láthatta ezt a latin eredetű szót valamilyen szövegkörnyezetben, viszont a tényleges jelentést nem ismervén, egy másik lehetséges értelemben kezdte el használni…

    Ugyanígy járt a "folklór" szó is, ami eredeti alakjában "folk lore", azaz népi hagyomány ill. bölcsesség volt, tehát a népmesén és néptáncon kívül tartalmazta a népi gyógymódokat, az időjárási megfigyeléseket, a mezőgazdasági fogásokat, a vidéki élet nemzedékről nemzedékre öröklődő ismereteit is, nálunk viszont ebből csak a művészeti része maradt meg.

    Hasonlóan keletkezett a "karfiol", ami a "cauliflower" torzult alakja. "Idegen szó, valahogy így hangzik." Pedig hát volna éppen magyar neve is: kelvirág.

    A múlt század nagy szóátvétele a "bojler", amit ugye sokszor láttunk még "boyler" alakban is írva, bár a fiúkhoz (boy) nem sok köze van, a (víz)forralóhoz (boiler) már annál inkább. Szerencsénk, hogy legalább "ly"-nal leírva nem terjedt el…

    Amikor valami szokatlan kijelentést idéz valaki, és nyomatékosítani szeretné, hogy az az eredeti alakjában is pontosan úgy hangzott, akkor ezt szokás jelezni a "(sic!)" jelzet betoldásával. A "sic" latin szó, és pontosan annyit jelent, hogy "így". Már nagyon sokszor láttam "(sicc!)" alakban írni, bár a macskák hessegetéséhez nem sok köze van :).

    Mielőtt fölösleges szőrszálhasogatásnak minősítenénk mindezt, gondoljunk azért abba is bele, hogy mennyire lehetetlenné tesz bárminemű érdemi vitát a balliberálisok jó részének azon szóhasználati hibája, hogy a "fasiszta" jelző alatt mindössze annyit értenek, hogy "gonosz gazember". Igen, pontosan csak ennyit, és amikor sikerül kihozni, hogy (az ő szóhasználatukkal) Pol Pot is fasiszta volt, akkor azért gyanússá válik, hogy nem feltétlen hülye a kolléga, hanem csak félrebeszél :). Egy baloldali emberrel arról vitázni, hogy egy X.Y. személy fasiszta-e, az az ő szóértelmezésükkel pontosan olyan, mintha azt vitatnánk, hogy az illető gazember-e, és a vitapartnerünk nem érti, hogy pl. egy áruló lótolvajról miért mondjuk mi azt, hogy nem volt fasiszta, merthogy ezt az ő "füle" úgy hallja, hogy mi azt mondtuk, hogy az illető nem volt gazember.

    Ha a szavakat nem ugyanolyan jelentéssel használjuk, mint az, akivel beszélünk, akkor abból nem beszélgetés vagy vita, hanem csak értetlenkedés és veszekedés lesz. Ehhez viszont mindenekelőtt nekünk is tudnunk kell, hogy mi milyen jelentésben használjuk a szavainkat…

    De visszatérve: ezen fajta hibákhoz nem is mindig van szükség idegen kifejezésekre, a saját szavainkat is szoktuk mi helytelenül használni!

  • "Nem kéne újat húzni"
  • Hát ha húztunk ugyan sorszámot, de az elszakadt, akkor bizony újat kell húzni. Viszont a kidobóval nem érdemes ujjat húzni, azaz belekötni, kakaskodni vele, kihívni, mert azzal már járhatunk rosszul is. Az "ujjat húzni" ugyanis arra az erőpróbára, vetélkedésre vonatkozik, amikor két ember az utolsó ujjpercnél egymásba akasztott ujjaival próbálja elhúzni egymást, és az veszít, aki nem tudja behajlítva tartani az ujját. "Na gyere csak, öcsém, húzzunk ujjat!"

  • egyelőre" <-> "egyenlőre"
  • egyelőre = most még előreláthatóan egy darabig
    egyenlőre = azonos méretű darabokra
    "A madzagokat egyelőre vágjuk egyenlőre, aztán a csomózás után majd levagdaljuk a fölösleget."

  • Örökbe fogadtunk egy helyes kutyust"
  • Nagyon szeretheti azt az ebet az illető, ha halála után rá hagyja a vagyonát is, merthogy az "örökbe fogadni", azaz örökébe, örökségébe, örökösei közé fogadni az ezt jelenti. Tehát a kutyust befogadni szép és helyes dolog, de örökbe fogadni azért túlzás.

  • "mentes" – "Egy pohár mentes vizet kérek!"
  • Mitől mentes? Cukormentes? Ólommentes? Adómentes? Ez egy olyan szókapcsolat második fele, ami az első fél nélkül értelmezhetetlen, ez egy rövidítés azért, hogy a "valami és valami-mentes" kifejezés leírásakor elkerülhessük a szóismétlést:
    – Írva: "szénsavas és -mentes", olvasva: "szénsavas és szénsavmentes"
    – Írva: "cukros és -mentes", olvasva: "cukros és cukormentes"
    – Írva: "ólmozott és -mentes", olvasva: "ólmozott és ólommentes"
    – Írva: "adóköteles és -mentes, olvasva": "adóköteles és adómentes"
    Most őszintén, az a kifejezés, hogy "mentes víz", így önmagában jelent-e bármit is? És ha nem, akkor vajon használtuk-e az agyunkat akkor, amikor ilyet kimondtunk vagy leírtunk?

  • "az egy dolog" – "Az egy dolog, hogy a nyelvtan hasznos, de attól még unalmas."
  • Hmmm… "dolog"… mit is jelent ez a szó? Mit mondtunk el ezzel a nyelvtan hasznos voltáról? Nézzük meg ugyanezt a szerkezetet más szavakkal:
    – "Az egy szégyen, hogy a házelnök az angol királynőt madamnak szólította."
    – "Az egy elvárás, hogy a tanár magyarázza el az anyagot."
    – "Az egy nagy szerencse, hogy volt nálunk pótkerék."
    A mondat első felével ("Az egy …,") a második tagmondatban (", hogy …") leírt állításról tettünk egy kijelentést. De milyen kijelentést is teszünk azzal, hogy "Az egy dolog, hogy …"? Alkalmasint semmilyet. Ezt az értelmetlen panelt valami olyasmi kifejezés helyett használjunk, hogy:
    – Habár a nyelvtan hasznos, de unalmas.
    – Meglehet, hogy a nyelvtan hasznos, ugyanakkor unalmas.
    – Igaz ugyan, hogy a nyelvtan hasznos, viszont unalmas.
    – Noha a nyelvtan hasznos, mégis unalmas.
    Tehát elismerjük a mondat első felének igaz voltát, ugyanakkor a közte és a mondat második fele közötti ellentmondást tagadjuk.
    De akkor honnan is jött ez az "az egy dolog" kifejezés? Helytelenül, értelmezés nélkül használtunk egy olyan szerkezetet, amivel két dolgot hasonlítunk össze és a köztük lévő különbséget hangsúlyozzuk: "Az egy dolog, hogy …, az meg egy teljesen másik (dolog), hogy ….", tehát például:
    – "Az egy dolog, ha valaki hibásan használ valamit, az meg egy másik, ha ez nem is érdekli."

  • A befejezett melléknévi igenevek – "A siker biztosított"
  • Vagy esetleg inkább "… biztosítva van"? Ízlelgessük egy kicsit:
    – "A beoltott orvos nem kapta el a fertőzést." – Az állítmány a "nem kapta el", a "beoltott" szó pedig itt az orvos jelzője.
    – "Az orvos oltva van." – Az állítmány a "van", az "oltva" pedig egy határozói igenév, ami azt mondja el, hogy milyen állapotban is "van" az illető.
    – "Az orvos beoltott." – Az állítmány a "beoltott": az orvos valakit vagy valamit korábban beoltott, a tárgy hiányzik, tehát implicite vagy engem, vagy téged.
    Állítsuk egymás mellé az oltós és a biztosítós mondatokat:
    – "A vakcinával beoltott orvos nem kapta el a fertőzést." – Milyen orvos nem kapta el? A beoltott orvos.
    – "A módszer által biztosított siker csábító." – Milyen siker a csábító? A biztosított siker.
    – "Az orvos beoltott." – Mit csinált az orvos? Beoltott.
    – "A siker biztosított." – Mit csinált a siker? Biztosított. (Csak éppen a siker nem biztosított semmit…)
    – "Az orvos oltva van." – Milyen állapotban van az orvos? Oltva van.
    – "A siker biztosítva van." – Milyen állapotban van a siker? Biztosítva van.
    Szóval az "A siker biztosított" nem ugyanazt jelenti, mint az "A siker biztosítva van": az előbbi értelmetlen, az utóbbi értelmes, bár valóban nem hangzatos.
    Ha azonban észrevesszük, hogy már a "biztosítani" is egy melléknévből képzett ige, amiből most megintcsak melléknévi igenevet akarunk képezni, akkor az egész túlragozást ki is egyszerűsíthetjük, és: "A siker biztos" :D

    Miért tartom az értő fogalmazást és olvasást fontosnak?

    Mint minden más nyelvnek, a magyarnak is az adja nem csak a szépségét és az erejét, de a sajátosságát, egyediségét is, ahogyan a nyelvtan eszközeit használja és felhasználja, ahogyan minden apró dolognak, toldaléknak, írásmódnak, szórendnek, szóhasználatnak, a szavak másodlagos jelentéseinek és kapcsolódó jelentésárnyalatainak is kifejező erejük van:

  • "Lefestettem a plafont": készen van, semmit sem akarok kihangsúlyozni rajta
  • "A plafont lefestettem" … a falakra viszont tapétát tettem
  • "A plafont festettem le" … és nem a falakat
  • "Én festettem le a plafont" … nem pedig Jóska
  • "A plafont én festettem le" … a falakat pedig Jóska
  • "Én a plafont festettem le" … Jóska meg a villanyt kötötte be
  • Ez nem csak a helyesírást érinti: amíg az agyunk így gondolkozik, és a szórenddel próbálja kifejezni a hangsúlyt, addig csak sután, körülményesen, lassabban tudjuk ugyanezeket a részleteket pl. németül vagy spanyolul visszaadni. Vissza lehet, mert azoknak a nyelveknek is megvan a maguk szintén erős nyelvtani kelléktára, de az más gondolkozást igényel, mint a magyar, és más módon fejezi ki ugyanezen részleteket.

    Ha pedig csak valami "pidgin" szinten, "így is jó, úgyis megértik" (egybe és külön írva mást-mást jelent, ugye…) jelleggel beszéljük az anyanyelvünket, akkor előbb-utóbb gondolkozni is csak ezen a szinten fogunk, és akkor a kulturális örökségünknek ezek a részletei szép sorra kihalnak, mint minden, amit nem használunk a hétköznapjaink során:

  • egy generációval később idejétmúlt és "ciki": apánk még így mondta, de mi már nem
  • két generációval később emlék: rémlik, hogy nagyapánkat hallottuk még az öregekkel nótázva borozni
  • hárommal később skanzen: az őseink beszéltek így, de szép is volt, kár, hogy nem értjük
  • néggyel később néprajzi múzeum: a történelemben ilyen is volt, a történészek tanulják, és szigorlat után el is felejtik
  • öttel később feledésbe merült és kihalt
  • Túlzásnak tűnik?

    Miben is jelent mást az "el lett mondva", "el volt mondva", "elmondatott", "elmondatott vala", "elmondaték", "elmondaték vala", "elmondtam", "elmondtam volt", "elmondtam vala", "elmondatik", "el lészen mondva"? Az világos, hogy a "van" és a "lesz" miben különbözik, még a "volt" és a "lett" is (bár ez már közeledik: "el lett/volt mondva"), de a "volna" és a "lenne" miben is tér el pontosan? Félreértés ne essék, nem a már kihalt dolgainkat akarom feltámasztani (bár az írek az egész nyelvüket egy ilyen kezdeményezéssel hozták vissza a szakadék széléről), de legalább ami sajátosságaink még élnek, azokat ne hagyjuk kihalni!

    Az alábbiak meg, bár csak tájnyelvi kifejezések, de nekem hiányoznának :

  • kell = most azonnal kell, pl. "Reggel van, be kell szedni a tojást a tyúkok alól"
  • kellesz = már most is kell, de nem most van a határideje, pl. "A héten meg kellesz csinálni a kerítést is"
  • kelletesz = most még nem időszerű, de máskor fog kelleni, pl. "ősszel a szőlőt is le kelletesz valakinek szedni"
  • lehet = lehet
  • lehetlesz = lehet majd (de most még nem), pl. "Lekövezzük az udvart és akkor kocsival is be lehetlesz majd állni"
  • Szóval szeretném, ha még a dédunokáinknak se lenne szüksége szótárra vagy "újmagyar" fordításra a mi írásaink elolvasásához.

    Végezetül a hozzászólásokból pár felvetésre válaszul

  • "És ha igen, akkor mi a különbség a korlátozni és a lekorlátozni között?"
  • Nagyon tetszik a kérdés :), valóban van különbség, de valóban csak árnyalatnyi, és nehéz pontosan megfogni.
    Az én értelmezésem szerint a "lekorlátozni" azon helyzetekre vonatkozik, amikor valaminek ezelőtt több minden volt megengedve, és ezzel szemben mostantól már csak kevesebb, pl.:
    – "A sebességet 100 km/h alá korlátozzuk le", amiben implicite benne van, hogy eddig szabad volt gyorsabban is menni
    – "Az utazásokat lekorlátoztuk Európára", amivel egyben azt is mondtuk, hogy eddig máshová is mehettünk
    Ezzel szemben a "korlátozni"-ban nincs benne ez a "korábban több mindent lehetett" jelentés, hanem vagy egy állandó korlátról beszélünk, vagy egy teljesen új dolog korlátairól:
    – Az elektromos tér hatása a töltéssel rendelkező részecskékre korlátozódik
    – Az új eredet-megjelölési védjegy hatályát a pulira, pumira, mudira, kuvaszra és a komondorra korlátozzuk

  • "olyan szó a magyar nyelvben, hogy lassa nincs, … Tehát, hogy lassabb, ez a szó nem szerepel a magyar nyelvben, hanem lassúbb!"
  • Hmmm… hasonul-e a kötőhang? Jó kérdés, lássuk :)
    – bárgyú – bárgyún – bárgyúbb
    – szomorú – szomorúan – szomorúbb
    – karcsú – karcsún – karcsúbb
    de:
    – hosszú – hosszan – hosszabb
    – ifjú – ifjan – ifjabb
    Mivel a "lassú" módhatározói alakja "lassan" (és nem "lassún"), ezért én a "lassabb"-at érzem helyénvalónak.

  • "Tipikus hiba, helyesen: bízom. Ugye, nem eszek, iszok, dínok dánok."
  • Az alanyi és tárgyas ragozásunk azt fejezi ki, hogy az adott cselekvésnek van-e valamilyen konkrét, jelentőséggel bíró tárgya:
    – "olvasok" (nem lényeges, hogy mit)
    – "olvasom" (valami konkrét dolgot)
    Van-e konkrét tárgya a "bízni" igének vagy nincs?
    Bízok benne, hogy így már jobban látszik, de rád bízom a döntést :).

    Az "eszek/iszok/eszem/iszom" kapcsán pedig gondoljunk bele az E/2 alakba: Mikor mondjuk azt, hogy "eszel/iszol" és mikor azt, hogy "eszed/iszod"?
    Amikor az "eszed/iszod" a helyes, akkor az "eszem/iszom" is, és amikor az "eszel/iszol" a helyénvaló, akkor pedig az "eszek/iszok".
    Próbálj meg visszakérdezni az elmondott szóra: "Eszem. Eszed-e?" "Eszek. Eszel-e?" "Iszom. Iszod-e?" "Iszok. Iszol-e?"
    Vagy esetleg párhuzamba állítva a semleges "olvasni" igével:
    – "Mit csinálsz? Olvasok. És mit olvasol? Egy könyvet olvasok. A te könyvedet olvasod? Igen, az én könyvemet olvasom."
    – "Mit csinálsz? Eszek. És mit eszel? Egy almát eszek. A te almádat eszed? Igen, az én almámat eszem."
    Ugyanez az alanyi ragozás nélkül, pusztán tárgyasat használva így nézne ki:
    – "Mit csinálod? Olvasom. És mit olvasod? Egy könyvet olvasom. …"
    – "Mit csinálod? Eszem. És mit eszed? Egy almát eszem. …"
    Nem hangzik-e ez egy kicsit sután :) ?

    Igyekszem a többi hozzászólásban említett dolgokat is valamiféle rendszerbe foglalva szépen sorra venni, de hála Istennek olyan sok észrevétel érkezett, hogy egy egész könyvet is meg lehetne tölteni velük, viszont egy-egy ilyen nekifutásba ennél több mindent már nem volna célszerű belezsúfolni.

    Tisztelettel,

    Géza

    Az első rész itt olvasható.


    Forrás:kuruc.info
    Tovább a cikkre »